Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-01-26 19:16:00

Az LMP, az Együtt, a Jobbik és a PM is gratulált a Szirizának

Letette a miniszterelnöki esküt hétfőn Alekszisz Ciprasz, a görögországi előre hozott parlamenti választáson győztes, radikális baloldali Sziriza párt vezetője, és bejelentette: kormánya újratárgyalja az országának nyújtott nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek".

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy el akarja kerülni "a kárt okozó összeütközést" Athén európai partnereivel.
   
A 40 éves Ciprasz személyében először került a szociáldemokratáktól balra álló párt vezetője az athéni kormány élére, és ő Görögország történetének eddigi legfiatalabb miniszterelnöke. A kormányfőt az alakuló ülését követően, tíz napon belül az új parlamentnek is meg kell erősítenie hivatalában, de ez a szavazás csak formaságnak számít.
   
Noha vasárnapi választást a Sziriza fölényesen megnyerte, nem szerzett abszolút parlamenti többséget. A parlamentbe szintén bekerült jobboldali Független Görögök (ANEL) párt vezetője, Pánosz Kammenosz az eskütétel előtt bejelentette: koalíciós megállapodást kötnek a Szirizával.
   
A Sziriza a nem végleges eredmények szerint a szavazatok 36,3 százalékát nyerte el a választáson, ami 149 mandátumot jelent, kettővel kevesebbet az abszolút többségnél a 300 tagú parlamentben. A Független Görögök 4,8 százalékot kapott és ezzel 13 mandátumhoz jutott.
   
Az ANEL az eddigi vezető kormánypártból, a konzervatív Új Demokráciából vált ki. Elemzők rámutatnak: az ANEL és a Sziriza programja közötti egyetlen hasonlóság, hogy mindkét párt nagyon határozottan a megszorító politika folytatása ellenében foglalt állást.
   
A Sziriza pénzügyminiszter-jelöltje a a BBC rádiónak azt mondta, "nincs napirendben Görögország távozása az euróövezetből". A kérdésre, hogy milyen eséllyel lehet Görögország továbbra is az euróövezet tagja például egy vagy öt év múlva, Jannisz Varufakisz kitérően válaszolva annyit mondott: jóslásokba nem szeretne belemenni, de tekintettel Európa jelenlegi törékeny állapotára, nagyon óvatosnak kell lenni.
   
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank és az euróövezeti országok vezetői sorra figyelmeztették a formálódó görög kormányt, hogy be kell tartania a megállapodásokban foglalt kötelezettségeit, törlesztenie kell az ország államadósságát és legfeljebb a hitelek visszafizetésének átütemezésére számíthat.
   
Az IMF vezérigazgatója kész tárgyalni az új görög kormánnyal, de a görög államadósság leírás útján történő csökkentését elutasítja. "Az euróövezetnek megvannak a belső szabályai. Nem lehet ilyen vagy olyan országokra szabott külön kategóriákat létrehozni" - fogalmazott Christine Lagarde.
   
Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke szerint sem lehet szó egyelőre a hazai össztermék (GDP) 175 százalékára, mintegy 427,8 milliárd euróra rúgó görög adósság újratárgyalásáról. Annak fenntarthatóságára legfeljebb szükség esetén, csak a mentőcsomag jelenlegi, ötödik felülvizsgálatának lezárultát követően lehet visszatérni.
   
Az Európai Unió kész együttműködni az új görög kormánnyal - közölte Brüsszelben Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője. "A bizottság teljes mértékben tiszteletben tartja a görög nép szuverén és demokratikus választását. Készek vagyunk együttműködni az új kormánnyal, amint az megalakul" - mondta. Értékelése szerint Görögország figyelemre méltó haladást ért el az elmúlt években. Az unió - tette hozzá - készen áll Görögország támogatására annak érdekében, hogy az ország "választ tudjon adni a még meglévő reformkihívásokra".
   
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke gratulált Alekszisz Ciprasznak miniszterelnöki kinevezéséhez. Előzőleg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tette közzé Cipraszhoz intézett, jókívánságot tartalmazó levelét.
   
Az Európai Parlament német szociáldemokrata elnöke, Martin Schulz a Deutschlandfunk közszolgálati rádiónak elmondta: éjszaka hosszan beszélt telefonon Alekszisz Ciprasszal, aki szerinte "reálpolitikus, és nagyon pontosan tudja, hogy kompromisszumokat kell kötnie" a belpolitikában és az uniós politikában is.
   
A német kormánypártok a nemzetközi pénzügyi mentőprogramokhoz kapcsolódó reformok folytatását várják a következő görög kormánytól az első nyilatkozatok szerint.

A választás következményeit "a görögöknek kell viselniük, és nem varrhatják a német adófizetők nyakába" - mondta a Bild című lapnak Hans-Peter Friedrich, a bajor konzervatív CSU politikusa, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának helyettes vezetője.

A CDU egyik tekintélyes képviselője, Wolfgang Bosbach egy lapinterjúban arról beszélt, hogy a mentőhitelekhez kapcsolt megállapodások esetleges megszegését nem szabad eltűrni, mert ez esetben a külső segítségre szoruló többi euróövezeti válságállam is könnyítéseket kezdene követelni.
   
Támogatásáról biztosította Cipraszt Francois Hollande francia szocialista elnök, Portugália konzervatív miniszterelnöke viszont az "európai szabályok betartására" szólította fel az új athéni vezetést.
   
A görög nép demokratikus választáson döntött arról, hogy milyen jövőt szán országának - jelentette ki az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ankarából nyilatkozva. Hangsúlyozta, "általános hozzáállásunk, hogy tiszteletben tartjuk más ország polgárainak demokratikus döntését". A miniszter kifejezte abbéli reményét, hogy a lehető legrövidebb időn belül hatékony, pragmatikus együttműködés alakul ki Görögország új kormányával, tekintettel arra, hogy "vannak olyan fontos nemzetközi kihívások, amelyeket közösen kell kezelni".
   
Az LMP, az Együtt, a Jobbik és a PM is gratulált a Szirizának.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink