Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-05-08 17:13:00

Nagyágyúban gondolkodik a Jobbik Miskolcon

Felmerült egy korábbi KDNP-s polgármester és egy főrendőr neve is. Utóbbi, Pásztor Albert, biztosan nem vállalná.

A Jobbik számára újabb áttörést jelentene, ha képesek lennének megszerezni az ország negyedik legnépesebb városa, Miskolc vezetését, ami a parlamenti választást tekintve nem irreális. Úgy tudjuk, a pártban azon gondolkodnak, hogy egy helyben közismert és népszerű személyt indítanának az őszi választáson.

Az atv.hu értesülései szerint felmerült Pásztor Albert korábbi miskolci rendőrkapitány neve is, aki mellett 2009-ben tüntetést szerveztek a miskolciak. Öt évvel ezelőtt Pásztor egy nyilatkozatban óvatlanul beszélt a bűnelkövetők egy részének cigány származásáról, ami miatt az országos rendőrkapitány felfüggesztette. Az ezt követő széleskörű szimpátiatüntetés hatására Pásztor felfüggesztését visszavonták, később egyébként ő maga is pontosította állításait, és sajnálatát fejezte ki a nem szerencsés megfogalmazás miatt.

Pásztor tíz éven keresztül vezette Magyarország legnagyobb létszámú és ügyfélforgalmú miskolci rendőrkapitányságát, ismert és elismert szakember a városban. 2011-ben, 32 év szolgálat után kérte a nyugdíjazását.

Pásztor állítólagos indítása kapcsán Badány Lajos, a Jobbik miskolci alelnöke az atv.hu érdeklődésére azt mondta: az önkormányzati választással kapcsolatosan „szóbeszéd szintjén” több név is felmerült, köztük Pásztor Alberté és Kobold Tamás korábbi KDNP-s polgármesteré is, aki 1994-től két cikluson át vezette a várost, ám döntés még nem született arról, kit indít a Jobbik.

Pásztor Albert lapunknak megerősítette, hogy Miskolcon elterjedt a szóbeszéd, miszerint a Jobbik színeiben vagy a párt támogatásával elindulna a polgármesteri címért. „A barátaim is kérdezték, hogy igaz-e a hír, de nekik is azt mondtam, hogy nem igaz. Nem szándékozom a Jobbik színeiben indulni, semmi közös nincs az én és Vona Gábor politikai nézetei között” – mondta az atv.hu.nak Pásztor Albert.

Nagy meccsre számítanak

Az áprilisi választáson Miskolc 1-es választókörzetében a fideszes Csöbör Katalin nyert 16 600 szavazattal (33 százalékos), de a jobbikos Badány Lajos 15.000 vokssal (31 százalék) a baloldali jelöltet megelőzve második lett.  Miskolc 2. választókörzetében még szorosabb volt az eredmény: itt a közös baloldali jelölt, Varga László 14 798 szavazattal (31.3 százalék) győzött, ám a fideszes és a jobbikos jelöltek csupán néhány száz szavazattal maradtak le. Ha a városi részekhez csatolt kistelepülések adatait levonjuk az előbbi eredményekből, az látszik, hogy Miskolcon 28-30 százalékos jobbikos szavazótábor található. Éppen ezért mind az MSZP-ben, mind a Fideszben „nagy meccsre” számítanak a polgármesteri székért.

atv.hu, SzF

(nyitókép: kulcsmagazin.hu)

Ajánlom

További belföldi híreink