Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-01-03 08:45:00

"A tehetség nem minden", vallja Rácz Ödön, a Bécsi Filharmonikusok bőgőse

Az újévi bécsi koncert közvetítésben a magyar tévézők is láthatták Rácz Ödönt, a Bécsi Filharmonikusok nagybőgősét. A világhírű zenekar magyar művésze a közelmúltban Budapesten is koncertezett: a Művészetek Palotájának közönségét örvendeztette meg játékával. Ez alkalomból adott interjút a Heteknek, amelyben a tehetségről és a Virtuózok című tehetségkutató műsor egyik döntősével, Lugosi Dániel Alival való kapcsolatáról is beszélt.

Rácz Ödönnek szólt a taps a Művészetek Palotájában december elején. Michael Tilson Thomas vezényletével adtak itt koncertet nagybőgőszólistájukkal a Bécsi Filharmonikusok. A világhírű zenekar Mahler V. szimfóniáját és Johann Baptist Vanhal nagybőgőversenyét adta elő. A csaknem két évtizede a San Franciscó-i Filharmonikusok zeneigazgatójaként a legjobbak közt számon tartott karmester mindössze háromszor járt Magyarországon. Most Rácz Ödön koncertjének kedvéért látogatta meg hazánkat. A Grammy-díjas dirigens az Egyesült Államok művészeknek adható legmagasabb állami kitüntetését vehette át az amerikai elnöktől 2009-ben. Ezt a koncertet egyébként öt alkalommal játszotta Ödön a Bécsi Konzerthausban, illetve a Bécsi Musik­vereinben is.

Milyen visszhangja volt a budapesti koncertjének, kapott esetleg felkéréseket?

– A budapesti koncert után közvetlenül felkért a bécsi Akademischer Orchesterverein, hogy koncertezzek velük, valamint külön megkerestek az eisenstadti Haydn Fesztivál szervezői is, de St. Moritzból és Miami­ból is kaptam felkérést, bár elfoglaltságom miatt csak a 2016/2017-es évadban tudok eleget tenni ezeknek. Mostanában egyfolytában keringek a föld körül. Jobb asztronauta lennék, mint nagybőgős…

rácz ÖdönRácz Ödön

Valóban sűrű a programja: néhány nappal a koncert előtt rögzítették új szólóalbumát a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. A Bécsi Filharmonikusokkal nyáron a salzburgi zenei fesztiválon játszott, szeptemberben Svájcban, majd Németországban turnéztak, ezt követően Kína és Japán következett, aztán újra Berlin egy lemezfelvétellel és Bécs…

– Zenészként jól megy a sorom. Huszonhárom évesen vettek fel a világ talán leghíresebb szimfonikus zenekarába, a Bécsi Filharmonikusokhoz. Ez igen nagy szó, hiszen csak azt hívják meg próbajátékra, aki „A” kategóriás zenekarból érkezik, vagy egy nemzetközi verseny győzteseként jelentkezik a filharmonikusokhoz. Rajtam kívül még három magyar van a zenekarban, és mind a három szólócsellista. Bőgősök közül egyedül én vagyok magyar.

Könnyen beilleszkedett a zenekarba? Mennyire fogadták el a nagy öregek?

– Nem volt könnyű, de egy nagy éhség volt bennem. Szerettem volna minél többet tanulni – sokat is mutattak nekem. Kellett ehhez egy nagy alázat és tisztelet. Ennyire fiatalként nehéz egy ilyen tekintélyes zenekarban játszani. Főként a három próbaév volt nehéz, minden turnén és fellépésen játszanom kellett. Voltak, akik segítettek, voltak, akik nem, de én nagyon szeretek tanulni az idősebbektől.

Miért fogadták el, hogyan tudott érvényesülni a zenekarban?

– Nagyon perfekcionista vagyok, nem tudom elfogadni, hogyha egy kicsit is hibázok. Mikor elkészült az első lemezem, mindenki odáig volt, hogy milyen fantasztikus lett. Én azonban kihallottam egy olyan hangot, ami nem tetszett. Nem volt hamis, de mégsem tetszett… Visszautaztam a hangmérnökhöz, és kértem, hogy azt az egy hangot hadd játsszam fel újra. Nagyon szeretném professzionálisan elvégezni a munkám.

Kire néz fel leginkább a zenekarban?

– Nincs állandó karmesterünk, hanem mindig az adott szerző műveihez leginkább értő dirigenst kéri fel a zenekar. Nehéz szavakban elmondani, milyen sokat lehet tanulni tőlük. Vannak kedvenc karmestereim, mint például Zubin Mehta vagy Mariss Jansons, akiktől rengeteget tanulok. Profi zenészként beülünk egy próbára, és öt perc alatt megváltozik a hangulat. Rájövünk, hogy még mindig van, amit nem jól csinálunk, amit meg kell tanulnunk.

Van ennél magasabb szint zenészként?

– Nincs. Szakmailag a csúcson vagyok, nincs ennél rangosabb zenekar a világon, ahová elmennék játszani. Hála Istennek szólistaként, illetve kamarazenekarban is játszhatok, lemezfelvételeket készíthetek, de úgy érzem, hogy még mindig nagyon a pályám elején vagyok. Harmincnégy évesen nagyon fiatal vagyok, csak most kezdem el kóstolgatni különböző zeneszerzők életművét.

Mit jelent Önnek a zene?

– Elmondhatatlan örömöt ad. Egyfajta függőségbe kerültem tőle. Ha véletlenül, ritka alkalmakkor egy vagy két napig nem kell játszanom, a feleségem egy idő után elküld, hogy menjek zenélni, de én is tudom, hogy játszanom kell, mert ha nincs a hangszer a kezemben, akkor nem érzem jól magam. Van egy kilencvenéves zongorista ismerősöm, aki ha nem játszik, akkor gerincbántalmak, reumatikus problémák gyötrik.

A családja mennyire tud együtt élni a zenéléssel, azzal az életvitellel, folyamatos terheléssel, ami ezzel együtt jár?

– Nagyon boldog vagyok, feleségem és egy hároméves kisfiam van, szeretetteljes családi életet élünk, amit Istennek köszönhetünk. A bibliai igazságok, erkölcsi normák stabil alapot adnak a családi életünknek. Sok ember van körülöttem, akik válásokon, más tragédiákon mentek keresztül, de én úgy érzem, hogy amíg az Isten felé vezető úton járunk, addig megmarad számunkra ez a stabil élet. Ilyen példákat és a Biblia tiszta igazságait látom magam körül a Hit Gyülekezetében is, amelynek a tagja vagyok. 

Gondolom, ez a stabilitás szükséges ahhoz, hogy kiemelkedő színvonalon teljesítsen.

– Egy zenészt rengeteg stressz ér, nagy az elvárás, sokat kell teljesíteni, de fantasztikus azt érezni, hogy nem vagyok egyedül. Van egy híres hegedűművész, Leonidasz Kavakosz, aki jelenleg talán a világ legkiemelkedőbb hegedűse. Októberben Berlinben egy kamara-zenekari CD-t készítettünk, ahol egyedüli nagybőgősként játszhattam vele. Ezt sohasem gondoltam volna, hiszen zeneakadémistaként tátott szájjal hallgattam a játékát, most pedig felvétel közben ölelgetett, hogy mennyire odavan azért, ahogy játszom. Az, hogy idáig eljutottam, egyedül Isten ajándékának köszönhető. Békességgel tudom elvégezni a munkámat, és sikeres koncerteket tudok adni.

Mit tanácsol azoknak, akik most szeretnének zenét tanulni vagy zenét taníttatni a gyermeküknek?

– Erőltetni nem szabad a zenét. Sok olyan embert ismerek, akiket a szüleik erőltettek, és felnőtt korukra csak nyűgnek, küszködésnek élik meg a zenélést. Kiskorban már meglátszik, hogy ki az, akinek tehetsége van, kit érdekel jobban az otthoni gyakorlás, mint az utcai focizás. Ha viszont valaki nagyon tehetséges, akkor mindig akarjon tanulni, ne dőljön hátra egy szint után, hogy ő már eleget tud. Nem tudok olyan nagy zenészt vagy karmestert mondani, aki ne akarna folyamatosan tanulni, gyakorolni. Itt van például Lugosi Dániel Ali, aki nagy sikert aratott, mint ahogy most a köztévé tehetségkutatójában is. Az ország egyik legtehetségesebb zenészének tartom, aki nagyon szorgalmas és nagyon szerény ember, karrierje megállíthatatlan. Örülök, hogy segíthettem a bécsi tanulmányainak elindításában.

Nagy divatja van a tehetségkutató műsoroknak, említette a közmédiában a napokban befejeződő komolyzenei tehetségkutatót. Mit gondol a tehetségről?

– Egy bizonyos szintig a tehetség a felmenőktől is örökölhető – bár ez sem mindenkire igaz, hiszen sok olyan embert ismerek, akiknek fantasztikus tehetséggel megáldott szülei voltak, de ő maga korántsem olyan tehetséges, mint a szülei, nagyszülei – ezt én is elismerem, hiszen az én családom is egy zenészcsalád. Apám, nagyapám, ükapám is nagybőgős volt. Mégis azt mondom, hogy a zene Isten csodálatos ajándéka. Nagyon sok embert ismerek, aki tizenhat órát gyakorol naponta, és mégsem lett világhírű zenész. Persze rengeteg tanulás kell, sok szorgalomra, kitartásra van szükség, elengedhetetlen, hogy a szülei támogassák az embert, de ennél is többre van szükség. Amikor kimegyek a színpadra, akkor azt mondom: „Istenem, ezt a darabot ma neked fogom játszani”. Ezzel köszönöm meg neki, hogy adott nekem tíz ujjat, amelyek egészségesen mozognak, és hogy eljutottam erre a szintre.

„Egy magyar zenész virtuóz stílusban mutatkozott be a bécsi Konzerthausban. Rácz Ödön ügyesen és hozzáértően kezeli a nagybőgőjét. Meglepõ a játékos könnyedség, meggyőző a hang, a hallgatónak örömet okoz.” (Wiener Zeitung) „Rácz Ödön virtuozitása nem kevésbé volt csodálatra méltó, mint az a mód, ahogyan zenei tudását, illetve az előadott mű mondanivalóját játékosan meg tudta szólaltatni vonós hangszerén.” (Der Standard) „Rácz a hatalmas Konzerthaus akusztikai nehézségei ellenére, kihasználva a belső tér adta hangzási lehetőségeket, elegánsan frazírozva és érzékeny módon oldotta meg a szólórész egyáltalán nem egyszerű részeit.” (Die Presse) „Lélegzetelállítóan virtuóz módon játszott.”(Kurier) „A bécsi elit zenekar szólóbőgőse a filharmonikusok bérleti hangversenyén briliáns módon játszotta Vanhal D-dúr koncertjét.” (News) „Rácz Ödönnek az az általánosságban kevéssé kézre álló feladat jutott, hogy bebizonyítsa, a nagybőgő nem csak elméletileg dallamhangszer. Ami azt illeti, Rácz fényesen megfelelt a mû elvárásainak. Játéka, annak ellenére, hogy terjedelmes hangszerén a vonót is szinte navigátorként kellett irányítania, olyan magától értetődőnek bizonyult, olyan melegen zengő hang, gördülékeny frazeálás és annyi filigrán hajlékonyság jellemezte, hogy az ember, ha a látvány nem emlékeztette volna rá, akár el is felejthette volna, hogy nem csellóversenyt hallgat.” (Élet és Irodalom)

Hetek / Csek Péter

További belföldi híreink