videó

2 perces

Itt az újabb pedofil botrány? - Borzalmas dolgot tehetett egy pap

Újabb papokat érintő ügyek láttak napvilágot. A pestisracok.hu derítette ki, hogy Bács-Kiskunban az utóbbi években legalább két eset történt, amiben papok érintettek. Egyiküket már elítélte a bíróság, míg egy másik – amolyan celeb plébános – ellen még folyik a nyomozás. Az ő esetében azt állítják, hogy egy kilenc éves kisfiút abúzált  még Zalában. 

kapcsolódó videók

 

Egyetlen éjszaka alatt 460 hajléktalant regisztráltak Budapest belső kerületeiben

A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke, Győri Péter azt mondta, a kutatás azt is kiderítette, hogy a hajléktalanok általában párban töltik az éjszakát az utcákon. Párokat fogadni képes éjjeli helyekre azonban Budapest nincs felkészülve. A fővárosi önkormányzat Híradónknak azt mondta, még a tél beállta előtt meg fogják oldani ezt a problémát. 

 

Kőkemény üzenetet kapott Orbán az Európai Néppárttól,: „ideje távozni”

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója erre reagálva videoüzenetében azt mondta: a Weber- von der Leyen- Magyar Péter tengellyel szemben Magyarországot meg kell védeni. Az ellenzék korábbi külpolitikai kabinetfőnöke szerint a magyar kormánynak fel kell készülnie arra, hogy mostantól Európa vezető politikusai szemben állnak vele. 

 

Elkeserítő adatok érkeztek a magyar ipar teljesítményéről, óriási a visszaesés

Az építőipar az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6 százalékkal, az ipari termelés pedig összességében 9,5 százalékkal esett vissza a KSH friss jelentése szerint. Orbán Viktor miniszterelnök a megfizethető lakhatást és a lakásépítések számának megduplázását, valamint a lakáshitelek kamatának öt százalék alá szorítását tűzte ki célul. 

 

Itt a kormány új turisztikai akcióterve: az Airbnb-t és a bulinegyedet is érinti

Szigorodni fognak a rövid távú lakáskiadás szabályai Budapesten. Adóemelésben és moratóriumban gondolkodik a kormány. Többek között erről is beszélt Nagy Márton nemzet-gazdasági miniszter hétfőn. A bulinegyedben zajlik egy rendőrőrs létrehozása, azonban a kerület polgármestere szerint ez önmagában még kevés a probléma megoldásához.