Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-02-19 06:20:00

Eltűnt Körmendről a diáklánnyal hírbe hozott politikus

Körmenden mindenki tényként beszél a volt alpolgármester és tanítványa viszonyáról, de csak nagyon kevesen mernek a nyilvánosság előtt is megszólalni az ügyben. Az ismerősök attól tartanak, ha beigazolódik a szóbeszéd, kollektív lesz a felelősség. Ha pedig hamis a vád, akkor félnek a hatalom válaszcsapásától, ezért inkább kivárnak. Körmenden jártunk és olyan emberekkel beszélgettünk, akik jól ismerik Szabó Ferencet, és úgy tapasztalták, hogy a tanár élete tele van ellentmondásokkal.

Eltűnt Körmendről a diáklánnyal hírbe hozott politikus
Fotó: atv.hu

Csütörtök reggel vágni lehetett a ködöt az ország nyugati felén. Körmenden ezzel szemben verőfényes napsütés és szinte tavaszias időjárás fogadott minket. Azért érkeztünk a településre, hogy megpróbáljunk tisztábban látni Szabó Ferenc volt KDNP-s alpolgármester ügyében, de napsütés ide vagy oda, egyelőre ezerrel megy a ködösítés.

Múlt hét kedden a nyugat.hu írt arról, hogy a kereszténydemokrata városatyának évek óta viszonya van egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban a tanítványa volt abban a körmendi általános iskolában, ahol napközis tanárként dolgozik. Szabó Ferenc ezt megelőzően a magánéletében történt változásokra hivatkozva lemondott az alpolgármesteri pozícióról.

Szabó pár nappal később kilépett a KDNP-ből is, képviselői helyét azonban egyelőre megtartotta. A botrány kirobbanása óta egyszer szólalt meg az ügyben: közleményében azt írta, hogy igaztalan pletykáknak és tudatos rágalmaknak tartja a magánélete miatt őt érő támadásokat. A férfit mi is kerestük Körmenden, de bejelentett lakcímén nem találtuk. Később megtudtuk az okot is: válófélben van, különköltözött a feleségétől.

Az anya elismerte

A városban azt beszélik, hogy Szabó egy ideig az édesanyjánál húzta meg magát, ezért ide is ellátogattunk. Becsöngettünk, majd néhány másodperc múlva egy jól szituált, mosolygós hölgy lépett ki a házból. Egyből levehette, hogy újságírók vagyunk, mert eleinte csak a fejét ingatta, miközben széttárt kezekkel állt az udvaron.

- Jó napot, az atv.hu-tól vagyunk, zavarhatjuk egy rövid ideig?
- Én befejeztem az újságírókkal, nem mondok semmit – felelte mosolyogva.
- Nem védi meg a fiát? Csak rosszakat hallunk róla...
- Én meg csak jókat.
- Kerestük őt is, de nem találjuk a városban...

Erre ismét széttárta a karját, jelezve, hogy hiába próbálkozunk nála. A hölgy egyébként néhány nappal ezelőtt elismerte az N1TV-nek, hogy volt kapcsolat a fia és a kiskorú lány között, de a diákot okolta emiatt. Az ő verziója szerint az akkor nyolcadikos általános iskolás üldözte a szerelmével a tanárt, ami eredményezett néhány „helytelen levélváltást”. Ezzel szemben Gyurkó Szilvia gyermekjogász arról beszélt az ATV-ben, hogy az ilyen kapcsolatokban mindig a felnőtté a felelősség, akármit is tesz a gyerek.

Mindenki tudott róla

Többen azt beszélték a városban, hogy Szabó továbbra is bejár tanítani, de az iskolában sem találtuk meg a férfit. Egy nevét nem vállaló iskolai dolgozó elmondta, hogy


kollégája valóban megjelent az intézményben a botrány kirobbanása után, de azóta, hogy az újságírók ellepték Körmendet, szabadságot vett ki, és „elmenekült a balatoni nyaralójába”.

A folyosón bolyongva találkoztunk az éppen távozó igazgatóval is, K.J. azonban még Szabó anyjánál is szűkszavúbbnak bizonyult, és határozottan az értésünkre adta: akármit kérdezhetünk, nem nyilatkozik. Így azt sem árulta el, hogy tudott-e korábban a tanár és diákja között dúló szerelemről. Érthető, hogy nem mond semmit, büntetőjogi következménye lehet.

A gyerekszáj viszont őszinte, több diák egybehangzóan állította, hogy már tavaly tavasszal az egész iskola erről beszélt. Ekkor döntöttek úgy a szülők, hogy kiveszik a lányt a napköziből, hogy kevesebbet találkozzon Szabóval. Ősszel pattant ki ismét az ügy, a diákok szerint „szaftos” Facebook-os levelezésük miatt buktak le. Valószínűleg erre utalhatott az ex-alpolgármester anyja is.

Nem foglalkoztak velük

Természetesen szerettünk volna beszélni a lánnyal és a szüleivel, egy közvetítőn keresztül el is értük őket, de nem akartak nyilatkozni. A lány apja egy hete azt mondta portálunknak, hogy a nyugat.hu cikke nagyjából fedi a valóságot, de majd a rendőrség a végére jár az ügynek, amivel azért sem akar foglalkozni, mert politikai vonzata is van.

Sikerült azonban találkoznunk a család egyik barátjával, aki arról mesélt, hogy semmi előzménye nem volt a kapcsolatnak, a lány kiváló tanuló, szülei jól szituáltak, akik kemény dolgoznak a gyerekeikért. Amikor arra kértük az egyébként végig rendkívül visszafogottan nyilatkozó, udvarias férfit, hogy mondjon már valami jót Szabóra is, csak annyit felelt: az egy szemétláda.


az iskola / fotó: atv.huAz iskola / Fotó: atv.hu
Az egész történetben egyébként az a legmegrázóbb, hogy a szülők próbáltak segítséget kérni, de nem jártak sikerrel. Hasztalan próbálkoztak az iskola igazgatójánál, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál és a város polgármesterénél is. Ezután döntöttek úgy, hogy feljelentés tesznek.

