Itthon

2017-06-10 08:05:00

Bochkor: nem kell minden fronton harcolni

„A legnagyobb feladat mindig az, amikor a legnagyobb tömeget akarod elérni” – mondja Bochkor Gábor rádiós műsorvezető, szerkesztő, akivel többek között a berlini falról, kereskedelmi rádiózásról, szakmabelivel való párkapcsolatról, médiahatóságról, Friderikuszról és Tilláról is beszélgettünk. A Hetek cikke.

Bochkor: nem kell minden fronton harcolni

Születésedtől kezdve rádiós szerettél volna lenni?

Nem igazán. Gimiskoromban például leginkább rockzenész akartam lenni: hosszú hajam volt, még egy basszusgitárt is beszereztem. De elég sok zenészbarátom volt, és láttam, hogy ez bizonytalan pálya. Meg aztán a szüleim elég komoly szakmákban dolgoztak – édesapám külpolitikai újságíró volt, édesanyám külkeres –, akik a fiuknak nyilván valami komolyabb jövőt képzeltek el. Így aztán érettségi után a Humboldt Egyetem germanisztika szakát választottam, de igazából ez is csak időhúzás volt.

Mi adta meg a kezdő lökést a média felé?

Az egyetem utolsó két évében adódott egy lehetőség. Apukám egyik munkatársa látott bennem adottságot a rádiózáshoz, majd meg is csörrent a telefon 1986 tavaszán, és behívtak a Magyar Rádióba próbafelvételre az akkor induló német nyelvű Danubius Rádióba. Így lettem a nyári szünetekben német nyelvű műsorvezető, ami jó gyakorlás volt – nagyon élveztem, és pénzt is kerestem. Tulajdonképpen akkor dőlt el, hogy mi akarok lenni.

Apád révén nem vonzott a pálya?

Nem izgatott különösebben. Igaz, rengeteg újságíróval találkoztam, és apám is sokat tanított akaratlanul is arról, hogy mi a hír, mit kell észrevenni a világból, hogyan kell azt megfogalmazni. Igazából a nyugat-németországi közeg volt az, ami engem inspirált: mi hétéves koromtól aránylag sokat éltünk kint, először öt évet Bonnban, aztán ötöt Magyarországon, majd visszamentünk Kelet-Berlinbe, ahol én hét évet töltöttem, és rendszeresen átjártam a város nyugati részébe. A kintlétem alatt rengeteg tévé- és rádióműsort hallgattam, és feltűnt, hogy milyen izgalmas dolog tud lenni a média, főleg a nyugat-német és az amerikai csatornák.

Teljesen mások voltak, mint az itthoniak?

Totál mások. Magyarországon csak a nagyon „kocka”, teljesen be­rögzült, nagyon steril közszolgálati rá­diózás létezett, s a mai napig hasonló a hangvétel. Én kint inkább a könnyedebb műfajt figyeltem, ami itt akkor még nem létezett. Sikerült hazahoznom egy friss szelet, egy laza, kötetlen, kicsit a szabályokat felrúgó műsorvezetést, és szerintem ez volt az, ami az ittenieket megfogta. A ’80-as évek végén a hazai mé­diában ez teljesen szokatlan volt. A régi rádiós műfajból egyedül Szilágyi János barátom volt az, aki kilógott, ő rendkívül szórakoztató tudott lenni, lett is elég baja belőle.

Nem jutott eszedbe, hogy külföldön maradj?

Dehogynem, egyetemistaként ez nagyon is felmerült bennem, mivel egyfolytában ingáztam Nyugat-és Kelet-Berlin között, és láttam, milyen elképesztő kontraszt van a fal két oldala között. Ez egy olyan határvonal volt Európa szívében, ami megszokhatatlan volt: ahol a keleti, sztálinista szürke világból egy pillanat alatt lépsz át egy amerikanizált világba. A rendszerváltás, a berlini fal lebontása teljesen váratlanul ért mindenkit: ha én korábban kint maradok, abból a szüleimnek is baja lehetett volna, mivel a politikai megtorlás addig egy megszokott dolog volt.

A rendszerváltás után sem éltél kint?

