Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-02-03 07:45:00

„Nem a gyerek hülye, hanem a kerettanterv kidolgozói”

A magyar köznevelési rendszer kudarc-centrikus, és abba a szókratészi magasságba kívánja eljuttatni a gyereket, ahol az egyetlen biztos tudásuk az, hogy semmit sem tudnak. Erről szólnak a sorsokat eldöntő szintfelmérők és azok a kimeneti követelmények, amelyek megmérgezik a tantermeket hangulatát – állította az atv.hu-nak öt, felsős évfolyamokon tanító pedagógus, akikkel arról beszélgettünk, hogy miért ennyire frusztráló tanárnak és diáknak egyaránt a hazai oktatási rendszer.

„Nem a gyerek hülye, hanem a kerettanterv kidolgozói”

Egyre élesebb hangvételű vita zajlik az oktatásról, amihez idén a miskolci Herman Ottó Gimnázium kormánynak írt nyílt levele szolgáltatta az alaphangot. Eddig csaknem 500 iskola és óvoda csatlakozott a tiltakozáshoz. A tantestületek szakmai és szervezeti kifogásokat is szóvá tesznek, ám most elsősorban nem a fizetésükért aggódnak, hanem a diákokért. Az elégedetlenség szerdán tucatnyi városban viszi utcára a pedagógusokat.

Enikő, nyelvtanár:

"A jelenlegi oktatási struktúra porszemei sok fennakadást okoznak az idegennyelv-tanulás folyamatának fogaskerekeiben. Ilyen homokszemek például a szabad tankönyvválasztás korlátozása, az adminisztrációs munka megnövelése, a számonkérés, a tanmenetek szigorú kontrollja és szabályozása, ami jelentős mértékben szűkíti az amúgy általában elég kreatív nyelvtanárokat mozgástérét.


Hajmeresztő számomra, hogy egy tanulási nehézséggel küszködő gyerekből álló csoporttal ugyanazt a témazárót kell megíratnom, mint a csaknem középfokú nyelvvizsgázók szintjéhez közelítő tanulókból álló csoporttal.

Sokszor érezzük a kollégákkal, hogy a gyerekeket csak elméletben ismerő szakértők olyan  „műanyag” gyakorlatokat akarnak ránk tukmálni „felülről”, amelyekről a diákokkal napi szinten évek óta foglalkozó pedagógusok messziről kiszagolják, hogy megvalósíthatatlan, iskola/gyerek-idegen, egyszóval: plusz teher."

Mária, módszertannal, fejlesztéssel foglalkozó pedagógus:

"Egy felmérő vagy felvételi, ami alapján a gyerek sorsa eldől, miért arról szól, hogy mit nem tud a diák? Ezeknek a felmérőknek a prototípusai még a 80-as években készültek azzal a céllal, hogy a pedagógus tudja, mit sikerült átadnia és hol kell még javítania saját munkáján. A mai tesztek eredménye általában az, hogy a gyerek a hülye, ami érdekes módon nem arra a felismerésre vezeti a tanárt, hogy ő rontott el valamit.


Nincsenek helyén a tantárgyak. Miért kéne decemberre olvasni tudni egy kiselsősnek? Miért kell harmadikos gyerekekkel csángó tájszólásos meséket olvastatni, amikor a magyar szöveget is épphogy megértik.


A diákok az elhibázott követelményszint, a tanárok a rosszul teljesítő diákok miatt frusztráltak, és az életszerűtlen elvárások ellehetetlenítik az érdemi tudás átadását."

Tibor, történelemtanár:

"A bölcsiben ovit, az oviban alsóst, az alsóban felsőst, a felsőben gimist játszanak a diákokkal, ráadásul egyik fázisba sincsenek bekalkulálva az életkori változások, ami 11-13 éves korban a legkritikusabb. Aztán a gimiben azzal szembesül a tanuló, hogy teljesen mást várnak el tőle, mint amit az általános iskolában megkapott.


Nem a gyerekek hülyék, hanem azok a felnőttek, akik azt hiszik, hogy ez a rendszer magasabb teljesítményre motiválja majd a diákokat.

A magyar köznevelési rendszer kudarc-centrikus. Abba a szókratészi magasságba kívánja eljuttatni a gyereket, ahol az egyetlen biztos tudásuk az, hogy semmit sem tudnak. És ennek egyik alapvető oka az, hogy nem gyakorló pedagógusok állítják össze a kimeneti követelmények tesztjeit. Egy oldalas javítókulcsot adnak a magyar tanároknak például ahhoz a fogalmazáshoz, amelyben pro és kontra kell érvelni a háziállattartással kapcsolatban."

József, magyar-történelem szakos tanár:

"A helyzetet egy metaforával tudnám érzékeltetni. Néhány évvel ezelőtt, ha autóval kellett eljutnom Budapestről a Velencei-tóig, nem volt megszabva, melyik útvonalat használom, pihenek-e, eszem-alszom, esetleg bekukkantok Tácra, a lényeg az volt, hogy leérjek. Ma Budapestről az Adriára kell elvergődnöm, kötött autópályán, a lehető legmagasabb sebességgel, miközben fejem fölött helikopter köröz, az útszéli bokrokból traffipax lövöldöz.

Történelemből az indokolatlanul megnövelt és kötelezően elsajátítandó (új) tananyag alapján hetedikben a 2. világháborúig kellene eljutnom év végéig, holott a nyolcadikosaimmal még csak most fejeztük be.


A fogalmak nem épülnek egymásra, hatalmas lyukak tátongnak a logikai rendszerben, a tankönyv (ami a régi lebutított verziója) ismeretlen szavakkal dobálózik, magyarázat nélkül.

Mivel a nyolcadikos könyvet néhány kiválasztotton kívül emberi szem még nem látta, elképzelni se tudom, mit tanítok jövőre. Ötödikben az Árpád-ház bukása a végállomás. A 10-11 éves gyerek játék helyett öt-hat oldalas leckéket kap, szaknyelvvel, térképpel, grafikonnal, forrással, így az is elveszíti az érdeklődését, akinek volt. Az atomkor gyermekeinek amúgy sem elég a könyv, a fotó, a rajzocska: izgalomra vágynak, de hetediktől nem létezik digitális kiegészítő a tankönyvhöz, nekem kell levadászni innen-onnan, annak ódiumával, hogy a minősítős kolléga nagyítóval nézi majd át.


A nyelvtankönyv használhatatlan, a munkafüzet nem passzol a könyvhöz. A gyerek nem érti a kérdést, és nem érti, hogy mit várnak el tőle. 

Nem képes együttműködni, mert fogalma sincs a játékszabályokról. Vergődik a tankönyv-tanterv csapdákban, és rettentően kapálózik. Csoda-e, hogy nem szeret olvasni vagy írni? És akkor még nem ejtettünk szót a „sajátos nevelési igényű”, vagy a „beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő” diákokról, akiket ez a szisztéma egyszerűen kipörget előbb a peremre, onnan a semmibe, a süllyesztőbe."


Júlia, magyartanár:

"Jókai regénye, A kőszívű ember fiai a legjobb példa arra, mennyire elszakadtak a valóságtól a követelményeket megfogalmazó műhelyek. Ezzel a könyvvel minden hetedikes diáknak gondja akad az archaikus nyelv, a francia, latin, német kifejezések és a sokszor körülményes fogalmazásmód miatt is. A konkrét tartalmat sem könnyű megérteni, de maga a kor is messze van a gyerekektől.


Nem lehet alapelvárás, hogy 21. századi gyerekek azonnal megértsék a 19. századi cselekményt, hiszen ekkorra még nem alakul ki bennük a történelmi időszemlélet, nem átlátható számukra a korszakok világnézete, értékrendje, képtelenek száz éveket ugrálni az időben.

Felsőben két tankönyv használható irodalomból, de közülük is az egyikből több minden hiányzik, amit viszont a kerettanterv előír (pl. Csokonai A reményhez). Ilyenkor következik az irgalmatlan mennyiségű fénymásolás. Nincs mozgástér az óraszámokban, pedig minden évfolyam és minden osztály más. A Toldira például 16 óra áll rendelkezésre, amitől csak 10 százalékban szabad eltérni. Nincs viszont bekalkulálva, hogy jön a védőnő tetvészni, vagy elviszik a gyerekeket fogorvoshoz, esetleg a fél osztály hiányzik influenza miatt. 


Az új tanfelügyeleti rendszer minden mozgásunkat ellenőrizni akarja, emiatt sok tanár a tanmenetben foglaltak szerint vezeti a naplót, és nem az egyes osztályokban elért valós tempó szerint.

Ugyanis például a mássalhangzótörvényeket nem lehet a hivatalosan erre kiszámított 3 óra alatt úgy megtanítani, hogy a diákok meg is értsék és a számonkérésnél ne mindenki karót írjon. Honnan csalunk el egy kis időt? A helyesírási blokkból, ami viszont azt jelenti, hogy ott keletkeznek majd hiányosságok."

Ajánlom

További belföldi híreink