Félnek az emberek

„Az erkölcsi értékítélete mindenkinek ugyanaz, de rettenetesen félnek az emberek az itteni hatalomtól” - ezt már egy olyan forrásunk mondta, aki tevékenysége révén rálát Körmend mindennapjaira, és jól ismeri a képviselőket. Arról kérdeztük, hogyan lehet, hogy az egész város tudott a minimum helytelen kapcsolatról, de mindenki befogta a száját/szemét.

Forrásunk szerint a helyiek tisztában vannak azzal, hogy aki szembeszáll a városvezetéssel, azt „könyörtelenül kicsinálják”. Éppen ezért, bár a helyieknek megvolt a véleménye a városatya kapcsolatáról, senki sem akarta kockáztatni a karrierjét.


Példaként elmondta, hogy Szabó egy ízben még a református lelkészt is feljelentette a zsinatnál, mert az meg merte jegyezni, hogy az alpolgármesteri tisztség összeférhetetlen az igazgatóhelyettességgel, és lemondásra kérte.

Beszéltünk a helyi Jobbikos képviselővel, Auer Miklóssal is, aki szintén mintha visszakozna: elmondta, hogy bár korábban azt nyilatkozta, hogy mindenki – köztük a polgármester is – tudott Szabó és a tanítványa viszonyáról, valójában nem helyesen nyilatkozott, és azóta ezzel „nyektetik”. Hozzátette, hogy neki is csak januárban mesélték, hogy az akkor még KDNP-s politikus összejött a tinédzser lánnyal, de nem akarta elhinni. A kormánypárti képviselő Hadnagy Ádám, akivel a patikájában futottunk össze pedig csak annyit mondott: nem tudja, mi van Szabóval, nincs kapcsolatban vele.

Jobbra át

De ki ez a Szabó Ferenc? Erre a kérdésre egy gyerekkori barátjával, és egy korábbi képviselőtársával kerestük a választ. János (a nevet megváltoztattuk – a szerk.) a hetvenes évek óta ismeri – ahogy ő hívja – Ferikét, akinek a szülei magas rangú MSZMP tagok voltak az előző érában: édesapja keze alá tartozott például a lakások kiutalása, édesanyja pedig óvodaigazgató volt. A beszámolók alapján Szabó egy szeretetreméltó rocker volt, aki kettesekkel bukdácsolt az iskolákban, majd a Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskolán is, amit hat év alatt sikerült elvégeznie.


szabó ferencSzabó Ferenc
Ezt követően dolgozni kezdett a helyi általános iskolában, majd sokakat meglepve a kilencvenes évek elején a politika felé fordult. Részt vett például Nagy Imre újratemetésén, nem is akárhogyan: ott állt a kivégzett államférfi koporsója mellett, amit – ismerve Szabó családi hátterét – sokan a mai napig nem tudnak hova tenni. Az MDF színeiben került be 1994-ben a körmendi képviselő-testületbe, és 16 évig ő volt a város alpolgármestere. „Soha nem volt vallásos, ezért aztán amikor megjelent mint KDNP-s, na az volt az igazi meglepetés...” – fogalmazott a volt barát.

A volt képviselőtárs szerint Szabó az önkormányzatban mindig szürke eminenciásként tette a dolgát, nem volt túl aktív, mindig csak annyit csinált, amennyit politikai családja elvárt tőle. Forrásunk nem is érti, hogy „Ferike” hogy lehetett a város alpolgármestere. Egyesek szerint szorgalmasan gyűjtötte a terhelő adatokat még a sajátjaival szemben is, és erre utalhatott a Jobbik is nyilatkozatában, amikor azt írta: „A Jobbik azt kéri Bebes István polgármestertől, hogy nyilvánosan szólítsa fel lemondásra Szabó Ferencet. Ha ezt nem teszi meg, akkor okkal feltételezhetjük, hogy volt alpolgármestere olyan információkat tud Bebes Istvánról, amelyek terhelőek lehetnek rá nézve.”

Egy bátor ember

„A nyugat.hu cikke megjelenése után rengeteg, a keresztyének erkölcsiségét megkérdőjelező komment érkezett” – mesélte Szabadi István református lelkész portálunknak. Az egyházvezető emiatt kezdeményezte a körmendi katolikus és evangélikus egyház vezetőinél, hogy közös nyilatkozatban határolódjanak el Szabó Ferenctől, és hívják fel a figyelmet, hogy bár a képviselő kereszténydemokrata színekben politizál, egyik egyháznak sem tagja.


„Egyesek anyagi vagy politikai haszonszerzés céljából bitorolják a keresztyén címet, amit csak egy ugródeszkának tartanak” – vélekedett. Szerinte a mai képmutató politikai vallásoskodással nagyon sokan és sokat ártanak az egyháznak, majd a Bibliából idézett: „miattatok káromoltatik Isten neve a pogányok között”.

„Azért határolódtunk el, mert nem szeretnénk, ha ezzel az emberrel és a munkásságával összemosnák a keresztyénséget” – szögezte le, és hozzátette: a rendőrség dolga annak a kiderítése, hogy milyen jellegű kapcsolat volt Szabó Ferenc és a tanítványa között, de véleménye szerint a férfinak el kell tűnnie a közéletből és az iskolából is, ha igaznak bizonyul a szóbeszéd.

További belföldi híreink