Nagyvilág

A polgármester szerint ezernél is többen voltak a lebombázott mariupoli színházban, Zelenszkij egy kórházba látogatott - élő tudósítás

Szlovákia és az Egyesült Államok kész tovább segíteni Ukrajnát
március. 17. csütörtök 21:00

Szlovákia és az Egyesült Államok kész tovább segíteni Ukrajnát - jelentette ki Jaroslav Nad szlovák és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Pozsonyban. A két tárcavezető megerősítette, hogy tárgyalások folynak szlovák Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek átadásáról Ukrajnának, ugyanakkor Nad hangsúlyozta, hogy erre legfeljebb akkor kerülhet sor, ha Szlovákia megfelelő pótlást kap saját légterének védelmére.

Kiutasítanák Putyin állítólagos szeretőjét Svájcból
március. 17. csütörtök 20:34

Aktivisták egy csoportja aláírásgyűjtést kezdeményezett, hogy utasítsák ki az országból az egyszeres olimpiai, kilencszeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok ritmikus gimnasztikázót. Alina Kabajeva ellen az a vád, hogy határozottan kiáll Putyin Ukrajna elleni háborúja mellett.

Schwarzenegger szerint az orosz népnek "hazudnak a vezetői"
március. 17. csütörtök 20:15

Hamis információkkal etetik az orosz népet az ukrajnai háborúról - jelentette ki mikroblogján Arnold Schwarzenegger színész, aki Kalifornia állam republikánus kormányzója is volt. Kilencperces videóüzenetében az egykori hollywoodi sztár az orosz néphez intézve szavait arról beszélt: a Kreml "szándékosan hazudik arról, hogy az invázió célja Ukrajna megtisztítása lenne a náciktól". Egyben felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le a háborút.

Nem indul el idén az Európai Űrügynökség marsszondája
március. 17. csütörtök 19:53

Az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt. Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót - írja a BBC.

Franciaország 300 millió eurós támogatást nyújt Ukrajnának
március. 17. csütörtök 19:30

Franciaország 300 millió eurós támogatást nyújt Ukrajnának a február 24-én kezdődött orosz offenzívával szembeni ellenállásra - jelezte a francia külügyi tárca. A tájékoztatás szerint Jean-Yves Le Drian külügyminiszter ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával folytatott telefonbeszélgetésén megerősítette a 300 millió eurós pénzügyi segítség beindítását, amelyet még Emmanuel Macron államfő ígért meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.

Az EU megállapodást írt alá Moldovával a Frontex-együttműködésről
március. 17. csütörtök 19:05

Az Európai Unió jogilag kötelező erejű megállapodást írt alá Moldovával az ország határőrsége és a Frontex közötti együttműködésről - jelentette be csütörtöki sajtóközleményében az Európai Bizottság. Az Ukrajna elleni orosz támadás elől menekülő, immár több, mint 3 millió ember közül eddig több mint 300 ezren Moldovában kerestek biztonságot. A moldovai határőröknek óriási nehézségekkel kell szembenézniük mind az érkezők nagy száma, mind pedig az aktív háborús övezettel közös határ védelme miatt - olvasható a közleményben.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felfüggesztette kapcsolatait Fehéroroszországgal
március. 17. csütörtök 18:44

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felfüggesztette minden kapcsolatát a fehérorosz hatóságokkal arra hivatkozva, hogy az ország aktívan részt vesz Oroszország Ukrajna elleni agressziójában - közölte az Európa Tanács. A 46 tagot számláló, strasbourgi székhelyű szervezet Miniszteri Bizottsága határozata szerint Fehéroroszországnak nem lesz joga arra, hogy részt vegyen az Európa Tanács ülésein, a szakbizottságok munkájában, és minden más tevékenységében.

Belga gyermekjogi biztos: katasztrofálisak az ukrán menekültek fogadásának körülményei
március. 17. csütörtök 18:28

A belga gyermekjogi biztos szerint "katasztrofálisak" az ukrajnai háború elől menekülő családok és gyermekek belgiumi befogadási körülményei - jelentette a The Brussels Times című hírportál. A lap idézte Bernard De Vos a Vallónia-Brüsszeli Föderáció parlamentjében elmondott szerdai beszédét. De Vos, aki a belgiumi francia nyelvű közösség gyermekjogi ombudsmanja, kifejtette: "a menekültek kénytelenek a hidegben, mosdókat nélkülözve várakozni az elszállásolásra, ennél rosszabb körülményeket az ukrán határon sem tapasztaltam a múlt héten".

Az UNESCO védőfelszerelést küld az Ukrajnából tudósító újságíróknak
március. 17. csütörtök 18:09

Az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 125 sisakot és "sajtó" feliratú golyóálló mellényt küld az Ukrajnában dolgozó újságírók számára - jelentette be a szervezet a csütörtöki párizsi ülésén. Az UNESCO emellett anyagi támogatást is felajánlott egy éjjel-nappal működő forródrót kiépítésére, amely a hadszíntereken dolgozó újságírókat látná el tanáccsal és segítséggel esetleges evakuáció esetén.

Moszkva: a Nemzetközi Bíróság nem illetékes Kijev Moszkva elleni keresete ügyében
március. 17. csütörtök 17:55

Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának (ICJ) nincs joghatósága Ukrajna Oroszország elleni keresete ügyében - közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közleményében. "Azzal, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről rendelkező egyezmény alapján keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bíróságon, Ukrajna egyértelműen visszaélt annak joghatóságával. A bíróságnak nincs joghatósága ebben a konkrét ügyben, és mi tartjuk magunkat eme objektív tényhez" - írta Zaharova, kommentálva a Nemzetközi Bíróság ideiglenes intézkedéseiről hozott határozatait az Ukrajna által Oroszország ellen indított új perben.