Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-03-01 08:24:00

Az Őszöd Press jelenti

Folyamatosan frissülő hírek!

Folyamatosan frissülő cikkünkben az őszödi beszéd kiszivárogtatásával és az azt követő utcai zavargásokkal kapcsolatos hírekről számolunk be azóta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta a titkosszolgálati jelentéseket.

  • Mesterházy: az Összefogás ettől nem fog összeomlani

    március 01.szombat 08:22

    Az ellenzéki összefogás azért jött létre, hogy "igazságos, modern, európai, új magyar köztársaságot építsünk", hogy Magyarországon megint legyen demokrácia, igazság, jólét, gazdasági növekedés, legyenek új munkahelyek - jelentette ki Mesterházy Attila pénteken Zalaegerszegen. Az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről szóló jelentések nyilvánosságra hozatalára utalva úgy fogalmazott: ha arra gondolnak, hogy ettől az Összefogás összeomlik, tévednek, mert "minden ilyen támadás erősebbé teszi".

    Részletek itt.

  • Itt van Őszöd, itt van újra

    március 01.szombat 08:21

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott két, a szocialista kormányok idejében született, Gyümölcsöskert, illetve Gerilla nevű akcióról szóló titkosszolgálati jelentést az őszödi beszéd kapcsán. Az első jelentés rövid, külső szemlélőnek felszínes munkára utaló dokumentumnak tűnik, míg a Gerilla sokkal alaposabbnak látszik, de talán azért is, mert nem Őszöd vizsgálata, hanem Rózsa-Flores Eduardo terrorista sejtjének ellenőrzése volt a cél. A kiszivárogtatás csak mellékszála volt e vizsgálatnak.

    A Hetek cikke itt olvasható.

  • Mesterházy: a Fidesz hozzájárult a 2006 őszi zavargások kirobbanásához

    február 28.péntek 17:05

    Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteken újra megjelent a nyilvánosság előtt és kampányba kezdett. A nagykanizsai kórház előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol maroknyi demonstráló csoport várta.

    Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint most már a Fidesz is elismerte, hogy a nyilvánosságra kerülése előtt is tudott az őszödi beszéd létezéséről. A pártelnök szerint Kósa Lajos elismerte azt is, hogy ők szervezték a beszéd kiszivárogatását, vagyis Mesterházy szerint ezzel közvetve, vagy közvetlenül, de hozzájárultak a 2006 őszi zavargások kirobbanásához.

    Az MSZP elnöke szerint vizsgálni kellene, hogy pontosan milyen szerepe volt a Fidesznek a zavargások előkészítésében, a többi részét a történetnek már így vagy úgy de valakik elmesélték.

  • Pártigazgató: nem tudok róla, hogy az MSZP-től kikerült volna az őszödi beszéd

    február 28.péntek 08:08

    Az már korábban kiderült, hogy – amennyiben mindenki igazat mond – nem az ellenérdekelt fél és nem a MEH szivárogtatta ki az őszödi beszédet. Az atv.hu-nak nyilatkozó akkori pártigazgató nem tud róla, hogy a beszéd az MSZP-ből kikerült volna. Részletek itt.

  • Gyurcsány: egyre több a bizonyíték a szervezett politikai akcióra

    február 28.péntek 07:09

    Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusai szándékos, sanda, szervezett politikai akcióval törtek a köztársaság rendjére.

    A Demokratikus Koalíció elnöke a párt gyöngyösi lakossági fórumán csütörtökön azt mondta: "lassan kezünkben a bizonyíték, hogy ha nem is az egész jobboldal, de Orbán Viktor és pártja futballhuligánok segítségével rátört saját köztársaságára annak érdekében, hogy eltávolítsa a törvényesen megválasztott kormányt". Hozzátette: "puccsistáknak nem adjuk oda a kormányzást, mert ez a mi hazánk".

  • Kósa: Nem hallottam, csak tudtam róla

    február 27.csütörtök 20:44

    Kósa Lajos a HírTv-nek úgy nyilatkozott csütörtök este, nem ismerte az őszödi beszédet rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.

