Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-05-31 11:50:00

Áll a bál az ORÖ-ben: Fenyegetik egymást a képviselők?

Ma tart közgyűlést az Országos Roma Önkormányzat. Az ülés előtt egy nappal benyújtotta lemondását az egyik képviselő, mert állítása szerint fenyegeti és pénzt követel tőle a szervezet tanácsnoka. Az állítólagos fenyegető cáfol, és gyámság alá helyezné rémült képviselőtársát. Az ügy miatt állítólag még Farkas Flórián is telefont ragadott.

Ma tart közgyűlést az Országos Roma Önkormányzat, ami a jelek szerint ezúttal sem lesz mentes a botrányoktól. A szervezet egyik prominens képviselője, Orbán Gyula kemény állításokkal teletűzdelt levelet juttatott el a képviselőtársainak, amiben közli, hogy nem fog részt venni az ülésen, mert Dancs Mihály, az ORÖ tanácsnoka folyamatosan fenyegeti, emiatt félti a testi épségét.
orbán gyula a roma önkormányzat egy korábbi közgyűlésénOrbán Gyula a roma önkormányzat egy korábbi közgyűlésén
Az egyik címzett továbbította a levelet az atv.hu-nak. Ezt követően felhívtuk Orbán Gyulát, hogy tényleg ő írta-e azt, aki igennel válaszolt, és hozzájárult ahhoz is, hogy annak tartalmát – változtatás nélkül – leközöljük. Íme egy részlet:

„Itt szeretném közölni a közgyűlés tagjaival nem fogok részt venni a szerdai ülésen mivel többször is Dancs Mihály részéről nyíltan és burkoltan is meg fenyegetett több alkalommal! Nem vállalhatom a kockázatot hiszen 2-tő sztend-háló van be ültetve a szívembe egy rossz mozdulat esetén is ki mozdulhat! És azonnali ér el záródáshoz vezethet és az halállal járhat!


Nekem a családom fontosabb még szükségük van rám! Ezért az atrocitások és fenyegetések miatt távol maradok mert nem látom biztonságát személyemnek biztosítva az ülésen!” – írja a képviselő arra magyarázatul, hogy miért nem megy el a közgyűlésre.

„Fogd vissza magad, kutya”

A képviselő kérésünkre továbbított is néhány chat-üzenetet, amit állítása szerint Dancs írt neki az elmúlt napokban. Ezeket is változtatás nélkül közöljük, ahogy Orbán kimásolta a chat-programjából:

- „Gyula fogd vissza nagad mert átléptél eg határt én még 20 év mulva is képviselő leszek de te elsülyedsz mostantol. Senki nem ál veled szoba mert egy kutya vagy szembe kell embernek lenni nem a facén”

- „Na most fejezzuk be maradjon erőd holnapra és nehogy dwlidegesked tulságosan mah talizunk oszt megbeszéljuk”

- „Le***hatsz anyáddal Gyere szerdán megbeszéljuk drasztikusqn more Majd bele teszek egy nagy f**zt neked vagy inkább a flori ugyis leakartqd sz**ni azt mondta”dancs mihályDancs Mihály

De miért fenyegeti Orbán Gyulát a képviselőtársa? Állítása szerint Dancs pénzt követel tőle, mert a 2014-es választáson segítették a kampányát. (Orbán és Dancs is a Magyarországi Cigánypárt színeiben jutott be a nemzetiségi önkormányzatba.)

„Pedig már fizettem is neki 100 ezer forintot, hogy hagyjon békében. Ezt tudom is bizonyítani, mert az általa kijelölt számlára kellett fizetnem. De azóta is 20 ezer forintokat követel tőlem havonta, sms-ekkel és tanúkkal tudom ezt is bizonyítani” – nyilatkozta portálunknak a képviselő,


aki egyúttal azt is közölte velünk, hogy a fenyegetések hatására lemond a posztjáról, és erről már tájékoztatta a roma önkormányzatot is.

Farkas marasztalta?

Természetesen kerestük az ügyben Dancs Mihályt is, aki egyértelműen cáfolta, hogy valaha is fenyegette volna a képviselőtársát, a chat-üzenetben pedig pont hogy azt írta neki: "Gyere szerdán megbeszéljük nem kell ilyen drasztikusqn more". Ezért, ha a képviselőtársának nincs bizonytéka, akkor rágalmazásért be fogja perelni. Hozzátetette: Orbán Gyula elmebeteg, és kezdeményezni fogja a gyámság alá helyezését.dancs mihály üzenete orbán gábornakDancs Mihály üzenete Orbán Gábornak

Az Országos Roma Önkormányzat tanácsnoka annyit még elmondott: Orbánnak milliós köztartozása van, ez miatt a szerdai ülés napirendi pontjai között szerepelt a méltatlanságáról szóló szavazás. „Ennek ment elébe azzal, hogy önként lemondott. Én egyébként nem szavaztam volna ellene, hiszen annak idején mi juttattuk be az önkormányzatba” – fogalmazott Dancs.

Orbán Gyula elismerte lapunknak, hogy köztartozása van, ugyanakkor cáfolta, hogy emiatt távozik az Országos Roma Önkormányzatból, és azt állította:


Farkas Flórián egy nappal a szerdai közgyűlés előtt felhívta, hogy nyugodjon meg, maradjon, és találnak valamilyen megoldást a pénzügyi gondjaira.

Ő ennek ellenére közölte a miniszterelnöki biztossal, hogy távozik a szervezetből, és erre a fenyegetés mellett az is okot adott, hogy a képviselő nem tudta feldolgozni, hogy Orbán Viktorék újra megállapodást kötöttek a Farkas vezette Lungo Drommal.

Az ellene kezdeményezett méltatlansági vizsgálattal kapcsolatban pedig azt nyilatkozta Orbán Gyula: „Tegye mindenki (a roma képviselők – a szerk.) kezét a szívére. Azon képviselők akarnak ítéletet mondani felettem, akik legtöbben sarasak. Két év alatt mindent láttam, azt is, amit talán nem kellet volna. Majd üzent a vizsgálatot kezdeményezőknek: „nem kell végigtáncolni az egész procedúrát, megkíméllek benneteket és jó magamat is a fölös köröktől!”

 

Zárt ajtók mögött

Zárt ajtók mögött tárgyalja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése a szerdai ülésre beterjesztett napirendet. A testület erről egy képviselői indítvány elfogadásával döntött. Az ülésen vita bontakozott ki a zárt ülés elrendelésének szabályosságáról. Több képviselő, köztük Makai István (Roma Polgári Tömörülés) és Vajda László (Lungo Drom) törvénytelennek nevezte az eljárást - írja az MTI.

Balogh János (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma), az ORÖ elnöke a hangoskodásoktól sem mentes viták után végül elrendelte a zárt ülést.

A közgyűlés napirendjén - többek között - az ORÖ idei munkatervének elfogadása, az ORÖ, hivatala és intézményei 2016. évi zárszámadásának elfogadására vonatkozó előterjesztés szerepel.

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További belföldi híreink