Belföld

2017-07-17 10:29:00

Szervezkedik az iskolaközösség, miután kirúgták a Szinyei igazgatóját

Nem hosszabbította meg a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását az oktatási államtitkár. Ez az az iskola, amelynek diákjai tragikus balesetet szenvedtek Verona mellett, még a télen. A szülők, a tanárok és a diákok kiállnak a jelenlegi igazgató mellett. Az egyik gyászoló apa szerint azonban az EMMI valószínűleg példát akar statuálni, de a felelőst rossz helyen keresi.

Szervezkedik az iskolaközösség, miután kirúgták a Szinyei igazgatóját

Nem maradhat helyén a Szinyei igazgatója. Palkovics László oktatási államtitkár indoklás nélkül utasította el pályázatát a posztra egyébként egyetlenként jelentkező iskolavezetőnek.

Egy évvégi értekezleten a tanárok, dolgozók több mint 90 százaléka szavazott a jelenlegi igazgató és tervei mellett. Ezért döbbenten értesültek a döntésről.

Már a szülők is szervezkednek. Körlevelet indított egy anya, amelyben azt írja: felháborítónak tartja, hogy a politika beleszól az iskola életébe, és hiányolja az indoklást is az igazgatói pályázat elutasításának okairól.  

A tragikus veronai baleset után, amelyben 17-en vesztették életüket, a tantestület és a diákok nehezen vészelték át a második félévet Makray Ádám tanár szerint. Példamutató összefogással próbáltak erőt meríteni a szomorúságból. Az egyik gyászoló apa azt feltételezi, hogy az EMMI példát akar statuálni, hogy legyen felelőse a tragédiának.



A kerület DK-s országgyűlési képviselője tiltakozik az igazgató menesztése ellen, és írásbeli kérdéssel fordul Balog Zoltán miniszterhez. „Egyszerűen felháborító az EMMI hozzáállása. Én nagyon bízom abban, hogy az iskola, a tanárok, a szülők összefogásával, képes megállítani ezt az ámokfutást, ami nem egyedi. Az ország számos pontján van arra példa, hogy a Fidesz az igazgatókat nem a közösség egyetértésével, hanem a közösség ellenére próbálja kinevezni.”

Amennyiben nem maradhat a mostani igazgató, akkor valószínűleg az állása is megszűnik az iskolában. Matematika, fizika szakos szabad tanári állás ugyanis jelenleg nincs a gimnáziumban.

Hétfőn összeülnek a pedagógusok, szülők, diák-képviseletek, hogy megbeszéljék: mit tehetnek ebben a helyzetben.

atv.hu

További belföldi híreink