Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-10-18 06:20:00

Út az Akadémiáig: egy roma rákkutató története

Az iskolázatlanságból való kitörés – ha egyáltalán megtörténik – többnyire lépésenként szokott lezajlani: jó esetben a gyerek már eljut a szakmunkás bizonyítványig, az unoka az érettségiig, a dédunoka pedig a diplomáig. Orsós Zsuzsa biológus, rákkutató egyszerre tette meg a nagy ugrást: szinte írástudatlan szülők gyermekeként lett a Magyar Tudományos Akadémia első roma ösztöndíjas kutatója. Szívügyének a romák lesújtó egészségi állapotának a javítását tekinti. A Hetek interjúja.

Út az Akadémiáig: egy roma rákkutató története

Kezdetektől támogatta Önt mindenki?

– Az általános iskolában voltak olyanok, akik kezdettől biztattak, egyenrangúként kezeltek. De nem mindenki: emlékszem, az osztályfőnököm nyolcadik osztályban le akart beszélni az érettségiről, ő szakmunkásképzőbe küldött volna, annak ellenére, hogy végig színjeles tanuló voltam. Szerencsére a kémiatanárnőm ajánlott Pécsett egy erős szakközépiskolát, ahol aztán vegyésztechnikus végzettséget szereztem.

Sok múlik a tanárokon?

– Igen, hiszen gyakran maguk a szülők sincsenek tisztában a továbbtanulási lehetőségekkel, meg féltik is a gyerekeiket kollégiumba elengedni, ezért őket is meg kell győzni. Jó példa erre, hogy még a saját nővérem sem engedte el a fiát a 100 kilométerre lévő Gandhi Gimnáziumba, inkább egy közelebb lévő szakmunkásképzőt végzett el, pedig többre lett volna képes.

Sajnos nagyon meghatározó az életút szempontjából az iskolai közeg, ahova a gyerek kerül, különösen Magyarországon.

A tanároknak óriási szerepe van abban, hogy ki tud kiemelkedni, megfelelő végzettséghez jutni, munkát találni.

Családjában volt más diplomás?

– Nem, még a testvéreimnek sincs érettségijük. Egy kis faluból, Németkérről származom, a szüleim pedig egyszerű munkásemberek, gyakorlatilag írástudatlanok. Én vagyok a legkisebb, hetedik gyermekük. Kezdettől fogva szerettem tanulni, már az első osztály végén könyvjutalmat kaptam, amitől meglepődtek, mert addig egy gyerek sem kapott nálunk könyvet. A szüleim innentől kezdve nagyon büszkék voltak rám, és elhitték, elfogadták, hogy nekem más az utam.

Ha hazamegy, nem lóg ki nagyon közülük?

– Nem, ugyanúgy szót értünk egymással, mint régen, ők a családom. A képzettség ezen nem változtatott. Én ugyanúgy vállalom, hogy cigány vagyok, és nem szégyellem őket. Nagyon büszkék rám, ahogy az egész falu is. Időközben az utánam jövők is kedvet kaptak a tanuláshoz: több unokahúgom leérettségizett, többen diplomát is szereztek.

Mennyire éltek szegénységben?

– Egyszerűen éltünk, de nem nélkülözésben. Könyvespolc, nyaralás, kirándulás, sportolás – mindezt azonban csak most, szülőként pótolom be a hétéves kislányommal. Férjemet a PTE Népegészségügyi Intézetében, a munkatársamként ismertem meg.

Érettségi után rögtön az egyetemen tanult tovább?

– Nem, először öt éven át laboránsként dolgoztam a Pécsi Tudományegyetemen. Középiskolás barátnőm kitartó biztatására volt szükségem, hogy ennyi év után újra tanulásra adjam a fejem. Nappali tagozatra, biológus szakra jelentkeztem. Szüleim nem tudtak volna támogatni, ezért óriási segítséget jelentett Ember István professzor úr nagyvonalú felajánlása, hogy félállásban dolgozhatok az egyetem mellett. A munka és a diákhitel segítségével végeztem el az egyetemet.

sok roma él nehéz körülmények között. képünk illusztráció.Sok roma él nehéz körülmények között. Képünk illusztráció.

