Itthon

Mesterházy: fideszes provokáció lehet a bajai videó

Hiába faggattuk Harangozót
október. 22. kedd 19:36

„Eljutott hozzánk a videó, amelynek megtekintése során bűncselekmény gyanúja merült fel. Ötven-ötven százalék volt, hogy a videó valódi, illetve hogy hamis” – közölte az atv.hu megkeresésére Harangozó Tamás. Az MSZP frakcióvezető-helyettesétől azt szerettük volna megtudni, hogy amikor csütörtökön – tehát a videó nyilvánosságra kerülése előtti nap – kijött a Teve utcai Zsarupalotából, miért nem tájékoztatta minderről a sajtót. „Nem kívántam addig szóbahozni, amíg ki nem derül, hogy valódi-e vagy nem” – fogalmazott. „Azért nem fordultam a nyilvánossághoz, mert ismeretlen forrásból származott a felvétel” – tette ehhez később hozzá. Kérdésünkre, hogy szerinte Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető péntek délutáni sajtótájékoztatóján miért nem mondta, hogy a feljelentést a hvg.hu-n nyilvánosságra került anyagtól függetlenül, már annak megjelenése előtt megtették, annyit mondott: „Mesterházy Attila elmondta, hogy megtettük a feljelentést”.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerinte az MSZP miért rejtegeti a nyilvánosság előtt Király Györgyöt: értesüléseink szerint a párt sajtóosztálya nem adja ki a sporttagozat alelnökének számát a nyilvánosságnak. A frakcióvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy Királynak nincs a párt nevében nyilatkozattételi joga. Magánemberként azt mond, amit akar, de mint magánembernek, a sajtóosztály nem fogja kiadni a számát. Harangozó közölte: Király kiadott a nyilvánosság számára egy sajtóközleményt. (Sz.P.)

M1: Harangozó ott volt az átadásnál
október. 22. kedd 19:33

Mint az M1 kedd esti Híradójában elhangzott, a nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt ülésen tájékoztatást kapott az országos rendőrfőkapitánytól a hamisítási üggyel kapcsolatban. "Kiszivárgott információkra" hivatkozva a hírműsorban azt közölték: Papp Károly az ülésen megerősítette azt a korábbi sajtóinformációt, mely szerint a nyomozati anyagok egyik bizonyítékából kiderül, hogy Harangozó Tamás jelen volt a hamis videofelvétel átadásánál az MSZP székházban. Az ülésen állítólag elhangzott az is, hogy a rendőrség a nyomozás során lefoglalta és vizsgálja a szocialista párt székházánál található kamerák felvételeit - tették hozzá. Megemlítették, hogy Harangozó Tamás, bár tagja a bizottságnak, a keddi ülésen nem vett részt.

A Fidesz feljelenti a hvg.hu-t...
október. 22. kedd 14:56

A Fidesz szerint biztosan megáll a hamis vád bűntettének alapos gyanúja a bajai időközi választással kapcsolatban készült videofelvétel ügyében. Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bizonyítékhamisítás történt, aminek a büntetőjogi megfelelője a hamis vád. E bűntett gyanúja miatt jelenleg csak az alapeljárást folytató Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak van joga feljelentést tenni - tette hozzá.
    
A politikus közölte azt is, hogy a videót - amelyről a rendőrség hétfőn tudatta, hogy megrendezett felvételről van szó - bemutató és kommentáló hvg.hu-nak is vállalnia kell a felelősséget, mert amit a hírportál írt, "az a rágalmazás iskolapéldája", ezért feljelentést tesznek. A tájékoztatón részt vevő Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott, az MSZP-ről lehullott a lepel, a szocialista párt nyakig benne van a hamisvideó-ügyben.

Király: semmi közöm a videó elkészítéséhez
október. 22. kedd 12:39

A mai napon az MSZP elnökének kérésére tájékoztattam őt és munkatársait a bajai választási csalásokkal összefüggésben nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán a személyemet érintő információkról, vádakról- közölte kedd délután Király György. A szocialista politikus megerősítette azt, amit a rendőrségi tanúvallomásában is elmondott: "a felvétel elkészítéséhez nincs semmi közöm, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működtem közre. Ezúton megerősítem azt is, hogy a videofelvétel elkészítéséhez a Magyar Szocialista Pártnak sincs semmi köze"- írta.

Király közlése szerint a felvételt neki október 16-án délután mutatták meg. "A videót rendkívül gyanúsnak találtam és úgy ítéltem meg, hogy amennyiben igazak az abban elhangzottak, azok bűncselekmény gyanúját vethetik fel. A felvétel eredetiségéről azonban sem módon, sem tisztem nem volt meggyőződni. A párt tagjaként ezért az MSZP országos központjában dolgozó, büntetőjogi tapasztalattal rendelkező munkatárshoz vittük a felvételt azzal a céllal, hogy megtegyük a szükséges jogi lépéseket, és mint arról megnyugvással értesültem, ez meg is történt. A felvétel megtekintésekor az azt bemutató személyen, az országos központ munkatársán és rajtam kívül senki más nem volt jelen"- állítja Király.

Hozzátette: "az ügyben az én szerepem ennyi. Ugyanakkor megdöbbenve tapasztalom és nehezen élem meg, hogy jogkövető magatartásom ellenére igaztalan politikai támadásoknak vagyok kitéve".

Mesterházy: fideszes provokációról van szó
október. 22. kedd 12:11

Király György hamarosan sajtóközleményt ad ki, de Mesterházy Attila az ellenzéki megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón annyit megelőlegezett, hogy teljes mértékben visszautasítja és alaptalannak tarja a személyét ért vádakat az MSZP sporttagozatának alelnöke. Mesterházy reggel találkozott Királlyal, aki cáfolta az M1 Híradójában elhangzottakat. Az MSZP elnöke most azt mondta: nincs oka kételkedni a szavaiban. A sporttagozat alelnöke erről rendőrségi vallomást is tett, és hamarosan egy közleményt is kiad - közölte a párelnök, megjegyezve: nem indítottak etikai eljárást Király György ellen. Megismételte: sem az MSZP-nek, sem egyetlen politikusának nincs köze a videó elkészültéhez, szerinte inkább egy fideszes provokációról van szó.

Révész: kizárható, hogy a Fidesz rendelte meg a videót
október. 22. kedd 12:09

Révész Máriusz szerint a pártok kommunikációja alapján kizárható, hogy a Fidesz rendelte meg annak a videónak az elkészítését, amelyet eredetileg a bajai választási csalás bizonyítékaként mutatott be a hvg.hu.

A fideszes képviselő az ATV Startban azt mondta, a Fidesz a nyugodt, higgadt kampányban érdekelt, szemben a bizonytalan szavazók kegyeit kereső ellenzéki pártokkal, akiknek inkább egy felfokozott választási hangulat kedvez. Mint mondta, bár vannak elégedetlen emberek, jelenleg nincs igazán erőteljes kormányváltó hangulat, ezért az ellenzék inkább a bizonytalan szavazókat igyekszik megszólítani. Révész szerint a bajai ügy kapcsán a legfőbb kérdés, hogy a helyi DK-képviselő valóban kapott-e százezer forintot a videó elkészítéséért, és ha igen, akkor kitől. Révész szerint egyébként, ha valaki fizetett a videóért, akkor az feltehetően valamelyik ellenzéki párt lehetett. Mindenesetre az ügyben mind az MSZP-nek, mind a DK-nak tisztáznia kell a szerepét - tette hozzá.

Bajnai: jókor
október. 22. kedd 11:59

Az ellenzéki megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón Bajnai Gordont arról faggatta az egyik riporter, hogy a bajai videó tükrében jókor köt-e megállapodást az Együtt-PM az MSZP-vel. Bajnai annyit válaszolt: jókor.

Az MSZP "filmestagozata" és a DK-s "színész"
október. 22. kedd 11:46

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint "egyeznie kell a szocialisták belső vizsgálatának és rendőrségi vallomásoknak a bajai hamis videofelvétel ügyében". Ezt a kisebbik kormánypárt közölte az MTI-vel azután, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt kérte Király Györgytől, a párt sporttagozatának alelnökétől, kedden nyilatkozzon arról, milyen szerepe volt a bajai időközi választással kapcsolatban készült videofelvétel ügyében. Török Zsolt, az MSZP szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: gyorsan lezajló belső vizsgálatot tartanak, és ha annak bármilyen eredménye lesz, arról tájékoztatást adnak - tette hozzá.

A KDNP keddi közleményében azt írta, hogy nem elegendő elvitetni a balhét valakivel, a Magyar Szocialista Pártnak teljes mértékben fel kell tárnia a bajai hamis videó megrendelésének körülményeit. Véleményük szerint felmerül a gyanú, a szocialista politikus is tudatában volt annak, hogy a választási csalás jelenete megrendezett, ezért az MSZP etikai vizsgálatának és a rendőrségi nyomozásnak 100 százalékban egyeznie kell. A modern magyar parlamentarizmust aláásó botrányban az érintett ellenzéki pártoknak még mindig választ kell adniuk a következő kérdésekre - szögezték le.

A KDNP többek között kíváncsi arra, kik írták a megrendezett jelenetet, amely a Fideszt akarja lejáratni, a "producerek" mikor rendelték meg az anyag forgatását, "kik voltak a színdarab rendezői és mikorra tervezték a premiert", mi volt a szándékuk a bemutatóval. A KDNP sürgeti, hogy az MSZP "filmestagozata" és a Demokratikus Koalíció videóban szereplő "színésze" ugyanazt vallják a rendőrségen, mint amit a sajtóban nyilatkoznak.

Gréczy: jobb lenne, ha az MSZP nem üzengetne
október. 22. kedd 10:30

A felvétellel kapcsolatban a DK és az MSZP is tisztességesen járt el, de jobb lenne, ha az MSZP nem üzengetne – mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az ATV Egyenes Beszédben a bajai felvételekkel kapcsolatban. Már a nyár elején megromlott a Demokratikus Koalíció kapcsolata azzal a DK-s képviselővel, aki az elhíresült felvételek készítésében érintetté vált, és aki most ki is lépett a pártból – közölte. Vajon kinek az érdeke, hogy viszályt szítson azok között, akik két nap múlva egy színpadra állnak - utalt a Fideszre Gréczy.

Karácsony: jól jött a Fidesznek a videó
október. 22. kedd 8:25

Sokan voltak, akik elhitték ezt a történetet, mert a Fidesz valóban elcsalta a bajai választást, ez a történet akár igaz is lehetne az eddigi felvételek alapján- mondta Karácsony Gergely az Egyenes beszédben.

Az Együtt -PM politikusa szerint is jól jött a Fidesznek ez a videó. Ez az ügy valószínűleg politikán kívüli szereplőktől jött, amely a Fidesz malmára hajtja vizet. Ezután óvatosabbnak kell lennie azzal kapcsolatban, hogy miket fúj be a szél- mondta.