Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-10-19 08:30:00

Norvég nagykövet: ránk mindenütt odafigyelnek

„Ahol válság van a világon, ott felbukkan egy norvég is” – így jellemezte egyszer Geir Lundestad, a Nobel Intézet elnöke a nemzetközi konfliktuskezelésben kiemelkedő szerepet játszó skandináv ország aktivitását. Tény, hogy Norvégia nemcsak a közel-keleti békeközvetítésben játszott kiemelkedő szerepet, hanem a világ más térségeiben – Dél-Amerikától a Csendes-óceánig – is közvetített egymással háborús viszonyban álló felek között. Hogy miért vállalja Norvégia az ezzel járó erőfeszítéseket és költségeket? Többek között az ország protestáns tradíciója miatt, ami célul tűzi ki, hogy „békesség legyen a földön” – mondta lapunknak Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete, aki az utóbbi hetekben a civil szervezetek és a kormány közötti vita kapcsán többször szerepelt a nyilvánosság előtt. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy miért van Norvégiának méretéhez képest kiemelkedően nagy szerepe és tekintélye a nemzetközi életben. Hetek interjú.

A napokban tárgyaltak Kairóban a gázai újjáépítési programról. Ennek a segélyakciónak is Norvégia a diplomáciai kezdeményezője. Nem ábrándultak ki a Közel-Keletből, miután az oslói békefolyamat az elmúlt húsz évben kudarcot vallott?

– Először is pontosítanék: a kairói találkozónak Egyiptom volt a házigazdája, ehhez csatlakozott Norvégia mint a donorkonferencia elnöke, és egyben az Európai Unió mellett a Palesztin Hatóság legnagyobb anyagi támogatója. Természetesen Norvégia számára már történelmi hagyomány a közel-keleti ügyekben való részvétel, mióta a kilencvenes évek elején kezdeményezője és házigazdája volt az oslói békefolyamatnak.

Bizonyos mértékben mindenki csalódott amiatt, hogy húsz év elteltével sem elérni, de még csak megközelíteni sem a közel-keleti végleges békemegállapodást. Az oslói szerződés egy lehetőséget kínált, amit a feleknek nem sikerült megragadni, és azóta drámai események történtek a térségben. De azért ne feledkezzünk el arról, hogy akkor ültek le először közvetlenül egymással tárgyalni a palesztinok és az izraeliek, és az oslói folyamatban fogalmazódott meg először a kétállami megoldás is.

Miként garantálják azt, hogy a segélyek valóban az építkezés célját szolgálják?

– A gázai újjáépítés elsősorban humanitárius célú, a palesztinok egyedül képtelenek lennének a helyreállításra, ezért szükséges a nemzetközi összefogás azon országok részvételével, akik ebben részt tudnak és részt akarnak venni. A Palesztin Hatóság feladata és felelőssége, hogy a pénzt megfelelő módon használják fel, és abból valóban a Gázai övezet újjáépítése valósuljon meg. Ez már a harmadik alkalom, hogy a nemzetközi donorkonferenciának az újjáépítésre kell forrásokat biztosítania. Ezt nem lehet vég nélkül folytatni, ezért a feleknek kell biztosítani azt, hogy ne ismétlődjön meg a konfliktus. A kairói konferenciának ez volt az egyik hangsúlyos üzenete, hogy senki ne gondolja, újra és újra pénzt lehet kérni az újjáépítéshez.

Egy elemző azt állította, hogy a békeközvetítés egyfajta „kockázati tőke” Norvégia részéről, mert ha sikeres, a befektetett erőfeszítések sokszorosan megtérülnek. Miért fontos a konfliktuskezelés Norvégia számára?

– Először is a Nobel-békedíjról Norvégiában döntenek és Oslóban adják át. Ezért úgy érezzük, hogy van erkölcsi alapunk és súlyunk arra, hogy ilyen kérdésekbe bekapcsolódjunk, miközben persze magát a békedíjat a Nobel-bizottság és nem a norvég kormány adja. De annak is jelentős szerepe van, hogy anyagi eszközökkel oda tudunk állni a békeközvetítések mögé. Ez a tevékenység meglehetősen költséges: delegációkat kell eljuttatni, gyakran egy harmadik országban található helyszínre, távol a konfliktusövezetektől. Tény, hogy gyakran emiatt keresnek meg bennünket, mert tudják, hogy ki tudjuk fizetni ennek a feladatnak a költségeit.

A Közel-Keleten kívül hol vállaltak még konfliktuskezelést?

– Természetesen a legnagyobb szabású, de mindenképpen a legjobban ismert békeközvetítésünk az oslói megállapodás volt. De emellett vezető szerepet vállaltunk Guatemalában és Srí Lankán is, bár ez utóbbi helyszínen a felek sajnos nem voltak érdekeltek egy tartós megoldásban, és végül a kormány katonai eszközökkel avatkozott be. Emellett Dél-Amerikában, Kolumbiában közvetítettünk a kormány és a gerillák között, és Dél-Afrikában is komoly támogatást nyújtottunk az apartheidrendszer ellen küzdő Nemzeti Kongresszusnak.

Hogyan indul egy ilyen folyamat? Önök keresik a térképen, hogy hol lehetne segíteni?

