Ismét demonstráltak a taxisok Budapesten
Ismét az eredeti útvonalukon közlekednek a taxis demonstráció által érintett szakaszokon közlekedő buszjáratok a fővárosban. Az útlezárásokat is feloldották, mivel véget ért a tüntetés - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden kora délután az MTI-t.
Megnyitották a Lánchidat Pest felé, a Széchenyi István tér belső sávját, valamint a Fő utcában a kerékpársávot a Batthyány tér és a Clark Ádám tér között - írta a BKK a Facebook-oldalán.
Közölték: már minden érintett járat, így a 16-os, a 105-ös, a 30-as, a 30A és a 230-as busz is az eredeti útvonalán közlekedik.
A taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoztak.
Az ATV Híradó helyszíni tudósítója elmondta, jelenleg rendezett sorokban állnak a taxisok a belvárosi utcákban miközben azt várják, hogy a demonstráció szervezői eldöntsék a tüntetés következő lépését.
Az illegális fuvarozás ellen tüntető taxisok egyelőre semmilyen választ nem kaptak követeléseikre a Belügyminisztériumtól.
Az Uber azzal reagált a taxis demonstrációra, hogy 50 százalékos árengedményt adott a mai fuvarokból a közlekedési dugókra való tekintettel.
Több fővárosi busz módosított útvonalon jár a taxis demonstráció miatt kedd reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán.
Azt írták, hogy a 30-as, a 30A és a 230-as buszok terelve járnak, nem érintik a Damjanich utca / Dózsa György út megállót.
A 16-os és a 105-ös buszok szintén módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekednek.
A 16-os járat a Deák Ferenc tértől a Károly körúton, a Széll Kálmán tér irányából pedig az Attila út-Krisztina körút-Március 15. tér-pesti alsó rakpart-Széchenyi István tér útvonalon halad, nem áll meg a Hild téren, a Széchenyi István téren, a Clark Ádám téren és a Donáti utcánál.
A 105-ös járat a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megállót nem érinti - olvasható a közleményben.