Önön kívül voltak ott más roma hallgatók?

– Nem tudok róla. Ahogy az ember halad felfelé az oktatási rendszerben, úgy csökken a cigány származásúak aránya, és talán a természettudományi karokon vannak a legkevesebben. A Romaversitas ösztöndíjasaként viszont találkoztam más cigány hallgatókkal, akikkel nagyon sokat beszélgettünk a hátterünkről és a jövőnkről.

Az egyetemen nem érte semmilyen hátrány amiatt, hogy cigány származású, pláne nő?

– Nem, inkább támogatást tapasztaltam, a középiskolában és az egyetemen is első pillanattól befogadtak. A tudományos életben pedig még mindig a teljesítmény számít.

Már Phd-hallgatóként is kiemelt kutatási területe volt a daganatok genetikai meghatározottságának vizsgálata az észak-magyarországi oláhcigány közösségekben. Miért ezt kutatta?

– Magyarország élen jár a tüdőrákos megbetegedések és halálozások arányát tekintve, de a cigányoknál még ennél is rosszabbak a mutatók. Megjegyzem, nemcsak a daganatos megbetegedéseket tekintve, hanem gyakorlatilag minden vezető halálok terén rosszabbak a cigányok statisztikái, mint a nem romáké, nem beszélve arról, hogy átlagosan 15 évvel rövidebb a születéskor várható élettartamuk, mint a teljes népességé. Mi azt vizsgáltuk, vajon van-e ennek valamilyen genetikai meghatározottsága.

És mire jutottak?

– Arra, hogy a romák körében tapasztalható magasabb megbetegedési és halálozási arány nem magyarázható az indiai származással. A korai karcinogenezis kialakulásában fontos szabályozó szereppel bíró genetikai tényezők lényegesen nem különböztek a romák és a nem romák között. És ha nem a genetika felelős, akkor a környezet. Többek között az életmód: táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, szexuális aktivitás, stressz, továbbá az, hogy részt vesznek-e a különböző szűréseken. A Nemzeti Kiválóság program révén kaptam lehetőséget arra, hogy a pécsi Gandhi Gimnázium diákjai számára egy egészségfejlesztő programot dolgozzak ki, és azt elvégezzem velük.

A Gandhiban válogatott, tehetséges cigány diákok tanulnak. Milyen tapasztalatokat szerzett velük kapcsolatban?

– Az biztos, hogy ők nem az átlagos és valószínűleg nem is a leghátrányosabb helyzetű cigányság képviselői, de még nekik is sokkal rosszabbak az életmódbeli jellemzőik, mint a nem cigány fiataloké. Gondolok itt a korán kezdett, védekezés nélküli szexuális életre éppúgy, mint a dohányzásra. A Gandhi-projekt előtt találkoztam olyan általános iskolás gyerekekkel is, akik már első osztályos korukra kipróbálták a cigarettát, de olyan harmadik osztályossal is, aki azt mondta, hogy már leszokott róla. Az életmódbeli sajátságok rendkívül mintakövető szokások, a gyerekek főként a szüleiket utánozzák.

A felvilágosítás, a puszta információ megvédi őket ettől?

– Az élettani ismeretek, például az, hogy a dohányfüst rákkeltő hatású, valóban nem nagyon érdekli őket. Inkább kiszámoltuk, hogy egy évben mennyit költenek cigire, és hogy abból a pénzből mi mindent vehetnének: okostelefont, márkás ruhákat. Én azt láttam, hogy hiteles történetek megosztásával segíthetünk leginkább a szemléletformálásban.

Először kicsit tartottam tőle, hogy nem tudok hatni a gimnazistákra, de meglepően sokan eljöttek, és néma csendben követték az előadásaimat – pedig délután öt óra után, a kollégiumban tartottam azokat.

Eleve érdekelte őket az életpályám, tetszett nekik, hogy én is közülük való vagyok. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, az egyik diák közölte, hogy ő is egyetemista akar lenni, a másiknak a szülei üzentek, hogy gratulálnak nekem. Folyamatosan biztattam őket, hogy a gimnázium után tanuljanak tovább. 

Miért fontos a tudás ön szerint?

– Mert a kitörés valódi esélyét ma már nem az érettségi vagy a szakmunkás végzettség, hanem egyértelműen a diploma jelenti. Véleményem szerint a rossz egészségi mutatók hátterében az alacsony iskolázottságnak óriási a szerepe. Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a felsőfokú végzettségűek életkilátásai sokkal jobbak: körükben magasabb a születéskor várható átlagos élettartam, alacsonyabb a megbetegedési arány.

A társadalmi beilleszkedésük is könnyebb…

– Igen, de ennél is fontosabbnak érzem azt, hogy a tudás révén kitárul a világ az ember előtt, új utak, lehetőségek nyílnak meg előtte, csökken a kiszolgáltatottsága.

Az egészségfejlesztési programot annyira élveztem én is, a gyerekek is, hogy ösztöndíj nélkül, önkéntesként is folytatni szeretném azt a kutatómunka mellett.

A gyerekeknek tudniuk kell, hogy az egészség alapvetően fontos a jövőjük szempontjából. Ha száz gyerekből csak tizet sikerült meggyőznöm arról, hogy az egészségéért mindenki saját maga felelős, akkor már megérte velük lenni.

Dél-Dunántúlon sok beás cigány él. Igaz, hogy ők iskolázottabbak a többi roma populációhoz, az oláhokhoz vagy a muzsikusokhoz képest?

– A Ghandhiban sok a beás fiatal, de nincs pontos információnk arról, hogy más oktatási intézményekben milyen arányban tanulnak tovább romák. Arról meg főleg nincs, hogy melyik roma közösséghez tartoznak.

„a kitörés valódi esélyét ma már a diploma jelenti.”„A kitörés valódi esélyét ma már a diploma jelenti.”

A Gandhit sok kritika érte amiatt, hogy voltaképp ez a gimnázium is szegregál, nem segíti elő a fiatalok társadalmi beilleszkedését…

– Igen, erről én is hallottam, de szerintem nincs ezzel semmi gond, mert ebben a hagyományőrző közegben megerősödik a gyerekek identitása, személyisége. Ez elengedhetetlen a sikeres beilleszkedéshez is. Kérdőíves kutatásunk szerint a cigány diákok kétharmada küzd önértékelési problémákkal. A Gandhiban a szoros napirend mellett rendkívül színes közösségi élet is zajlik, amiben mások mellett nagy szerepe van a kollégiumi vezetőnek is, aki a gyerekeknek amolyan pótszülője. Itt a tévénézési idő is jóval kisebb az országos átlagnál. Mindez óriási pluszt jelent ezeknek a fiataloknak, ami nélkül nem biztos, hogy el tudnának jutni az érettségiig vagy akár a diplomáig.

A gandhisok hétvégenként utaznak haza. Mi a véleménye a bentlakásos iskolarendszer elterjesztéséről, a gyerekek családból való kiemeléséről? Lehet-e így a szociális és kulturális hátrányokat ellensúlyozni?

– Igen, ez is egy működő modell lehet a sok közül, de nem jelent univerzális megoldást. Járok olyan településeken, városrészekben, ahol száz évvel ezelőtti viszonyok között élnek a cigányok, nincs közmű, aszfaltozott úttest. Ez egy összetett helyzet: a családok támogatására, felvilágosítására éppúgy szükség lenne, mint az infrastruktúra fejlesztésére, az integrációs támogatásoknak az eddiginél sokkal hatékonyabb felhasználására.

Makki Marie-Rose / Hetek

Ajánlom

További belföldi híreink