Orbán: A népvándorlás minden értéket fenyeget
Orbán Viktor évértékelő beszédéről:
közvetlen a demonstráció után megkezdődött.
az Együtt, mert nem tűri az EU szétverését, zárja beszédét Szigetvári, majd a Himnusszal véget ér a tüntetés.
azért, hogy benn tartsa az EU-ban az országot. Még akkor is, ha az EU nem a lézető világok legtökéletesebbike. Helyünk mindenképp az unióban van.
a közéletből a kormányváltás után, aki asszisztált Orbán Viktor "alkotmányos puccsához."
Szigetvári szerint: pár ezer menekültet képes befogadni az ország, és nem minden menekült jelent veszélyt. Persze, nem kell minden menekültet befogadni.
játszva, Orbán kivinné Magyarországot az Európai Unióból, állítja Szigetvári, aki úgy véli, Putyin azért bombáz Szíriában, hogy még több menekültet késztessen elindulni Európa felé, ezzel gyengítve az uniót.
volt az Együtt szerint, amikor Orbán Viktor "méltatlannak" nevezte a keddi kopasz-botrányt.
Azokat a kezdeményezéseket sorolja Szigetvéri, melyeket különböző módon ellehetetlenített a kormány, mert érdekével ellentétes volt.
kell megállítani. Két okból szervezték a tünetést: Az első a keddi népszavazási botrány a kopaszokkal, a másik az Orbán által szerdán bejelentett népszavazás a betelepítési kvóták ellen.