Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-04-12 06:20:34

800 millió forintot költött 2010 óta jogi szolgáltatásokra a kormány

A Miniszterelnökség és a minisztériumok mintegy 800 millió forintot költöttek 2010 óta jogi szolgáltatásokra. Az ATV Híradó által megkérdezett ügyvédek szerint ránézésre meg lehet mondani, melyik az a 10 iroda, amelyet a szaktudása miatt bíznak meg előszeretettel a minisztériumok, és melyik az a további több tíz, amelyek az ismeretségek alapján kapnak pénzt. A kormányzati portálon található nyilvános szerződéslista alapján a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda a szerződések értéke alapján a teljes összeg közel felét kitevő, 375 millió forintot kapott ebben a ciklusban. A céget székhelyén az ATV nem érte el, az irodában pedig nem vették fel a telefont.

800 millió forintot költött 2010 óta jogi szolgáltatásokra a kormány

atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!

A Horváth és Társai Ügyvédi Irodával a kormányzati portál adatai szerint – amelyet a Femina.hu összesített – kétszer szerződött a Közigazgatási tárca, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig összesen hétszer, 375 millió forintot kapott. Az interneten található 3 számon a telefont nem vették fel. A székhelyén pedig ki sem táblázták az irodát, a portás pedig nem is hallott róluk.

 

Az irodának 2010 novembere óta összesen 131 millió forintot fizetett ki a fejlesztési tárca. Mégpedig a februárban becsődölt Malév pénzügyi helyzetének rendezésére vonatkozó jogi tanácsadásért. Tavaly szeptemberig havi 13 millió forintot kapott ezért a cég. Egy júniusban lejáró másik szerződés után még három ügyvédi irodával közösen összesen havi 27,5 millió forintot. Naponta közel egymilliót.  

Ez a 30-50 ezer forintos óradíj magyar viszonylatban magas csak. Nemzetközi ügyvédi irodák, azon belül a kiemelt ügyvédek munkája ennek két-háromszorosa is lehet. Csakhogy – az ATV forrása szerint – ott a legszigorúbb az ellenőrzés. Ez pedig a minisztériumoknál a speciális ismeret hiánya miatt sokkal kevésbé jellemző.

2011-ben a Jutasi és Társa kapta a Femina-cikk szerint a legkevesebb pénzt. Itt ma 8 ügyvéd dolgozik, de a ma már alkotmánybíró Szalai Péterhez köthető a 8 millió forint: az új alkotmányhoz az NGM-nek adott szakvéleményt, személyiségi perekben pedig a Fidesz frakció tagjait képviselte.  

Az ügyvédi kamara elnöke azt mondja: nincs ok azt gondolni, hogy a felsorolt ügyvédi irodák ne a legfelkészültebb ügyvédekkel dolgozzanak.

A kiszervezés több évtizede gyakorlat. Nem alkalmaznak, inkább külsősökkel dolgoztatnak, így tulajdonképpen szakismeretet vásárolnak.

Egy 16 éves minisztériumi és adóhatósági tapasztalattal rendelkező ügyvéd szerint a közbeszerzés, a perképviselet speciálisan felvértezett jogászokat igényel. Őt is felkérték néhány éve, hogy ügyvédtársaival társadalmi munkában készítsen szakvéleményt a munka törvénykönyvének átfogó felülvizsgálatához.

Magyarországon a bankok fizetik a legjobban az ügyvédeket – előre megállapított díjazás szerint. Most – mutattak rá az ATV forrásai, a legnagyobb megbízó maga az állam lett.

atv.hu

További belföldi híreink