Itthon

Érvénytelen a népszavazás: Mindenki győztesnek mutatja magát - frissül

Összefoglaló az ellenzéki véleményekről
október. 3. hétfő 19:30

"A magyarok történelmet írtak" -videó
október. 3. hétfő 18:37

Ismét egymásnak esett Orbán és Vona
október. 3. hétfő 14:57

Már a napirend előtti felszólalások során megmártotta egymásban kését a két pártelnök, és az azonnali kérdések órájában szintén visszatértek Vona azon ötletére, hogy a miniszterelnök mondjon le. Vona szerint a kormányfő felidegesítette magát a hozzászólása miatt, ezért azt javasolja neki, hogy „őrizze meg hidegvérét, mert árt az egészségének”. A Jobbik elnöke kifejezte, hogy nem érti, mi a baj azzal, hogy ő fodrászhoz és konditerembe jár, majd ismét lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. „Ne maszatoljon, vállaja a felelősséget!” – tette hozzá Vona.  

Orbán Viktor megkérte képviselőtársát, hogy kímélje meg az amatőr pszichoanalízistől és megígérte neki, hogy megfontolja lemondására vonatkozó javaslatát. A Jobbik elnöke szerint még Gyurcsány Ferenc is bátrabb volt Orbánnál, mert egy hasonlóan kritikus helyzetben legalább bizalmi szavazást mert maga ellen kérni. Megjegyezte azt is, hogy nemzeti politizálásból lehetőleg ne oktassa ki a Jobbikot egy olyan ember, aki nemrég még a Liberális Internacionálé alelnöke volt, illetve kézjegyével látta el a Liszaboni szerződést.  

A kormányfő jelezte: a kérdés komolyságához méltóan, egy percben megfontolta Vona Gábor felszólítását, és úgy döntött, hogy nem mond le.

Uniós szóvivő: Tiszteletben tartják a döntést
október. 3. hétfő 13:15

Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos, déli sajtótájékoztatóján hétfőn.

Szkínász elmondta, a magyar kormány hatáskörébe tartozik, hogyan kezeli a referendum eredményét. Az Európai Bizottság értelmezése szerint a vasárnapi referendum a jövőbeni döntésekre vonatkozott. Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésére reagálva, amely szerint a közeljövőben találkozót tervez Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, a szóvivő elmondta, hogy az elnök irodája minden tagország állam- és kormányfője előtt nyitva áll.

Orbán: Vona Gábor eladta a pártját
október. 3. hétfő 12:33

Orbán Viktor az ellenzéki frakcióvezetők reagálására adott viszonválaszában azon élcelődött, hogy az ülésteremben tulajdonképpen az a vita tárgya: az MSZP vagy a Jobbik nyerte a tegnapi népszavazást. Szerinte a vesztesek inkorrekt logikája az otthon maradottakra hivatkozni. Úgy vélte, azok, akik nem mentek el szavazni, beletörődtek a referendum végeredményébe.

Vona Gábornak címezve a kormányfő elmondta, hogy a szurkolótáborrá változott frakció Brüsszelnek szurkol az EU-Budapest meccsben, ami hazafiatlan, inkorrekt és nem becsületes magatartás. Orbán szerint Vona maga ismerte el nemrég, hogy eladta a pártját, amelynek így tehát „van gazdája, megvett emberek, fogott párt”, akik azért akarják, hogy ő lemondjon, hogy gazdájuk gazdasági érdekének utat nyissanak.

Ami az össze-vissza beszélést illeti – mondta Orbán – emlékei szerint Vona Gábor kerül önellentmondásba, amikor migránsozik, holott nemrég még úgy vélekedett, hogy „az iszlám az emberiség utolsó reménye”. Ezt követően amatőröknek és dilettánsoknak nevezte a Jobbik képviselőit, akiket szerinte nem azért küldtek a parlamentbe a választóik, hogy a konditerem és a fodrászat között félúton mondjanak valamit a kamerába. Az MSZP-nek annyit mondott a miniszterelnök, hogy nem vitatja: mindig is európai párt voltak.

Azt kell tehát megfontolniuk, hogy az az európai politika, amely ilyen választ ad a migránskrízisre, szolgálja-e Magyarország érdekeit vagy sem. A kormánypártok szerint ugyanis ellentétes azzal, ezért a magyar kormánynak az az érdeke, hogy a mi megközelítési módunk legyen az unió bevándorlás politikájának alapja.

KDNP: elegendő a 3,3 millió szavazat
október. 3. hétfő 12:20

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a magyar választók jelentős része úgy döntött vasárnap: védjék meg Magyarország szuverenitását. Harrach Péter az Országgyűlésben hétfőn a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte: ők elegendőnek találják a 3,3 millió szavazatot. Hozzátette: az a közel ötmillió ember, akitől politikai aktivitást látnak, akik érdeklődnek a közélet iránt, azoknak a kétharmada elment voksolni és nemmel szavazott.

A KDNP-s politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy egymillióval többen mentek el most vasárnap, mint azon az országgyűlési választásnál, ahol kétharmadot szereztek a kormánypártok. Megjegyezte: az alaptörvény módosításakor egészen más a helyzet, ha van egy ilyen erős legitimáció, mint ha nincs.

Kósa: Az ellenzékre nem számíthat az ország
október. 3. hétfő 12:18

A Fidesz frakcióvezetője szerint soha ilyen politikai egység magyar miniszterelnök mögött nem sorakozott fel a választópolgárok részéről. Kósa Lajos hétfőn az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, külön lényeges, hogy ez Magyarország és a magyar nemzet védelmében történt. 

Az, aki ezek után a kormányfő lemondását követeli, semmit nem ért a politikához és arra biztatja a miniszterelnököt, hogy hagyja cserben azokat a választókat, akik a haza védelmében egyetértettek vele, és felhatalmazták arra, hogy minden eszközzel védje meg az országot a migrációs hullám ellenében - mondta a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti politikus szerint az is kiderült vasárnap este, hogy a haza védelmében az ellenzékre nem számíthat az ország.

Vona: Orbánt nem fogják komolyan venni
október. 3. hétfő 12:17

Vesztes politikusnak nevezte és lemondásra szólította fel a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn a parlamentben. Vona Gábor szerint Brüsszel a kormányfő - kvótareferendummal kapcsolatos - felelőtlenségét és hibáját kíméletlenül ki fogja használni Magyarországgal szemben. Az ellenzéki politikus a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, a Jobbik tavasszal javaslatot tett az alaptörvény módosítására. Nem szégyelli magát a miniszterelnök, hogy fél év és 15 milliárd forint elköltése, egy sikertelen népszavazás után előáll ugyanezzel a javaslattal? - kérdezte.

Vona Gábor azt mondta, Orbán Viktor hitelessége, tekintélye, ereje az európai szintéren végletesen megcsappant, nem fogják komolyan venni a brüsszeli bürokraták a kvóta elleni harcban. A Jobbik-elnök közölte, azok az emberek, akik elutasítják a kvótákat, mégis otthon maradtak, Orbán Viktornak üzentek. Az üzenték: elég volt a durva kampányból, a közpénzek pazarlásából - mondta, majd lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

A külképviseleteken 83,34 %-os volt a részvétel
október. 3. hétfő 12:12

A kötelező betelepítésről rendezett országos népszavazáson az ország 105 külképviseletén 9360-an szavaztak, azaz a névjegyzékbe vettek 83,34 százaléka elment voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfő délelőtti adataiból. 

Tizenkilenc olyan külképviselet van, amelyen valamennyi, a névjegyzékbe felvett választó elment szavazni: Tirana (12), Algír (6), Baku (15), Minszk (12), Brazíliaváros (8), Amman (11), Asztana (5), Hong Kong (13), Havanna (11), Riga (17), Szkopje (21), Rabat (12), Kisinyov (13), Ulánbátor (5), Podgorica (17), Jekatyerinburg (5), Moszkva (43), Rijád (12), Ho Si Minh város (8).

A legalacsonyabb részvétel Szarajevóban volt 29 százalékkal, ott 62 választót vártak eredetileg. A legtöbb választó Londonban jelentkezett, 1327, közülük 1016-an (a választásra jogosultak 76,56 százaléka) el is mentek szavazni. München volt a második legtöbb szavazót váró külképviselet, 761 voksolót vártak, közülük 610-en (80,16 százalék) szavaztak. A külképviseleteken azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazhattak, akik korábban felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

A kvótanépszavazás konklúziói
október. 3. hétfő 12:06