Kövér kitiltotta az uniós zászlót a parlamentből - percről percre
Orbán Viktor válaszában kijelentette: el kívánja oszlatni a vádat, mintha a kormányoldal annak tudatában csökkentette volna le a fizetéseket, hogy azt az önkormányzati választás után visszaemelik, miközben erről csak a kormánypártiak tudtak volna.
Hangsúlyozta: a látszatát is el kívánja kerülni egy "előre megkomponált átverésnek", és arról biztosította a képviselőt: a kormány nem támogatja azt az indítványt, amely megváltoztatná a 2012-ben elfogadott rendszert, ide értve a bérezést is.
Schiffer András azt vetette fel: egy, az önkormányzati választás előtt hozott jogszabály értelmében jelentősen csökkent a kistelepülési polgármesterek bére, de "amit gyanítottunk, az úgy látszik, már valóság, a fideszes jelöltek valamit már előre tudtak, hogy meg fog emelkedni az illetmény" - fogalmazott.
- válaszolt Harangozónak. Hozzáteszi: felháborító, hogy a szocialista poluitikus lemaffiázza azt a kormányt, amelyet a magyarok többsége támogat. "A durvaságnak nincs határa, a magyar parlamentben sem" - teszi hozzá.
Orbán nem akar az illiberalizmus fogalmáról vitatkozni, "ezt hagyjuk a publicistákra" - teszi hozzá. Arra kéri Harangozót, írjon egy publicisztikát a témában, és majd arra válaszolt. Azt pedig visszautasítja, hogy kilépett volna a hatásköréből.
Harangozó Tamás az illiberális demokráciáról kérdezi Orbánt. Szerinte a magyar miniszterelnök túllépte a hatáskörét. "Önnek tényleg ez volt a víziója: egy tekintélyelvű feudalista állam? Vagy már nem ön irányít?" - kérdezi Orbántól az MSZP-s képviselő?
hány ellenzéki politikus által vezetett önkormányzatnak vállalta át az adósságát a kormány.
Mirkóczki szerint a vesztett fideszes képiselők nem tudtak veszíteni, ezért több településen megtámadák a választás eredményét.
a jobbikos kéviselő vádjait az összes kéviselő nevében, és gratulál az ózdi jobbikos polgármesternek. "Úgy látszik az ellenzék mégis tud vidéken nyerni" - teszi hozzá a miniszterelnök
hogy miért büntetik azokat a településeket, amelyek nem a Fideszre szavaztak.