Itthon

2017-07-11 11:30:00

Vizes vb: Eddig csak a milliárdok úsznak

Egy egész ország reménykedik abban, hogy a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokság különösebb technikai baki nélkül lezajlik, és nem csak azzal kerül be az emlékezetbe, hogy a maga nemében minden idők legdrágább versenye volt, hanem azzal is, hogy minden rendben lesz, úszóink sok érmet és ezzel sok örömöt szereznek. Az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának riportja.

A világbajnokság ismert költségei is kimagyarázhatatlanok, még akkor is, ha kivesszük belőle az infrastrukturális beruházásokat. Így sem érthető számos, sokmilliárdos tétel, például a 3,4 milliárd forintos megnyitó ünnepség, amellyel kapcsolatban ugyanakkor a szervezők azt mondják, egyáltalán nem túlárazott. 

A sajtó folyamatosan górcső alá veszi a sporteseménnyel összefüggésben épülő létesítményeket, és rendre találnak valami kifogásolni valót. Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője az atv.hu-nak azt mondta, az ugrótorony kivételével minden budapesti helyszínnel elkészülnek a megnyitóig.

A vizes vb másik helyszíne, Balatonfüred. Itt már korántsem ilyen egyszerű a képlet. A versenyekkel összefüggő beruházásoknak eredetileg június 15-éig kellett volna elkészülnie, a határidőt végül kitolták június 30-ig, ám a helyszíneket még mindig nem adták át. Portálunk megkereste ezzel kapcsolatban az illetékes Balatonfüredi Polgármesteri Hivatalt, kérdéseinkre azonban nem érkezett válasz.

A esemény összeköltsége - a rendezéssel, az új létesítmányek megépítésével, az informatikai háttérrel, a megnyitóval, stb. - immár a nettó 160 milliárdos szintet nyaldossa. 

atv.hu

 

 

Szavazzon a Nap kérdésére:

További belföldi híreink