    Azzal kapcsolatban, hogy Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje Wikileaks dokumentumokra hivatkozva az őszödi beszéddel összefüggésben azt mondta, Kósa egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley akkori amerikai nagykövetnek: "Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk". A Fidesz alelnöke kijelentette, nem volt ilyen beszélgetés. Nem is emlékszik arra, hogy valaha négyszemközt beszélgetett volna Foley-val, az őszödi beszédről pedig egyáltalán nem - hangsúlyozta.

  • Gyurcsány: 2006 ősze a mai kormány politikusainak szervezett akciója volt

    február 27.csütörtök 19:43

    Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusainak szándékos, sanda, szervezett politikai akciója tört a köztársaság rendjére. A Demokratikus Koalíció elnöke a párt gyöngyösi lakossági fórumán csütörtökön úgy fogalmazott, "lassan kezünkben a bizonyíték, hogy ha nem is az egész jobboldal, de Orbán Viktor és pártja futballhuligánok segítségével rátört saját köztársaságára annak érdekében, hogy eltávolítsa a törvényesen megválasztott kormányt". Hozzátette: puccsistáknak nem adjuk oda a kormányzást, mert "ez a mi hazánk". Szavai szerint azért akarnak győzni, mert rosszul mennek a dolgok, mert egy másfajta világot akarnak. "El kell dönteni, hogy egy nyugatosabb világot szeretnénk, vagy keletre akarunk menni" - mondta.

  • A ferencvárosi szurkolók nem egyeztettek vezető fideszesekkel

    február 27.csütörtök 16:09

    A Ferencváros Szurkolók Szövetségének korábbi vezetői szerint a 2006. őszi tüntetések előtt, közben vagy után nem volt semmilyen egyeztetés fideszes vezető politikus vagy más akkori ellenzéki politikus és a klub szervezett szurkolói között. Ezt Magyar Balázs, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének korábbi elnöke és Boros Bánk Levente, a szurkolói szövetség korábbi alelnöke közölte csütörtökön az MTI-vel.

  • A Fidesz szerint másnak van itt az ideje

    február 27.csütörtök 14:34

    A Fidesz szerint itt az ideje, hogy a baloldal bocsánatot kérjen azért, mert éveken át hazudott az embereknek.

    A nagyobbik kormánypárt így reagált az Összefogás képviselőjelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs által csütörtökön elmondottakra, aki arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, árulja el a közvéleménynek, ő szervezte-e a 2006 őszi zavargásokat. A Fidesz közleményében úgy választolt erre: a 2006-os őszi eseményeket és a Gyurcsány-koalíció bukását egyedül magának köszönheti a baloldal.

  • DK: itt az ideje, hogy Orbán Viktor valljon színt

    február 27.csütörtök 13:40

    A Demokratikus Koalíció véleménye szerint eljött az ideje, hogy Orbán Viktor színt valljon, és elárulja a közvéleménynek, ő szervezete-e a 2006 őszi zavargásokat – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs. A politikus ezért tíz, az őszödi beszéd kiszivárgásához kapcsolódó kérdést juttat el vezető fideszes politikusokhoz, amelyekre három napon belül vár választ.

    A részletekről itt olvashat.

  • Jövő csütörtökön tárgyal a bizottság Őszödről

    február 27.csütörtök 11:47

    Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő csütörtökön tárgyal a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatos kérdésekről - döntött zárt ülésen a testület csütörtökön. A kezdeményező Kocsis Máté, a testület fideszes tagja előzőleg újságíróknak azt mondta: az a fontos, hogy a bizottság megbizonyodhasson arról, és az ellenzéki képviselők is belássák, hogy a nyilvánosságra került, Őszöddel kapcsolatos jelentés valódi, és "végre leállítsa magát" Gyurcsány Ferenc abban, hogy "hamisnak és hazugnak minősíti".

    Molnár Zsolt, a testület elnöke a bizottsági ülés után furcsának és figyelemreméltónak nevezte, hogy csaknem nyolc év után éppen a kampány idején kerül elő ez a téma. Ugyanakkor leszögezte: az MSZP szeretné hogy a teljes igazság kiderüljön, ezért azt kérték hogy az üggyel kapcsolatos valamennyi irat kerüljön a bizottság elé.

  • TGM: Túl kell lépni Őszödön

    február 27.csütörtök 11:30

    Tamás Gáspár Miklós szerint az őszödi gumicsont a Fidesz malmára hajtja a vizet. Kétszer annyi jobboldali szavazója van a jobb -, mint a baloldalnak – erre a következtetésre jutott a filozófus a Tárki legújabb felmérése nyomán az, hogy az Orbán-kormány mit művelt az elmúlt négy évben, az szinte eltűnt.

  • Vadai: Terrorcselekmény miatt feljelentést tett a DK

    február 27.csütörtök 07:17

    Terrorcselekmény miatt feljelentést tett a DK, mert az egyik magyar hírtelevízió még az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt két brit tévé társaságnak is ajánlatot tett: tudósít a várható budapesti eseményekről – ezt Vadai Ágnes a DK politikusa közölte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

    Szerinte Pintér Sándor belügyminiszter elindított egy lavinát: a részlegesen nyilvánosságra hozott jelentésekből is kiderül a Fidesz érintettsége a zavargások előkészítésében. „Azt senki nem hiheti – tette hozzá - hogy az iratokat nem Orbán Viktor utasítására hozták nyilvánosságra.” Vadai szerint is fellelhető az a nem létezőnek mondott jelentés, amelyet 2009 végén zártak le.

  • Braun: A Wikileaks szerint egyértelmű a Fidesz szerepe 2006 őszében

    február 27.csütörtök 07:14

    A 2006-os őszi zavargásokkal kapcsolatos Wikileaks iratokat mutatott be az ATV Egyenes beszéd című műsorában Braun Róbert, az MSZP képviselőjelöltje. 

    Az őszödi szivárogtatással kapcsolatos rész 8:50-től kezdődik

  • „Teljesen nyugodt volt” Az ember, aki először beszélt Gyurcsánnyal

    február 26.szerda 18:45

    Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése Győrben érte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki aznap két interjút adott Koloszár Tamásnak, a Kisalföld akkori munkatársának: egyet közvetlenül a botrány kirobbanása előtt, a másikat közvetlenül utána. Gyurcsány teljesen nyugodtan adta a második interjút is, sőt: úgy tűnt, hogy kifejezetten szeretne interjút adni – emlékezett vissza az atv.hu-nak adott interjújában Koloszár Tamás.

  • Nyakó Őszödről: miután hívtak a Rádióból, tudtam, hogy baj van

    február 26.szerda 15:01

    Az őszödi beszéd kiszivárgása idején Nyakó István az MSZP szóvivője volt. Közvetlenül a beszéd egyes részeinek nyilvánosságra hozatala előtt keresték a Magyar Rádióból, de nem árulták el neki, miről van szó. Felhívta Gál J. Zoltánt, akitől megtudta: az őszödi beszédről. Miután beszélt az államtitkárral, Nyakó elég ideges lett.

    További részletek itt.

  • Hír TV: nem tettünk ajánlatot egyetlen médiumnak sem a tudósításra

    február 26.szerda 13:33

    A Hír Televízió Zrt. visszautasítja Gyurcsány Ferenc vádjait, amelyek a DK elnökének közösségi oldalán jelentek meg. "Gyurcsány Zentai Péternek, a Magyar Rádió volt berlini tudósítójának, a Klubrádióban tett kijelentésére hivatkozva, egyértelműen a HírTV-t megnevezve azt állítja, hogy a 2006-os zavargások előtt két nappal "szeptember 15-én pénteken egy(?) magyar hírtelevízió ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén "érdekes" dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is." Ezzel szemben az igazság az, hogy a Hír Televízió sem az eseményeket megelőzően, sem azt követően nem tett ajánlatot egyetlen médiumnak sem a tudósításra. Hazugság az az állítás is, hogy a HírTV a két nappal későbbi eseményekkel kapcsolatos előzetes információ birtokában lett volna. Zentai Péter újságíró a HírTV Híradójának ma elismerte, hogy az általa közölt információkat nem ellenőrizte le, így azok igazságtartalmáról nincs meggyőződve. Televíziónk ma helyreigazítást kér a Klubrádiótól, egyidejűleg felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy bejegyzését törölje közösségi oldaláról- áll a Hír TV közleményében.

