Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-08-06 05:10:00

Ózdi kútháború: az MSZP, LMP kiakadt – eljárás indult

Az ATV Híradó értesülései szerint hivatalból indít vizsgálatot Szabó Máté ombudsman, az ózdi köz-kutak elzárása, illetve hozamuk korlátozása miatt. Úgy tudjuk, hogy az alapvető jogok biztosa már azelőtt döntött erről, hogy az Együtt-PM szövetség és a Roma-magyar Baráti Társaság is bejelentette, hogy hozzá fordul. Az MSZP és az LMP is a helyi megoldásért tárgyalt a Borsod megyei településen, mindkét párt szerint felháborító, hogy az önkormányzati többség a kánikulában megfosztotta az embereket a víztől.

A kőbányai játszótéren építőanyag a víz – emellett pedig az ilyen melegekben életadó is. Pesterzsébeten is létfontosságú a közkút – kánikulariadó idején pláne. „Nagyon sok embernek nincs bevezetve a víz, innen hozzák, itt tudnak tisztálkodni, főzni, mosni. Járnak erre gyalogos emberek, meg szoktak állni, mosakodni, isznak belőle” – mondta egy ózdi lakos.

Közben Budapesten a Deák Téren osztották a zacskós vizet a nagy melegben. A fővárosi vízművek sátra alatt dobozokban állt a tartalék. Nemcsak magyaroknak jutott. Az etnikai sokszínűséget a fővárosi cég messzemenően tolerálta – mindegy volt, honnan jöttek az utazók. Kapott az is, aki ma a sportot választotta.

Ózdon viszont a létfenntartás volt a tét – minden víznélküli magyarnak.
Az MSZP állítja: a város július 27-i rendelete a 123 működő közkútból 27-et lezárt, 61 hozamát pedig korlátozta. A párt szerint a kormányzat felelős ezért, mert ötödével megkurtította Ózd kasszáját. A közkutakon a vízellátás 13 millióba kerül, a teljes költségvetés pedig 7,3 milliárd.

Felháborító – tette hozzá az MSZP-s Gúr Nándor, hogy habár sok helyütt nincs az országban még csatorna, ezt éppen most tették meg a településen. „Cigány, nem cigány, teljesen mindegy. Ez emberi méltóság minimuma az, hamár éheznek sok százezren, legalább ne szomjazzanak és mosakodni tudjanak” – fogalmazott Gúr Nándor.

A párt helyi elnöke a polgármesterrel egyezkedett: a kutak megnyitását és rendkívüli ülést akart. Az ígéret arról szólt Gúr Nándor szerint, hogy a frekventált helyeken a kánikula idejére lesz víz a kutakban.  

A közkutak vízkorlátozása teljességgel embertelen – vélekedett az LMP.

Azonnali megoldásról, katasztrófahelyzetről beszélt a párt. Ezért hívta fel a körzet országgyűlési képviselőjét és ezért módosítana jogszabályt. „Az LMP egy országgyűlési határozati javaslatot fog majd benyújtani, hogy megfelelő jogszabályi környezet álljon rendelkezésre az ilyen helyzeteket kikerülendő” – közölte Mile Lajos.

Felemelnék a víz fejadagját, ami ma 20 liter, és a légvonalban mért 150 méternél közelebb hoznák a kutakat is. Ózdon jogvédők az ÁNTSZ-hez és az illetékes kormány-hivatalhoz is beadvánnyal fordultak – és szintén követelték a vízkorlátozás feloldását.

ATV Híradó úgy értesült, hogy Szabó Máté ombudsman hivatalból indított eljárást. A biztos hivatala hétfő estig nem közölte, hogy Szabó Máté milyen alkotmányjogi visszásság miatt indít eljárást.

atv.hu

További belföldi híreink