– Nem pont így. Általában bennünket keresnek meg, és mi mérlegeljük, hogy eleget tudunk-e tenni a felkérésnek. Megvizsgáljuk, mit akarnak a felek, van-e, amivel mi hozzá tudunk járulni a megoldáshoz, és van-e esélye egy közvetítésnek. De a feleknek kell megállapodniuk egymással, ezt nem tudjuk megtenni helyettük. Előkészítjük az asztalt, ahová az érintettek leülnek, sokszor szó szerint. Kiválasztjuk a helyszínt, összeállítjuk a napirendet, dokumentumokat írunk és így tovább. De általában nem a tárgyalásokkal kezdődik egy békeközvetítés. Meghallgatjuk a feleket, eljuttatjuk az üzeneteket a másik oldalhoz. Igyekszünk ráérezni arra, hogy mikor elég érett a helyzet ahhoz, hogy a felek közvetlenül is találkozzanak egymással. Egy rosszul előkészített, kudarccal végződő tárgyalás nagyobb károkat tud okozni, mintha meg sem történt volna.

Hogyan tudják titokban tartani a tárgyalásokat, mielőtt kiderülne, hogy elég értett-e a helyzet arra, hogy a nyilvánosság elé lépjenek?

– Önmagában az, hogy több mint egy éven át sikerült titokban tartani az oslói tárgyalásokat, nagyon nagy eredmény volt. Ez a tárgyalásvezető felkészültségét és ügyességét dicséri, mert minden lépést meg kellett tervezni a dokumentumok kezelésétől kezdve az utazásokig, miközben újságírók sokasága követte a közel-keleti eseményeket. Általában mindkét fél ragaszkodik a titkossághoz a tárgyalások első szakaszában, ezt egy felkészült közvetítőnek tudnia kell kezelni.

Kapnak valamifajta különleges felkészítést azok, akik részt vesznek békeközvetítésben?

– Általános diplomatákról van szó, akik azonban alapos helyismerettel rendelkeznek, dolgoztak az adott térségben, és ismerik a konfliktusban álló feleket. A külügyminisztérium részéről a Béke és Konfliktusmegoldási Egység elnevezésű szervezet hangolja össze ezt a területet. Kulcsszerepet kapnak a nagykövetségek is. Például a Srí Lanka-i békefolyamatban a colombói képviselet mellett sok feladat hárult az Újdelhiben működő nagykövetésünknek, hiszen India a térség vezető hatalma. A diplomaták mellett azonban nagy szerepük van a kutatóknak, sőt adott esetben az újságíróknak is.

De miért jó ez Norvégia számára?

– Először is erős humanitárius és protestáns keresztény hagyományokkal rendelkező nemzet vagyunk. Nemcsak Norvégia, hanem minden ország érdeke az, hogy békesség legyen a földön. Ez a missziós munka a protestáns etikából fakad. Ha egy térségben felborul a rend, akkor az nemcsak helyben jelent gondot, hanem hatással van más térségekre is vagy akár az egész világra, amint azt Szíria és Irak esetében ma láthatjuk. A jövőben egyre kevésbé lehet majd lokális szinten tartani egy problémát, ezért szükség van külső segítségre. Emellett, amint már említettem, a békedíj és az anyagi lehetőségeink miatt is elvárják Norvégiától a segítséget.

Büszkék a norvégok arra, hogy ilyen feladatokat vállal a kormány?

– Széles körű nemzeti egység van ebben a kérdésben, a parlamentben és a társadalomban egyaránt. Ez azt jelenti, hogy ha kormányváltás zajlik Norvégiában – ahogy például tavaly történt – ennek nincs érdemi befolyása a külpolitikára. Ebben persze az is segít, hogy a skandináv országokban általában sokkal erősebb a konszenzus alapján történő kormányzás, mint például Közép-Európában, ahol sokkal élesebb a politikai szembenállás. Pártszimpátiától függetlenül a közvélemény is úgy látja, hogy morális és humanitárius szempontból jó, ha Norvégia segít más országoknak a konfliktusok megoldásában.

Más skandináv országok is ilyen motiváltak a konfliktuskezelésben?

– Nem beszélhetek más országok nevében, de hadd emlékeztessek például a volt finn köztársasági elnökre, Martti Ahtisaarira, aki 2008-ban kapott Nobel-békedíjat számos konfliktusövezetben – például a Balkánon – végzett tevékenységéért. Az elismerés embereknek szól, ezért a jó célok mellett szükséges hozzá a megfelelő személyiség is. Ahtisaari révén Finnország is sokkal erőteljesebben bekapcsolódott a békeközvetítésbe. Nem vagyunk tehát egyedül.

Norvégia nemzetközi súlyát nyilván nagyban növeli, hogy ilyen aktív a diplomáciában, így tehát nem csodálkozhat tehát senki azon, hogy véleményére odafigyelnek mindenütt a világban. Tényleg könnyebb Önöknek felhívni például a Fehér Házat, mint egy más átlagos ország vezetőjének?

– Bár mindig meg kell találni az egyensúlyt a tárgyalások védelmét szolgáló diszkréció és más országok információigénye között, természetesen a kezdeményezéseinket egyeztetjük a szövetségeseinkkel. Természetesen nincs közvetlen vonal a Fehér Házba, de a közel-keleti erőfeszítéseinket például folyamatosan egyeztettük az Egyesült Államokkal, akik kulcsszereplők ebben a kérdésben. A Srí Lanka-i közvetítés iránt is számos ország érdeklődött behatóan, akiket különböző csatornákon keresztül tájékoztattunk. Kötelességünk tájékoztatni az ENSZ Biztonsági Tanácsát is.

Hetek / Morvay Péter

Ajánlom

További belföldi híreink