  • A DK vizsgálatra szólítja fel a Belügyminisztériumot

    február 26.szerda 13:31

    A Demokratikus Koalíció (DK) vizsgálatra szólítja fel a Belügyminisztériumot, hogy kiderüljön, Orbán Viktor és fideszes vezetőtársai milyen konkrét feladatot és szerepet vállaltak a 2006. őszi zavargások előkészítésében. Ezt Vadai Ágnes, a DK alelnöke jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    A független országgyűlési képviselő szerint 2006 ősze nem spontán tömegtüntetés volt, hanem az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló kísérlet.

    Vadai Ágnes elmondta azt is, hogy feljelentést tesznek azért, mert egy magyar hírtelevízió az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt két nappal ajánlatot tett két brit tévécsatornának arra, tudósít nekik a várható budapesti eseményekről. Hozzátette: a feljelentést Zentai Péter újságíró információi alapján teszik meg, vagy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés, vagy terrorcselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

  • Orbán: az egész EU energiabiztonságát növeli a paksi bővítés

    február 26.szerda 12:54

    Az egész Európai Unió energiabiztonságának növeléséhez járul hozzá a hosszú távú magyar-orosz együttműködés a nukleáris energia területén - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének címzett levelében.

    A kormany.hu oldalon közzétett levélben a kormányfő azt írta José Manuel Barrosónak, hogy a magyar hatóságok folyamatosan tájékoztatják a bizottságot a két ország közötti együttműködési megállapodás végrehajtásáról.

    A megállapodást a vonatkozó uniós szabályok figyelembe vételével dolgozták ki, és külön kitérnek benne Magyarország uniós tagállamként vállalt kötelezettségeire - közölte. Hozzátette: Magyarország tisztában van azzal, hogy tájékoztatnia kell a bizottságot, és időben eleget is tesz e kötelezettségének.

  • Elrendelte a kormány a Főgáz teljes átvilágítását

    február 26.szerda 12:53

    A kormány szerdai ülésén elrendelte a Főgáz teljes fogyasztóvédelmi átvilágítását, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen végez el - jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője.

  • Németh: a mérőórákkal kapcsolatos költségek a szolgáltatókat terhelik

    február 26.szerda 12:48

    A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli - jelentette be sajtótájékoztatón Németh Szilárd (Fidesz), a rezsicsökkentés végrehajtásért felelős munkacsoport vezetője. Munkacsoportja még szerdán megkezdi a jogszabályi háttér kidolgozását.

  • Kósa: Szijjártó engedett le kötélen az őszödi kéménybe

    február 26.szerda 12:13

    "Az őszödi kormányüdülő kéményébe Szijjártó Péter engedett le, egy harminc méter hosszú, 5-ös narancssárga színű mászókötéllel, az ominózus 2006 tavaszi napon. Kezemben egy MK27-es táskamagnetofon volt, hozzá csatlakoztatva egy BEAG gyártmányú mikrofon. Gyurcsány Ferenc beszédét így vettük fel, a magnóban található Polimer 90 perces kazettára, amin korábban a Karel Gott, Udo Jürgens és Korda György „Egy péntek éj Szent Ferencen” című koncertjének kalózfelvétele volt található. (...) A felvétel elkészülte után még a tetőn visszahallgatva a hanganyagot, azt tapasztaltuk, hogy sajnos néhány helyen Gyurcsány Ferenc hangja helyett Karel Gott volt hallható, ezeket a helyeket a szintén a tetőn tartózkodó, akkori Fidesz-szóvivő, Cser-Palkovics András eltorzított hangjával pótoltuk. Lelopózván a tetőről, a kazettát a Balaton partján ürgebőrbe varrtuk, és a Sió csatornán keresztül leúsztattuk a Sió-Duna torkolatáig. Itt jugoszláv békaemberek vették át, és juttatták el Pestre, miközben elkészítették a kazetta CD-változatát. Így kapta meg a magyar sajtónyilvánosság, amely aztán közölte"- jelentette ki tavaly szeptemberben Kósa Lajos.

