Belföld

2016-02-08 07:52:00

Sorban törli a Facebook a többezres Jobbik-közeli csoportokat

Az utóbbi hetekben sorra törli a Facebook a félhivatalos jobbikos csoportokat. A tízezres nagyságrendben mérhető közönségvesztés annyira fáj a párt politikai holdudvarát erősítő médiumoknak, hogy nekiláttak megfejteni, kik állhatnak az akció mögött.

2016 január 20-án a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Toroczkai László megsértette Mayer Aranka újságíró becsületét azzal, hogy felperest „szennycsatorna-töltelék”-nek nevezte illetve, hogy a Facebook oldalán az egyik kommentelő azt írta: az újságírót lehetőség szerint le kellene lőni.

Ásotthalom polgármesterét a bíróság arra kötelezte, hogy törölje az inkriminált kifejezéseket a FB profiljáról, továbbá fizessen csaknem 400 ezer forint sérelemdíjat.

A Csongrád megyei közgyűlés jobbikos tagja saját oldalán elárulta, hogy az ügy előzményeként korábban ő perelte be a „szánalmas újságírószerű lényt”, amiért az lenácizta egy cikkében és azt állította, hogy Ásotthalom mezőőrei agyonlőttek egy embert. Mayer Aranka elvesztette a pert, de cserébe visszaperelte Toroczkait a fenti kijelentések miatt, és nyert. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója fogadkozik, hogy a Kúriához, és ha kell „nemzetközi fórumokhoz” fordul, mivel szerinte „precedens-értékű ítélet” született az ítélőtáblán.

toroczkai lászló (fotó: facebook.com)Toroczkai László (Fotó: facebook.com)

Mozgalom szállítaná az alpereseket

„Örülnék, ha mozgalom indulna, és gyűjtené mindenki a például engem mocskoló kommenteket mások oldalain (a migráns-simogatók oldalai például tele vannak ilyen hozzászólásokkal, de nyilván Gyurcsány hívei is nagyon szeretnek), ígérem, én is perelni fogok. S, ha csak engem ítélnek el mások hozzászólásaiért, akkor le kell szűrnöm a következtetést: Magyarországon nincs törvény előtti egyenlőség!” – írja a polgármester, akinek a posztjai alatt továbbra is szélsőséges és rasszista hozzászólások olvashatók.

A Jobbik félhivatalos szócsöveként üzemelő alfahir.hu pár nappal később fel is hívta a kommentvadászatra olvasói figyelmét, rögtön egy „antináci facebookos oldalt” javasolva számukra.

A rosszabbik.com azonban nem csak a hozzászólók vállalt Jobbik-ellenessége miatt fáj a szerkesztőknek, hanem azért is, mert őket sejtik a párthoz kötődő, többezres FB-csoportok likvidálási hulláma mögött.

Mint írják: „az alfahir.hu olvasói egyre kétségbeesettebben jelzik, hogy egyre több, nem hivatalos jobbikos csoportot törölt a Facebook”. Az egyik ilyen felhasználói csoport adminisztrátora arról számolt be, hogy bár minden tőlük telhetőt megtettek a gyűlöletbeszéd kimoderálására, a közösségi portál mégis megszüntette online fórumukat.

Kiakadtak a neonácik

Tény, hogy a rosszabbik.com rendszeresen számol be olyan, általa győzelemként elkönyvelt eseményekről, amelyek során nekik, és még sokan másoknak sikerült a Facebook moderátoraival jobbikos felhasználói csoportokat töröltetni.

A kuruc.info több ízben is cikkezett már arról, hogy mennyi támadás éri a „nemzeti oldalt” Mark Zuckerberg netes birodalmában. Leghangosabban azt fájlalták, amikor

a Kuruc.info, a Betyársereg, a Romantikus Erőszak, a Szent Korona Rádió és a Jobbik Magyarországért Mozgalom csoportjai tűntek el a Facebookról.

Szokásukhoz híven nyilvánosságra is hozták azokat az oldalakat és adminisztrátoraikat, akik „szervezetten tüntetik el a nemzeti csoportokat”.

A dobogó legmagasabb fokára a rosszabbik.com-ot tették, és tudni vélték, hogy az a továbbiakban a Deres.tv, a Jobbra át, és a Láss tisztán oldalak letiltására ösztönzik követőiket. Ezüstérmes lett az Éljünk békében No racism oldal, míg a bronzot a Jobbikbűnözés-nyilasbűnözés című formáció gyűjthette be.

Idén nyáron pedig arról panaszkodtak, hogy a Facebook elérhetetlenné tette a focidrukkerek mindenkori „B” közepeseit tömörítő Ultras Liberi profilját. A beavatkozást a kurucosok annak tudták be, hogy a csoport zászlajára tűzte az egyre égetőbb bevándorló kérdést.

A letiltás azonban – miként azt sejteni lehet – az oldalon felbukkanó náci jelképek és szövegek miatt következhetett be.

Az ultrasliber.hu közleményében négy éves erőfeszítéseik és 80 ezer like elillanását siratta.

A Fidelitas is beszállt

Az atv.hu úgy értesült, hogy az elmúlt hetekben felerősödött letiltási hullám nyomán – leszámítva Vona Gábor és a Jobbik hivatalos profiljait – gyakorlatilag alig maradt komolyabb támogatottsággal rendelkező Jobbik-közeli felhasználói csoport a Facebook-on. Információink szerint egy időben a Fidelitas aktivistái is beszálltak a küzdelembe, és fél tucat neonáci színezetű, jobbik-szimpatizáns csoportot töröltettek a felületről.

Ezeket a csoportokat törölték eddig:

- Magyar nemzeti Nép Mozgalom
- JOBBIK MAGYARORSZÁGÉ!!!a HAZA MINDENEK ELŐTT!!!!!
- Kiállunk László Petra mellett
- Jobbik Magyarország kampány 2014
- Cigányok, Zsidók, Szocik barátok tábora
- Vona Gábort miniszterelnöknek!
- Nemzeti Radikális Tömörülés - Europe's New Power
- KITARTÁS!!!MAGYAR HAZAFIAK NEMZETI CSOPORTJA!!!
- Jobbikosok ! :) Családias légkörben :)
- Akik tisztelik Vona Gábort, és egyetértenek a Jobbik munkásságával
- Szebb Magyarországot mozgalom
- Jobbik-ot támogatók
- Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM)
- Jobbik Magyarországért Mozgalom 2018-as győzelméért csoport!
- Magyar önellátás és önvédelem megszervezése, az ország megtisztítása
- Muszlim Simogató csoport

A felsorolás utolsó szereplője korábban migránsvadászók néven került már egyszer törlésre, és amikor „adminja” újfent érzékelte a fenyegetettséget, a következőt fűzte hozzá a kialakult vitához: „Ha valakinek valami nem tetszik, ki lehet lépni, de az hogy sunyiban, gerinctelen, aljas, zsidó módon jelentget, az több a soknál. Gyáva féreg”.

<

További belföldi híreink