Nem. A kilencvenes évek elején beadtam ugyan a német nagykövetségre egy munkavállalási engedély iránti kérelmet, de elutasítottak. Nem bánom, mert nagyon jól jártam: Magyarországon akkor volt születőben a kereskedelmi média, és olyan fantasztikus munkákat kaptam, amelye­ket kint valószínűleg soha nem kaptam volna. A Sztárock című műsor riportereként például 6-7 éven át jártam a világot, és a legnagyobb nemzetközi sztárokkal csinálhattam interjút. Aztán összeértek a dolgok, elindult a kereskedelmi rádiózás, és olyan kreatív energia szabadult fel belőlünk, hogy az hihetetlen. Sikerült bebizonyítanunk, hogy a rádiózás tényleg a gondolatok mozija: ha jól csinálod, azt a hallgatók is élvezik, és közben a fejükben lejátszódik egy mozi.

Kit tartasz mesterednek?

Magyarországon a reggeli rádiós műfajban mi voltunk az abszolút úttörők. Kezdettől sok amerikai adót hallgattam, és a leginkább mérvadó személy számomra Howard Stern amerikai rádiós volt. Rengeteget tanultam abból, ahogy ő egy témát, egy vendéget kezel, nagyon provokatív figura, egyben rendkívül szórakoztató is. Nekem nagy szerencsém volt, hogy itthon a kezdetekkor olyan amerikai szakemberekkel dolgozhattam együtt, akik az ő munkatársai voltak New Yorkban, nagyon sokat tanultam tőlük.

Rengeteg büntetést kaptál már minden nemû és rendbeli hatóságtól, ez nem zavart soha?

Ez is a műfajhoz tartozik, engem nem zavar különösebben. Az ORTT is, az NMHH is sokat büntetett, de ezt egy rádió általában bekalkulálja. Vállalják, hogy élő adásban kicsúszhat egy-két meggondolatlan szó, nem bántó szándékkal, esetleg vulgáris kifejezés is, bár olyanokért nem nagyon büntettek, inkább mondvacsinált dolgokért, sokszor kiragadott mondatokért.

Például?

Sajtóbotrány lett abból, hogy miket mondok a kövér nőkről, amikor Pierce Brosnan felesége kapcsán, aki nagyon elhízott, arról beszélgettünk az egyik műsorban, hogy általában nem fair a házastárssal szemben, ha bármelyik fél úgy dönt, hogy elhagyja magát. A kritikusok sajnos nem hallották a műsort, csak egy kiragadott mondatát.

Valahogy negatívabb benyomás él rólad a köztudatban, mint amilyen valójában vagy. Ez a munka mennyire szerep a részedről?

Csak egy bizonyos szintig, mivel én egy elég őszinte, konfrontatív alkat vagyok. A rádiós munkámat úgy kell elképzelni, hogy bent ülünk a stúdióban, és különböző karakterek vagyunk, így egy témáról – ezek többnyire egyéni sztorik – több szemszögből tudunk beszélgetni, plusz bekapcsolódik még egy hallgató, kialakul egy véleményütköztetés. Miután ez egy szórakoztató műsor, véresen komolyan nem kell minket venni. Úgy tapasztalom, hogy a hallgatóink meg tudják különböztetni a komoly és az ironikus beszólásokat. Abban biztos vagyok, hogy soha nem okoztam kárt senkinek a kijelentéseimmel.

fotó: facebookFotó: Facebook

A műsorod hallgatottságát a médiahatósági ügyek mennyire befolyásolják?

Igazából nem tesznek neki rosszat, inkább épp ellenkezőleg, hiszen ilyenkor érvényesül a műsor kicsit provokatív jellege. Ilyen szempontból a legjobb helyzetünk a Sláger Rádiónál volt: noha profi szakemberek dolgoztak ott, szerintük ez benne volt a pakliban. Mi, műsorkészítők sokszor arról sem értesültünk, hogy feljelentettek minket, mivel ezeket az ügyeket mások intézték. Ez jó hozzáállás, mert ilyenkor tudsz szabadon gondolkodni, rádiózni, a legtöbbet kihozni magadból. De ez elég régen volt.

Miért, ma mi a helyzet?

A média egyre kevésbé piaci alapon működik, és elég komoly kereteket állítottak fel a benne dolgozóknak. Én, hála Istennek, a szórakoztató műfajban dolgozom, így nem érzem annyira ezt a szorítást, de ma tényleg egy pillanat alatt megszűnhet bármelyik médium. Mint mindenki, én is töröm a fejem azon, hogy milyen vállalkozást hozhatnék létre második lábként, például szí­vesen nyitnék egy vendéglőt akár. A párom, Andrea most végzi a pszichológia mesterszakot, ő nyilván ezen a pályán tervezi a jövőjét.

Kifejezett váltásra nem gondoltál soha?

