Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-04-09 11:30:00

Gyurcsány szerint volt a Simicska-Puch összjáték, de nem tudja bizonyítani

A Figyelőnek adott interjúban Gyurcsány Ferenc kőkeményen nekimegy a Puch László-Simicska Lajos uralta világnak. Szerinte "nyilvánvalóan" volt egyeztetés a két pártközeli üzletember között a kétezres években, és azt sugalmazza, hogy akár a legendás a "70-30 százalékról" is beszélhettek.

Gyurcsány Ferenc szerint a kilencvenes, kétezres évek első felének pártjai mélyen érintve voltak a korrupcióban. „És sajnos egy időszakban én is elnöke voltam az egyiknek” – mondta a volt miniszterelnök. Hozzátette: Próbálta felszámolni az MSZP-beli "Puch-világot", de nem tudta megbuktatni, mert sokat sejtett, de keveset tudott.

Gyurcsány szerint az a különbség az MSZP és a kormánypárt között, hogy míg „a szocialisták tisztában voltak vele, hogy ez erkölcstelen, a Fidesznél ez a rendszer lényege”.

Arra kérdésre, hogy volt-e akkora befolyása Puchnak a kétezres években, mint Simicskának 2010 és 2014 között a DK elnöke azt válaszolta: „A töredéke sem. Simicska bennfentességéhez képest Puch segédlegény.”

Gyurcsány arról is beszélt, hogy Puch és Simicska között "nyilvánvalóan volt egyeztetés". Ezt a következő történettel támasztotta alá: 2007-ben a Fidesz nem támogatta a kampány- és pártfinanszírozási törvényt, ezért megkérte Puchot, hogy beszéljen Simicskával.

„Rendben, elmegyek” – mondta Gyurcsány állítása szerint Puch. Amikor egy hét múlva újra találkoztak, akkor Puch közölte vele, hogy beszélt Simicskával, aki közölte vele, hogy Orbánnak nem áll érdekében a javaslat támogatása. „Mármost azt gondolom, hogy aki egy ilyen ügyben ilyen viszonyt tud teremteni, az más ügyben is egyeztet” – vélekedett Gyurcsány, azt sejtetve, hogy "más ügyek" alatt az állami megrendelések körül a legenda szerint kialakult 70-30-as felosztást érti.

Gyurcsány azzal magyarázza, hogy Puchot a fentiek ellenére 2007-ben államtitkárrá nevezte ki, hogy Molnár Csaba miniszter irányítása alatt "szem előtt volt" a pártpénztárnok, és "Csaba vigyázott arra, hogy ne tudjon mozogni". Szerinte hasonló szerepet töltött be Vadai Ágnes államtitkárként Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszter mellett.

atv.hu

További belföldi híreink