videó

11 perces

Sikerül nagyobb áldozatok elkerülésével megvédeni az árvíztől az országot?

Az évtized árvizére készülnek a szakemberek, hiszen extrém mennyiségű csapadék hullott a folyók vízgyűjtő területein. Győrben a Rába és a Mosoni-Duna torkolatánál számítanak a legmagasabb vízállásra, ahol már kiürítették a rakpartot és az érintett parkolókat, valamint gátrendszerrel és homokzsákkal védekeznek, hogy a víz ne törjön be a belvárosba.

Az Egyenes Beszéd vendége Siklós Gabriella szóvivő, Országos Vízügyi Főigazgatóság.

kapcsolódó videók

 

„Árulás” Gyurcsány Szijjártó lemondását követeli

A DK elnöke szerint a külügyminiszter erkölcsi és politikai kötelessége, hogy lemondjon a magyar NATO-tagságról tett kijelentései után.

Az Egyenes Beszéd vendége Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

 

"Ideje távozni" - Keményen nekiment az Európai Néppárt a magyar miniszterelnöknek

Az Európai Néppárt Faceboook-oldalán jelent meg a poszt hétfő este, amiben többek között azt írják: esélyt kell adni a rossz vezetés okozta károk helyreállítására Magyarországon. Egy hete Strasbourgban a Néppárt elnöke hitet tett a frakció soraiban ülő Magyar Péter mellett Orbánnal szemben.  

Az Egyenes Beszéd vendége Vígh Zoltán, külpolitikai elemző.

 

Szijjártó Péter szavait kiforgatta az orosz állami hírügynökség, állítja szóvivője

Az orosz hírügynökség összefoglalója szerint a magyar külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a NATO hibája is közrejátszott az ukrajnai konfliktusban, mivel 2021-ben nem tárgyaltak Oroszországgal a biztonsági garanciákról. Paczolay Máté külügyi szóvivő határozottan visszautasította az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi cikkének állításait.

Az Egyenes Beszéd vendégei Szakonyi Péter újságíró és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője.