Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-10-08 14:02:00

Császy: 2 milliárdba került a sukorói beruházás meghiúsítása

Kétmilliárd forintjába került a magyar államnak a sukorói kaszinóberuházás meghiúsítása, mondta el az ATV Startban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt értékesítési igazgatója.

Hiába nyert ugyanis a washingtoni bíróságon a magyar állam, az államkasszát így is mintegy 9 millió dollár perköltség terheli. Császy Zsolt szerint az egyébként jogerős washingtoni ítélet egyetlen pozitív következménye, hogy nagyjából százmilliárd forinttal kevesebbe kerül a magyar államnak a beruházás meghiúsítása, mint amennyit akkor kellett volna fizetnie, ha a bíróság a felperesnek ad igazat. Az amerikai bíróság egyébként a csereszerződés ügyében hozott magyarországi polgári peres ítéletet is megerősítette, annak ellenére, hogy ez nem tartozik a hatáskörébe – monda el Császy, aki a magyarországi polgári peres eljárás kapcsán azt kifogásolta, hogy abban a korábbi államapparátus szereplői nem vehettek részt. A Washingtonban hozott ítélet kapcsán egyébként a felek három hónapon belül felülvizsgálati kérelemmel fordulhatnak a bírósághoz, tette hozzá az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója, aki egyébként a mai napon vádlottként a moszkvai ingatlanügy tárgyalásán vesz részt.

atv.hu / J. I

Pénteken este 8 órakor közvetíti élőben az ATV a főpolgármester-jelöltek vitáját, a moderátor Simon András. A vita előtt és után is lesz Egyenes Beszéd. A délután sem lesz politikamentes, 16.30-tól Gyurcsány Ferenc kampányzáróját láthatják itt az ATV-n ugyancsak élőben.

További belföldi híreink