  • Kósa1: meghallgattam az őszödi beszédet – Kósa2: ezt nem mondtam

    február 26.szerda 12:08

  • MTV-ostrom: Kuncze szerint a Fideszre mutatnak a jelek

    február 26.szerda 10:36

    Azoké a felelősség a 2006-os eseményekért, akik azt a háttérből megszervezték „és eléggé mutatnak a jelek a Fideszre”- jelentette ki az ATV Voks című műsorában Kuncze Gábor. A volt belügyminiszter szerint nincs olyan véletlen, hogy a 4 órakor nyilvánosságra került őszödi beszédet követően „a Ferencváros, a Debrecen és az Újpest ultrái egyöntetűen azt gondolják, hogy oda kell menniük a Parlamenthez és az MTV-székházhoz és már 7 órára ott vannak”. Részletek itt.

  • "Nem ezt mondtam"

    február 26.szerda 10:36

  • A beszéd másnapján ajánlották az SZDSZ-nek a leiratot

    február 26.szerda 09:22

    Az atv.hu-nak egy neve elhallgatását kérő, 2006-ban az SZDSZ vezetőségében politizáló képviselő azt mondta, az őszödi szocialista frakcióülés másnapján Gyurcsány Ferenc egyik munkatársa a Parlamentben megszólította és elmondta neki, hogy Gyurcsány vasárnap egy fantasztikus beszédet tartott, amit jó lenne, ha az SZDSZ-frakció tagjai is megismernének, ezért majd a beszéd írott változatát elküldi számukra.

  • Kósa: én meghallgattam

    február 26.szerda 08:37

    Kósa a Szabad szemmelben szó szerint ezt mondta: "felhívott egy barátom, aki egyébként fideszes Miskolcról és ő mondta, hogy van egy ilyen beszéd a birtokában, másokhoz is eljutott, mit csináljunk. Én meghallgattam, bejátszotta a telefonba. Mondtam, hogy mit csinálnánk, ez közérdekű adat, a miniszterelnök azt mondja, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este, hát oda kell adni a sajtónak".

    Az idézett rész 12:20-tól látható

  • Kósa: nem mondtam, hogy hallottam a beszédet

    február 26.szerda 08:33

    Kósa Lajos hétfő reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, mit mondott az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este az őszödi szivárogtatás kapcsán. A Fidesz alelnöke szerint ő a tévéinterjújában nem állította, hogy már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt hallotta, tudta, hogy mi áll a hangfelvételben. „Nem ezt mondtam. Annyit mondtam, hogy tudtam, hogy van egy ilyen – mert nyilván nem csak nekem van, hanem számos ellenzéki politikusnak ezt eljuttatták, vagy ez a hír terjedt. De hát még aznap a Kossuth Rádió az egészet beadta, tehát ennek nem sok jelentősége van” – fogalmazott.

  • Szabó: a jegyzőkönyvekből kiderülne, hol jártak Sziliék

    február 26.szerda 07:36

    Szabó Bálint, aki azt állította, hogy jelen volt Rózsa-Flores lakásán, amikor ott megjelent három szocialista politikus – Katalin, Imre és Ferenc – az atv.hu megkeresésére Szili Katalin alábbi felvetésével kapcsolatban azt mondta: továbbra is tartja a maga álláspontját, ami pedig a védett személyek megjelenését illeti: már korábban is szorgalmazta, hogy mind Szili Katalin, mind Szekeres Imre kérje ki a Köztársasági Őrezredtől saját programjukat tartalmazó jegyzőkönyveket 2006 májusa és szeptembere között. Szabó azt mondta, hogy ez nem történt meg, pedig szerinte abból kiderülhetne, hogy ki mikor, hol járt.

  • Szili: védett személyként nem járhattam Rózsa-Flores lakásán

    február 26.szerda 07:09

    Szili Katalin az ATV Voks című műsorában az őszödi szivárogtatással kapcsolatban azt mondta, hogy képtelen rágalom, hogy ő járt volna Rózsa-Flores Eduárdó lakásán.

    Az őszödi szivárogtatás témája 3:40-től kerül terítékre

    Mindezt arra reagálva hangsúlyozta, hogy Szabó Bálint szerint három szocialista politikus, Katalin, Ferenc és Imre vitte el a beszéd hangfelvételét Rózsa-Floreshez, akitől később a Fidesz vezetőihez jutott az anyag. „Komolyan gondolhatja bárki is, hogy én házelnökként, akit éjjel-nappal védtek, felmehettem egy ilyen lakásba?”- tette fel a kérdést a Voks című műsorban Szili, aki szerint "alaptalan meggyanúsítása" összefüggésben állhat azzal, hogy köztudott volt, miszerint "stratégiai kérdésekben" teljes mértékben ellentétse állásponton állt, mint Gyurcsány Ferenc.

  • Vörös T.: Amíg él nem szállnék le Kósáról

    február 26.szerda 06:55

    Amíg él, nem szállnék le Kósa Lajosról, amikor így szemébe hazudik egy egész országnak - újságíróként ezt tanácsolta a Népszabadság volt főszerkesztője arra reagálva, hogy Kósa Lajos a Kossuth Rádióban már tagadta, amit az Egyenes Beszédben még elismert: a nyilvánosságra kerülés előtt tudott az őszödi beszédről. Bővebben itt.

  • DK: Pintér sumákol és hazudik az ATV-nek adott interjújában

    február 25.kedd 17:02

    1. A belügyminiszter az atv.hu honlapon látható interjúban már nem tagadja, hogy 2009 végén készült egy jelentés, az, amelyikre Bajnai Gordon akkori miniszterelnök múlt pénteki nyilatkozatában hivatkozik. Ugyanakkor az annak nyilvánosságra hozatalára vonatkozó igényt azzal utasítja el, hogy az nem a szolgálatok jelentése, hanem csak a miniszterelnöknek szóló tájékoztató, amelyben nincs új elem az addig nyilvánosságra hozottakhoz képest. Pintér állítását Bajnai Gordon cáfolja, ugyanis, mint azt Bajnai fogalmazta, az általa látott irat tartalma gyökeresen ellentétes a Pintér által sugallni, illetve állítani kívántakkal. A 2009 végén keletkezett irat szerint a szolgálatok nem tudták kideríteni, ki vitte ki az eredeti hanganyagot.

  • Pintér: Gyurcsány mértani pontosságú válaszokat fog kapni

    február 25.kedd 15:54

    A belügyminiszter exkluzív interjút adott az ATV Híradónak Őszöd kapcsán.

  • Gulyás Gergely nem ért egyet a belügy 2011-es döntésével

    február 25.kedd 14:53

    A Nemzetbiztonsági Bizottság volt alelnöke az atv.hu-nak azt mondta, már 2011-ben nyilvánosságra kellett volna hozni az őszödi jelentéseket. A BM három éve még úgy vélte, a szocialistákon kívül már senkit nem érdekel az ügy. 

    A teljes írást itt olvashatja.

  • Tarjányi: az őszödi jelentés nem felel meg a szakmai követelményeknek

    február 25.kedd 13:10

    Nem manipulálták azt a 2009-ben lezárt, de csak nemrég nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentést, amely többek közt az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeit vizsgálja, állítja Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

    A részletekért kattintson ide!

  • Hét új fejlemény, amit most tudtunk meg Őszödről

    február 25.kedd 12:47

    Gyurcsány Ferenc szerint a Miniszterelnöki Hivatalból juttatták ki az őszödi beszédet, melyről a megjelenése előtt már Kósa Lajos is tudott. A Magyar Rádióból Gál J. Zoltánt hívták, aki a Népszabadság volt főszerkesztője szerint korábban őt kereste meg azzal, hogy Gyurcsány egy nagyon jó beszédet mondott. Összeszedtünk hét olyan fejleményt, melyeket az utóbbi napokban tudtunk meg az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról. Részletek itt.

  • Baja Ferenc beperli Szabó Bálintot

    február 25.kedd 12:01

    Szabó Bálint még tavaly májusban a Heti Válaszban, most az ATV-ben nyilatkozta azt, hogy Bajának köze lehetett az őszödi-beszéd szivárogtatásához. Baja leszögezi, hogy ő ebben nem vett részt, nem árulója a pártnak. Baja most beperli a DK-s Szabót. (444.hu)

  • Szili cáfolta, hogy járt volna Rózsa-Flores lakásán

    február 25.kedd 11:17

    Szili Katalin az ATV Voks című műsorának kedd reggeli felvételén az őszödi szivárogtatással kapcsolatban azt mondta, hogy képtelen rágalom, hogy ő járt volna Rózsa-Flores Eduárdó lakásán. Mindezt arra reagálva hangsúlyozta, hogy Szabó Bálint szerint három szocialista politikus, Katalin, Ferenc és Imre vitte el a beszéd hangfelvételét Rózsa-Floreshez, akitől később a Fidesz vezetőihez jutott az anyag. „Komolyan gondolhatja bárki is, hogy én házelnökként, akit éjjel-nappal védtek, felmehettem egy ilyen lakásba?”- tette fel a kérdést a Voks című műsorban Szili.

    Voks ma este 20-45-től az ATV-n Szili Katalinnal, Kuncze Gáborral, Kéri Lászlóval, Őszöddel, választással és egy dühöngő Havas Henrikkel.

  • Kerék-Bárczy: Őszöd a Fidesz ügye

    február 25.kedd 10:57

    "Őszöd a Fidesz ügye, a történet a Fidesz hazugságairól szól, ráadásul Kósa Lajos fideszes politikus elismerte, hogy Fidesz felsővezetői jóval korábban tudtak a felvétel létezéséről" - mondta Kerék–Bárczy Szabolcs.

    "Azzal még adós a párt – tette hozzá a DK politikusa -, hogy milyen kapcsolat volt a Fidesz felsővezetői és a megmozdulás, a TV ostrom szervezői között."

  • Rózsa-Flores Eduárdo és fidelitasos barátai 2006-ban

    február 25.kedd 10:24

  • Nem sokon múlt, hogy nem került egyből nyilvánosságra

    február 25.kedd 10:06

    Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, hogy Gál J. Zoltán nem sokkal az őszödi beszéd elhangzása után felhívta, hogy Gyurcsány Ferenc mondott egy nagyon jó beszédet. Vörös T. elmondta, abban maradtak, hogy a beszéd szerkesztett formában megjelenhet a Népszabadságban.

    „A beszéd után felhívott Gál J. Zoli, aki annyit mondott, hogy a főnök egy nagyon jó beszédet mondott. Erre én azt mondta, hogy küldjék el, meg kell szerkeszteni és érdemes leközölni. Ebben maradtunk”- mondta Vörös T, akit egyébként azóta sem kapott választ az ajánlatára.

  • Navracsics cáfol

    február 25.kedd 08:38

    Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt egyetlen olyan megbeszélésen sem volt, melyen a felvétel szóba került volna- mondta Navracsics Tibor a Népszabadságnak. Az igazságügyminiszter nevét Varga Mihály és Várhegyi Attila mellett azok között sorolja a titkosszolgálati jelentés, akik az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt tudtak és tanácskoztak is a hanganyag kezeléséről - írja a lap. Navracsics neve egy hangfelvételen is elhanzik. Varga Mihályt a nemzetgazdasági tárcán keresztül próbáltuk elérni, a megkeresésre mostanáig nem érkezett válasz. A miniszter a Népszabadságnak annyit mondott: nincs új információja, ahogy ő nevezi: "a szemlőhegyi táncos-komikus" beszédének az ügyében.

  • "A Fidesz nyolc évig hazudott"

    február 25.kedd 08:36

    Gyurcsány Ferenc szerint az tudható, hogy valaki belülről juttatta ki a felvételt, de a titkosszolgálatok sem tudták kideríteni a kiszivárogtató személyét. Ez szerepel abban az általa ismert 2009. decemberi végső jelentésben is, amelyet most nem hoztak nyilvánosságra - tette hozzá.

    Kiderült továbbá, hogy a Fidesz "nyolc évig hazudott", hiszen ők terjesztették és hozták nyilvánosságra a felvételt, ezt viszont sem a Fidesz, sem a nyilvánosság nem akarja meghallani - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

    Azzal kapcsolatban, hogy Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja bejelentette, kezdeményezi a testület összehívását, a volt kormányfő azt mondta: attól függ, mit állapítanak meg, hogy mit mutatnak meg nekik.

  • Gyurcsány tudta, hogy felveszik a beszédet

    február 25.kedd 08:35

    Gyurcsány Ferencnek hitelesnek tekinthető tanúvallomások álltak rendelkezésére azzal a három emberrel kapcsolatosan, akik szerinte az őszödi beszédet kiszivárogtatták. A Demokratikus Koalíció elnöke erről kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt.

    A volt miniszterelnök kifejtette: ezeket az információkat írta le korábban Mesterházy Attilának is, aki viszont újságírók előtt nyilvánosan megsemmisítette a tőle kapott borítékot. Gyurcsány Ferenc szerint ezek az információk összességében gyanúsak mondhatók, de nem elegendőek ahhoz, hogy teljes körűen bizonyítsák a történteket.

    Tudta-e, hogy felveszik az őszödi beszédét? - kérdezték tőle. Természetes volt, hogy ha a miniszterelnök beszél, azt felveszik, majd legépelik és tárolják - felelte.

  • Szabó: három szocialista politikust láttam Rózsa Flores lakásán

    február 25.kedd 08:05

    „Abban bízom, hogy be tudom bizonyítani az igazamat”- mondta az ATV Egyenes Beszédben Szabó Bálint az ellene indított személyiségi jog per kapcsán. A DK egykori politikusa megismételte: három szocialista politikust látott Rózsa Flores lakásán.

    Szerinte a kiszivárogtatás kulcsszereplője Rózsa Flores volt, aki magára vállalta a postás szerepét a szocialista politikusok és a Fidesz között. Kósa Lajost az ügyben „nagykereskedőnek” nevezte a DK egykori politikusa, a végfelhasználó pedig szerinte Orbán Viktor volt, aki jóval a felvétel nyilvánosságra kerülése előtt már informálták. Szabó arról is beszélt, hogy Kósa Lajos Debrecen polgármestere, a Fidesz politikusa korábban még cáfolta, hogy a felvételt előzetesen ismerte.

  • Még a héten összeülhet a nemzetbiztonsági bizottság

    február 25.kedd 06:37

    Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja még a héten kezdeményezi a testület ülésének összehívását, hogy a bizottság tagjai megvizsgálhassák: az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megegyezik-e a témában készült többi dokumentummal.

    A kormánypárti politikus erről hétfőn, az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott. Hangsúlyozta, a sajtóban pénteken, anonimizált formában ismertetett, 2009-ben készült jelentések összegző dokumentumok, és semmiképpen sem mondhatók hamisnak. Kocsis Máté ezzel azokra a baloldali kritikákra válaszolt, amelyeket korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök fogalmaztak meg.

  • Ki szivárogtatott Őszödről? - Az utca emberét kérdeztük

    február 24.hétfő 17:22

    Az atv.hu száguldó riportere az utca emberét kérdezte Őszöd ügyben. Ön szerint okosabbak lettünk?

  • Gál J. ellentmond Gyurcsánynak

    február 24.hétfő 16:42

    A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről készült, két kazettán található hanganyag nem teljesen egyezett meg egymással. A Magyar Rádió által nyilvánosságra hozott hanganyag alapján egyértelmű: az a kazetta nem a Miniszterelnöki Hivatalból került ki – állította az atv.hu-nak Gál J. Zoltán, a MEH korábbi államtitkára, aki ezzel ellentmond Gyurcsánynak. Részletek itt.

  • Rogán: az őszödi beszéddel az a legnagyobb baj, hogy elhangzott

    február 24.hétfő 15:59

    A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint az őszödi beszéddel a legnagyobb probléma az, hogy elhangzott, hiszen abban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök bevallotta, az egész 2006-os választási kampányban hazudtak. Az lett volna a helyes, ha Gyurcsány Ferenc a parlamentben mondja el ezt a beszédét, majd benyújtja lemondását - fogalmazott a Fidesz frakcióvezető. Hozzátette ugyanakkor, mivel az akkori miniszterelnök nem így járt el, az a minimum, hogy akinek tudomása volt a beszédről, az nyilvánosságra hozta. Szerinte az is "a minimum" volt, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése után az emberek hangot adtak felháborodásuknak, azt nem kellett szerveznie senkinek.

  • Szili beperelte Szabót

    február 24.hétfő 15:21

    Szili Katalin a Szegedi Törvényszéken személyiségi jogi pert indított Szabó Bálint ellen: 2,5 millió forint nem vagyoni kártérítést követel Őszöd-ügyben. Az első tárgyalás március 31-én lesz, amire tanúként Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is megidéztetné Szabó. Részletek itt.

Korábbi hírek betöltése

További belföldi híreink