Csak részben az önálló európai haderő hiánya az oka annak, hogy Európa alig-alig rúgott labdába az ukrajnai háború kitörése előtti időszakban. Erről Vincze Hajnalka biztonságpolitikai kutató, a philadelphiai Foreign Policy Research Institute transzatlanti és európai kérdésekkel foglalkozó szakértője beszélt a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában.

Autonómia és függőség

A szakértő szerint nagy eredmény, hogy a háború kitörését követő időszakban fennmaradt az európai egység, például a szankciókkal kapcsolatban. Ugyanakkor Európa védelmi autonómiája azonban messzebb van, mint a korábbi években, a kontinens védelme teljes egészében a NATO-tól függ. Ráadásul – hangzott el – az orosz függőséget szaúdi, katari vagy akár amerikai energiafüggőségre cserélni nem szerencsés, és a kontinens vezetői nem tettek meg mindent azért, hogy Európa stratégiai autonómiájáért.

Az Egyesült Államok és az általa vezetett világrend számára egyértelműen Kína a legnagyobb kihívás, ám az Ukrajna elleni orosz támadás utáni helyzetben hosszú időre lehetetlenné vált, hogy az Egyesült Államok, Európa és Oroszország „bekerítse” Kínát. Ebben a helyzetben az lenne az európai érdek, hogy az európai vezetők a választóik felhatalmazása alapján maguk dönthessenek a kontinens jövőjéről, de ettől ma nagyon távol vagyunk. Ennek egyik példája az Északi Áramlat kérdése, amelynek megépítését az Egyesült Államok kezdettől gyanakvással figyelte. (Az Északi Áramlat 2 üzembe helyezését a német kormány Ukrajna orosz megtámadása miatt leállította, az Északi Áramlat 1-en az oroszok állították le többször a gázszállítást, majd ismeretlenek súlyos károkat okoztak mindkét vezetéken.)

A szankciók hatása az óceán két oldalán

Amikor a háború a diplomáciai erőfeszítések ellenére bekövetkezett, Európa a megtámadott ukrán fél mellé állt, és csatlakozott az amerikaiak szankciós politikájához. Csakhogy máshogy hatnak ezek a szankciók Európában, mint Amerikában. Vincze Hajnalka a Portfolio.hu-n július végén megjelent cikkében így írt: „Nyár elejétől folyamatosan szaporodnak az – immár nyilvánosan is megpendíteni mert – kérdőjelek az ukrajnai háborúban eddig vitt nyugati politika bölcsességét, fenntarthatóságát illetően. Macron francia elnök szerint nem volna jó Oroszország „megalázására” törekedni, s még a helyesen gondolkodó fősodor fáklyavivőjének számító New York Times is úgy véli: az ukrán konfliktus „kezd bonyolulttá válni”. Mindeközben pár hónapnyi diszkrét hallgatást követően imitt-amott megszólalnak a rutinosabb geopolitikai elmék. És ugyanazt üzenik. Ideje lenne megálljt parancsolni az első – mégoly nemes – felindulás vezérelte stratégiai-gazdasági ámokfutásnak, s helyette sürgősen következményekben, észszerűségben, felelősen kellene gondolkodni.”

Ezzel kapcsolatban a szakértő emlékeztetett: Joe Biden még alelnökként arról beszélt, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei nem igazán lelkesedtek a Krím félsziget orosz megszállása miatt elrendelt szankciókért, de az amerikaiak „úgy rájuk könyököltek”, hogy végül is elfogadták azokat. Erről Macron elnök korábban azt mondta: a szövetségeseket nem egyformán érintik a szankciók. A szankciók második, az Ukrajna ellen idén februárban indított támadásra válaszul elfogadott hullámával többek között az a probléma, hogy nem globálisak, hanem kifejezetten a nyugati országok büntetőintézkedései Oroszországgal szemben. Ugyanakkor a szankcióknak nyilvánvalóan van hatása az orosz gazdaságra. A kérdés az, hogy mi mennyit bírunk ki – hangzott el a beszélgetésben.

Meddig képes és hajlandó elmenni Amerika?

Vincze Hajnalka emlékeztetett rá: az Egyesült Államok esetében fontos szempont, hogy Amerika mire képes és meddig hajlandó elmenni szövetségesei megvédése érdekében. Az amerikai katonai dokumentumok tényként kezelik, hogy az Egyesült Államok egyszerre két hadszíntéren nem képes megvívni nagyméretű háborút – tehát egyszerre Oroszország és Kína ellen nem képes háborúzni. Ezt pótolná a nukleáris elrettentés, de Amerika szövetségesei nem feltétlenül hisznek ebben onnantól, hogy a Szovjetunió, majd Oroszország számára lehetségessé vált az amerikai kontinens elérése atomtöltetekkel. A kutató szerint az a kérdés, hogy az Egyesült Államok hajlandó lenne-e New Yorkot kockáztatni Észtország, Dél-Korea vagy akár Tajvan megvédéséért. Amerika szövetségesei figyelik Washington Oroszországgal szembeni lépéseit, de figyeli Kína is, hogy meddig megy el Washington szövetségesei megvédéséért – hangzott el a beszélgetésben, amelyet teljes terjedelmében itt hallgathatnak meg:

Nagyvilág

Orosz-ukrán háború: Európa elvesztette a kezdeményezőkészségét?