Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-11-28 08:09:00

Németh szerint a lakótelepen támogatják a rezsicsökkentéses tacepaókat

A lakótelepi emberek nagy többsége támogatja, hogy ezen túl a társasházakban a közös képviselők tájékoztassa a lakókat a rezsicsökkentés hatásairól – ezt Németh Szilárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A rezsicsökkentést ellenőrző bizottság vezetője szerint a lakótelepi emberek 80 százaléka támogatja a rezsicsökkentés politikáját. A fideszes politikus elmondta: a közös képviselők feladatainak kibővítése nem a kormánypropaganda része. Hangsúlyozta: a tájékoztató dokumentumon nem szerepel majd a „kormány”, a „parlament” vagy a „Fidesz” szó, csak a konkrét adatok. A fideszes politikus kijelentette: a rezsicsökkentés nem a kormányról szól, hanem az emberektől, ugyanakkor hozzátette: azzal sem lenne semmi baj, ha az lenne kiírva, hogy a kormány mit tett az emberekért. Németh Szilárd elmondta: azért kell így is tájékoztatni az embereket a rezsicsökkentésről, mert sok lakóközösség megkereste már, hogy ők nem érzik annak hatását. A képviselő szerint sok helyen még most is ugyanannyit fizetnek az emberek, mint a rezsicsökkentés előtt. A rezsicsökkentés célja az volt, hogy az emberek zsebében maradjon pénz – tette hozzá. Németh Szilárd hangsúlyozta: az önkormányzatokat is érinti az általa benyújtott javaslat, ugyanis vannak olyan önkormányzatok, amelyek a saját tulajdonban lévő bérlakásainál nem érvényesítették a rezsicsökkentést, holott ők már alacsonyabb árakon jutottak hozzá a szolgáltatáshoz. A politikus elmondta: lakógyűléseket nem kell összehívni, csak az éves megtakarítást közzétenni.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink