Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-02-18 06:20:10

„47 ezer” Újabb kormánypárti politikus állítja: ennyi elég a megélhetéshez

Meg lehet élni havi 47 ezer forintból – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Corvinus Egyetemen csütörtökön. Ha az ember megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, akkor ekkora összeg elég a megélhetéshez – vélekedett. Korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mondta azt, hogy 47 ezer forint biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban 28 ezerből, rejtélyes módon, de meg tudtak élni. Zsiga Marcel fideszes képviselő ugyanakkor azt mondta: a havi 47 ezer forint elég a megélhetéshez.

„47 ezer” Újabb kormánypárti politikus állítja: ennyi elég a megélhetéshez

A kőbányai panelek tövében 30 éve van kisboltja Horváth Lászlónak. Azt mondta az ATV stábjának, hogy a pesti aszfalton ő nem tud termelni, de ha tudna is, 47 ezer forintból akkor is lehetetlen megélni. „Akkor, amikor nekem 43 ezer a fűtésem csak, akkor 47 ezerből hogy lehet megélni?” – tette fel stábunknak a kérdést.

A budai oldalon több luxusvilla, rezidencia, valamint nagykövetség van.  A havi 47 ezret itt is keveslik. „Hát én éppen ma lettem munkanélküli, így most lesz alkalmam kipróbálni” – mondta egy járókelő az ATV-nek.

A Zala megyei Súrdon is azt mondják, hiába dolgoznak hajnaltól késő estig a háztájiban, 47 ezerből ők sem tudnának kijönni. A belügyminiszter azonban úgy vélekedett csütörtökön, hogy ha például van kecskéje az embernek, 47 ezer forint elég a havi megélhetéshez.

A költségvetési bizottság jegyzőkönyve szerint  először Matolcsy György mondta azt, hogy  47 ezer forint  egy kifejezetten a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban 28 ezerből, rejtélyes módon, de meg tudtak élni.

Zsiga Marcell fideszes képviselő viszont hétfőn egyértelműen fogalmazott, bár utólag kétségbe vonta, hogy a sajtó jól idézte-e a szavait. „Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból” – mondta Zsiga.

A parlamentben pedig az éhségmenet egyik MSZP-és résztvevője Cséfalvay Zoltán államtitkár asztalára le is tett 47 ezer forintot, hogy próbáljon megélni belőle.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint egy egyedülálló felnőtt esetében már 2010-ben is 78 ezer 736 forint volt. Ez a költség erre az évre az infláció miatt akár 85 ezer forintra is emelkedhet. Számítások szerint a megélhetéshez havonta legalább 90 ezer forint kell, vagyis 47 ezerből csak egy gyermektelen közmunkás házaspár tudna kijönni.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink