Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-02-18 10:45:00

Kemény bírálat Paks miatt: Videóinterjú Sólyom Lászlóval

A paksi bővítésről szóló konferenciát tartanak az MTA-n. Sólyom László volt köztársasági elnök a kormány döntését kritizálta, majd interjút adott az atv.hu-nak.

Konferenciát tartanak ma délelőtt "Villamos-energia ellátás Magyarországon a 21. században" címmel a Magyar Tudományos Akadémián. A beszélgetés a paksi bővítésről szól és részt vesz rajta Sólyom László volt köztársasági elnök is. A rendezvényt Pálinkás József, az MTA elnöke nyitotta meg.

Sólyom László öt perces beszéde követte Pálinkás felszólalását. A volt köztársasági elnök arról beszélt, hogy hiányzott a paksi bővítésről meghozott döntés során a "szakmailag normális és demokratikusan szükséges menetrend". Sólyom szerint tény, hogy "a rendkívüli horderejű szerződés megkötése meglepetésként érte a magyar embereket, a magyar energiaipart és a kormányt is". Hozzátette: "az is tény, hogy nemcsak az előkészítés folyt titokban, de minden adatot, mely a döntés felelős megítéléséhez szükséges lenne, tíz évre titkosítottak".

A volt államfő szerint "a politikai kommunikációban igénytelen és ellentmondó érvekkel találkozunk" a döntés kapcsán.

Felidézte, hogy köztársasági elnökként nyilvánosan bírálta a paksi bővítés előkészítésre vonatkozó 2009-es országgyűlési határozatot. „Hangsúlyoztam, hogy a döntést teljes körű információn alapuló társadalmi vitának kellene megelőznie"- mondta.

Sólyom szerint "félrevezető a döntést arra szűkíteni, mintha csak egy villamoserőmű beruházásról lenne szó". Elmondta, hogy "az emberek látóköre messzebb terjed a jövő havi villanyszámlánál" és joguk van ismerni a döntés komplexitását és következményeit. Véleménye szerint 3-4 generációt érintő döntésről van szó.

Sólyom László feltette a kérdést, hogy miért most kellett szerződni, hiszen "energiaellátási szempontból 5-10 év múlva is időben lennénk és addigra az alternatívák csak tisztulnának". Azt is feltette kérdésként, hogy hol van a "példátlan nagyságú adósságteher igazolása" és ki állja majd az árfolyamkockázatot?

„A beruházásnak a terhét mindenképpen az országnak kell fizetnie. Mi indokolhatja, ha ezt nem az áram fogyasztóira terhelik, hanem mindenkivel fizettetik”- tette fel még a kérdést Sólyom, aki szerint ebből az következik, hogy „az alacsony ár nem valós”.

A volt államfő szerint az oroszokkal való megállapodás „nyilván hatással van a külpolitikánkra is, nemzetstratégiánkra, megítélésünkre a világban és az Európai Unióban is”. Mikor vitatta ezt meg az Országgyűlés? – kérdezte közönségétől Sólyom. Véleménye szerint ez is a kockázatok közé tartozik. „Kockázatos és drága egyetlen erőműre föltenni az energiaellátás több mint felét”- jelentette ki.

A volt köztársasági elnök szerint, „ami a Miniszterelnökségre korlátozott titkos előkészítésből, az elegendő információ nélkül az Országgyűlésre hárított döntésből, az alig néhány képviselő jelenlétében lefolyt úgynevezett vitából és végül az érdemi adatok 10 évre való titkosításából kibontakozik, az nem más, mint a hatalomgyakorlás hitelességi válsága”.

atv.hu, Kürti Szabolcs

Ajánlom

További belföldi híreink