Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-02-22 10:26:00

Fidesz az őszödi jelentésről: a legfontosabb dolog már kiderült

A Fidesz szerint az őszödi beszéddel kapcsolatban a legfontosabb dolog már kiderült, az, hogy a Gyurcsány-korszakot maga Gyurcsány Ferenc és a szocialisták végighazudták, becsapták a magyar embereket - közölte Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szombaton Budapesten.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, Gyurcsány Ferenc maga vallotta be az őszödi beszédben, hogy "hazudtak reggel, délben és este. Nem tudjuk, mit csináltak délután".

Hozzátette: a részletekről is tudniuk kell az embereknek, és a Fidesz szerint ez a Belügyminisztérium dolga, a kérdéseket ő fogja megválaszolni.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta, senkit nem ért meglepetésként az, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül nem történhetett meg a kiszivárogtatás, hiszen ő akkor uralta a teljes szocialista frakciót és kezelt minden helyzetet. Nyilvánvaló, hogy tevékeny része volt a beszéd kiszivárogtatásában - vélekedett.

A politikus szerint ha Gyurcsány Ferenc mentalitását nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy sokkal erősebben tiltakozott volna, hogyha ő nincs benne ebben a folyamatban.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Szivárogtatás Őszödről: Gyurcsány este megszólal az ATV-ben

Élő adásban reagál Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel kapcsolatban megjelent legfrissebb hírekre. Ma este 19:25-kor a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök lesz a rendkívüli Egyenes Beszéd vendége.

Bajnai Gordon a témával kapcsolatban nyilatkozott az ATV híradónak. Az erről készült felvétel a 17:45-kor és a 18:45-kor kezdődő híradóban tekinthető meg.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink