Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-03-12 06:20:00

Surányi: elmaradt a gazdasági fordulat

A közgazdász a Pénzügykutató konferenciáján azt mondta: a legrosszabbak közé tartozunk a régióban. Bárándy Péter szerint ki kellene zárni az olyan magánakciókat, mint az utolsó pillanatban beadott törvénymódosítások, ezek ugyanis - mint mondta - sérthetik a jogállamot.

A jelen nemzedék felelősségéről is beszélt Lengyel László a „Tartós lemaradás vagy felzárkózás és konszolidáció?” című konferencia bevezetőjében. A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint lehetséges szakmai alapon hiteles elképzeléseket kidolgozni és képviselni.

„Ez a konferencia többek között azt veti föl, hogy azok, akik másként gondolkodnak, előbb-utóbb azok lesznek, akik ennek az országnak az igazi gondolkodói” – mondta Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt elnöke.

Bárándy Péter szerint meg kellene akadályozni, hogy a képviselők partizánakciókkal, az utolsó pillanatban fogadtassanak el törvényeket. A volt igazságügy-miniszter azt is elmondta: a magyar jogrendszer nem veszi kötelezőnek az uniós szabályokat.

Surányi György arról beszélt, hogy a magyar gazdaság érdemi változást nem mutatott az elmúlt három évben. „Úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság egy főre jutó teljesítményével jellemezhető felzárkózása, vagy leszakadása az elmúlt években érdemi változást nem mutat” – vélekedett a volt MNB-elnök.

A volt MNB-elnök hozzátette: nem valósult meg a sokat emlegetett gazdasági fordulat.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink