videó

Ezt elszabták: nem fér el két teherautó a felújított pécsi gerincúton

Alaposan elméretezhettek egy felújítás alatt álló útszakaszt Pécsen - legalább is ezt állítja az általunk megkérdezett szakember. A hivatalos közlés szerint kerékpárút épül, de néhány méteren olyan szűkre építették az utat, hogy két nagyobb teherautó már el sem fér egymás mellett. Kipróbáltuk, tényleg szűk a keresztmetszet, máris mutatjuk.

Hirdetés

kapcsolódó videók

 

Brutálisan megdrágulnak a fenyőfák az ünnepek előtt

Megoszlik a termelők árképzési stratégiája az idei karácsonyfa-szezonban. Volt olyan, aki azt mondta híradónknak, hogy tavalyhoz képest nem emelt árat. A költségek miatt azonban sokan kénytelenek lesznek akár 10-15 százalékot is emelni. A végső fogyasztói ár meghatározása azonban a kereskedőkön múlik.

 

Nem bír az ország a havazással, a hétvégén is fennakadások voltak

Ismét erős havazás volt reggel Budapesten. Sokan az igazi, téli időt kihasználva felmentek a normafára, ahol szánkóztak és hógolyóztak. A BKK tájékoztatása szerint ez nem okozott komolyabb fennakadást a fővárosi közlekedésben. Az országos vonatközlekedésben azonban okozott némi gondot az időjárás.

 

Nagyon berágtak a magyar kamionosok, blokád alá vonják a határátkelőhelyet

Blokád alá vonják a magyar kamionosok a záhonyi határátkelőt az ukrán áruszállítók miatt. Az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak az uniós piacon történő megjelenést. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára azt mondta: tarthatatlan a helyzet, az ukrán áruszállítók megjelenése az uniós piacon több száz magyar vállalkozást hozott lehetetlen helyzetbe. A figyelemfelkeltő akciójuk év végéig is eltarthat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés