Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-01-21 15:18:00

Mi köze Simicskának a spanyol válogatotthoz?

Valójában semmi, Havas Henrik ma esti műsorában mégis közel kerültek egymáshoz. Legalábbis időben.

Új díszletben, de változatlan filozófiával jelentkezik ma este a Voks, az ATV választási műsora. Havas Henrik vállalta: az adás iránytűként szolgál a közelgő voksoláshoz, a leglényegesebb témakörökben kérdezve a legkompetensebb közszereplőket.

A műsor első részében Kovács László korábbi külügyminiszter értékelte az Orbán-kormány külpolitikai teljesítményét. Kovács szerint a keleti nyitásnak valójában az a célja, hogy korlátlan hatalmat biztosítson Magyarországon a miniszterelnöknek.

Az MSZP korábbi elnöke pártja megújulásával kapcsolatban egy érdekes példát hozott fel: egy olyan képzeletbeli spanyol válogatottról beszélt, amelyik csupa újonccal lép pályára a brazíliai világbajnokságon.

A közbiztonság helyreállításával kapcsolatos kormányzati ígéreteket Tarjányi Péter rendőrségi szakértővel értékelte Havas, és ebben a részben a vidéki bűnözés alakulása mellett helyet kapott a V. László révén publicitást nyert rendőri korrupció, illetve a titokzatos, Lehel úti bankrobbantás háttere is.  

A kormány családpolitikáját Révész Máriusszal, Orbán Viktor családpolitikai tanácsadójával elemezte Havas. Amikor a műsorvezető rákérdezett az „Ők már jobban élnek” feliratú, Orbánt és Simicskát ábrázoló plakátra illetve a mélyszegénységgel küzdő családok tömkelegére, Révész Máriusz elismerte: létező problémáról van szó. És hogy mit akar tenni ez ügyben a kormány – már amennyiben hatalmon marad? Az is kiderül a Voks ma esti adásában.

Voks, ATV kedd, 20.40.   

 

 

Ajánlom

További belföldi híreink