Nem, mert élvezem, amit csinálok. Meg nem könnyű mással is foglalkozni az én szakmámban: hajnalban 4 órakor kelek, reggel 10-kor vége a műsornak, utána dolgozunk még 2 órát a másnapi adáson, és utána már eléggé lefárad az ember. Fél 1 körül hazakeveredek, ilyenkor muszáj 2 órát aludnom, mert délután én megyek a suliba a lányunkért. Ott apának kell lenni, vitálisnak kell lenni, ilyenkor főzök, meg viszem őt mindenfelé.

Társad, Várkonyi Andrea szintén tévés mûsorvezetô, nem sok ez egy családban?

Jó, hogy szakmabeliek vagyunk, mert így mindkét félnek alkalmazkodnia kell mindahhoz, ami ezzel jár: a felfordult időbeosztáshoz, vagy ahhoz, hogy a másik ismert arc. Amúgy meg 11 év után is kíváncsiak vagyunk egymás véleményére, a szakmai dolgainkat is mindig megbeszéljük egymással.

Ha jól értem, a pályádon soha nem kerültél olyan helyzetbe, hogy vállalhatatlan kompromisszumokat kelljen kötnöd?

Volt, hogy közel kerültem ehhez, de a mostani játékszabályokkal nincs problémám. Nem kérnek tőlem olyan megnyilvánulásokat, amik valamilyen politikai állásfoglalás felé vinnék a műsort, de én magam sem szeretném ezt. Annyira megosztott ez az ország, hogy ha bármelyik oldalon állást foglalnék – túl azon, hogy van egy értékrendem, ami esetleg témákon keresztül átszűrődik –, akkor megfelezném a hallgatóim táborát. Márpedig mi mindenkit szórakoztatni szeretnénk.

Friderikusz szerint a szórakoztató műfajban is felelősséged, hogy milyen csatornához adod az arcod, Till Attilát kifejezetten bírálta a TV2-s szerepléséért.

Friderikuszt nagyra értékelem emberileg is, szakmailag is, de ebben egyáltalán nem értek vele egyet: szerintem nem kell minden nyilvános fronton harcolni. Amit én vagy Tilla csinálunk, az nem ennek a terepe, és épp az a mi felelősségünk, hogy nem állunk bele ezekbe a vitákba. Ne tőlünk kérjék ezt számon: mi a szórakoztató műfajban dolgozunk, tehát elsődlegesen az a dolgunk, hogy felvidítsuk, néha elgondolkodtassuk kicsit az embereket, semmi több. Nemrég a Music FM-ben felvetődött, hogy mutassuk meg Trumpot, vajon ki ez a figura? Máris jöttek az SMS-ek tucatszámra, hogy ti ne politizáljatok.

Az embereknek elegük van a politikából?

Lehet, sokaknak biztos. A hallgatóink szórakozni akarnak, mert a humort sokkal jobban értékelik, mint a lehangoló közéletet.

A médiában manapság állandóan felmerülô kérdés, hogy meddig lehet elmenni, mi nem számít még politikai állásfoglalásnak, mert már nagyon átpolitizálódott minden téma...

Ha a német kereskedelmi csatornákra gondolok, ott megvannak erre a célra a megfelelő vitaműsorok, ahol valóban ütköztetve vannak egymással különböző vélemények mindenféle témákról. Ezeknek a magyar megfelelőiben viszont nincsenek érdemi viták. A véleménytáborok között ma óriási szakadék van, nagyon nehéz előidézni ma azt a felismerést, hogy léteznek közös pontok is akár.

Igazából minden mûfajnak nagy kihívás, hogy bulváros formában tálalja a mondandóját, és így széles tömegeket elérjen. A politikacsinálás is idetartozik.

A legnagyobb feladat mindig az, amikor a legnagyobb tömeget akarod elérni. Sokkal könnyebb egy szegmentált rádió dolga. Értelmes tartalmat szórakoztatva, fogyaszthatóan, és mégse túl primitíven tálalni – ez nagyon nagy kihívás. Mi komoly sikernek tartjuk, hogy rengeteg értelmiségi is hallgat bennünket, mert ők is kapnak valamit. Ha az ember megnézi a német, angol vagy amerikai csatornákat, akkor láthatja, hogy ők mennyire profik abban, hogy komoly témákat szórakoztató formában sok emberhez eljuttassanak. 

Hetek / Makki Marie-Rose (Közreműködött: Fabini Piroska)

További belföldi híreink