Nagyvilág

Vegyvédelmi öltözetet loptak egy párizsi kórházból - frissül

Újabb öt embert vettek őrizetbe Belgiumban
november. 23. hétfő 14:37

A belga rendőrség újabb öt embert vett őrizetbe hétfőn a feltételezett terroristák ellen előző nap indított hatósági akció keretében. A vasárnap este indított műveletek részeként hétfőn további öt házkutatást hajtottak végre a brüsszeli és kettőt a liége-i régióban. Ezek során fogták el az öt gyanúsítottat - derült ki a szövetségi ügyészség közleményéből. 

A reggeli hatósági fellépéssel így 21-re nőtt a vasárnap este óta Belgiumban őrizetbe vett feltételezett szélsőségesek száma, de az ország első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot szedő párizsi merényletsorozat egyik elkövetőjének tartott Salah Abdeslam továbbra is szökésben van. "Világos, hogy a (terrorellenes) akció még nem ért véget" - hangsúlyozta hétfőn Jan Jambon belga belügyminiszter az RTBF francia nyelvű közszolgálati adónak nyilatkozva.

3 napos gyász Maliban
november. 23. hétfő 13:12

Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el hétfőtől Maliban a bamakói luxusszállodában múlt héten elkövetett, legalább 19 ember életét kioltó terrortámadás áldozatainak emlékére.

A nemzeti gyászhoz a szolidaritás jeleként csatlakozott Szenegál, Mauritánia és Guinea is.
    
A nyomozás több szálon folyik, egyelőre nem ismert a támadók pontos száma és állampolgársága. A Radisson Blu szállodában végrehajtott túszejtés elkövetését két különböző dzsihadista szervezet is magára vállalta.
    
A szállodába péntek reggel behatoló fegyveresek mintegy 170 vendéget és alkalmazottat ejtettek túszul. A mali katonaságnak a francia különleges erők, amerikai ügynökök és az ENSZ mali missziójának (MINUSMA) segítségével sikerült számos túszt kiszabadítania.
    
A mali kormány által közölt "végleges" adatok szerint a támadásban 19 ember halt meg, 18 szállóvendég (közöttük 14 azonosított külföldi) és egy mali csendőr, két támadót szintén megöltek. A MINUSMA szerint 22 ember halt meg, köztük két támadó.

Több mint ezer házkutatás Franciaországban
november. 23. hétfő 13:09

A francia hatóságok a párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében az elmúlt tíz napban 1072 helyen tartottak házkutatást, 139 embert állítottak elő, közülük 117-et vettek őrizetbe - tudta meg hétfőn hivatalos forrásokból a Le Monde című napilap.

A prefektusok 253 ember ellen rendeltek el házi őrizetet, ők este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el a lakóhelyüket, és naponta háromszor-négyszer meg kell jelenniük a kijelölt rendőrőrsön. A házkutatások során 201 fegyvert foglaltak le és 77 helyen találtak kábítószert.
    
Ezek a házkutatások nem állnak közvetlen kapcsolatban azzal a nyomozással, amely a 130 halálos áldozattal és több mint 350 sebesülttel járó november 13-i merénysorozat miatt indult, hanem elsősorban megelőző jellegűek további terrorcselekmények megakadályozására.
    
Tíz nappal a terrorakciókat követően hétfőn lesznek az első temetések. A 130 áldozat 29 városból származott, és 25-en közülük külföldiek vagy kettős állampolgárok mintegy húsz országból, többségük 20 és 35 év közötti fiatal. Francois Hollande francia államfő részvételével a nemzeti megemlékezést pénteken tartják Párizsban, az Invalidusok udvarán.

Hogyan harcolnának az IÁ-val az amerikai elnökjelöltek?
november. 23. hétfő 11:52

A párizsi mészárlást követően a jövő évi elnökválasztásra készülő amerikai elnökjelölt-aspiránsok sorra nyilatkoztak arról, hogy ők miként szállnának szembe az Iszlám Állammal. 

Összeállításunkat itt olvashatják. 

Minden ötödik brit muszlim támogatja az IÁ-t
november. 23. hétfő 11:50

A The Sun friss felméréséből kiderült, hogy 5-ből egy brit muszlim támogatja azokat, akik az Iszlám Államhoz csatlakozva harcolnak Szíriában. A 2,7 milliós brit muzulmán közösségből tehát 500 ezer fölé tehető azoknak a száma, akik valamelyest szimpatizálnak a terrorszervezet rémtetteivel. 

További részletek itt.

Cameron: Nagy-Britanniának is bombáznia kell az IÁ-t
november. 23. hétfő 10:43

David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.

David Cameron és Francois Hollande (Forrás: reuters)

"Határozottan támogatom (Francois) Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásról. Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy Britanniának is ezt kell tennie" - mondta a brit miniszterelnök a francia elnökkel folytatott megbeszélést követően az Élysée-palotában. "Közös veszéllyel állunk szemben. A világnak össze kell fognia a terrorfenyegetettség elleni harcban" - hangsúlyozta David Cameron.

Cameron és Hollande a Bataclan előtt emlékeztek
november. 23. hétfő 10:40

Francois Hollande francia államfő és David Cameron brit miniszterelnök együtt emlékezett meg hétfő reggel Párizsban a Bataclan koncertterem előtt a 130 áldozatot szedő, november 13-i merényletek áldozatairól, mielőtt a terrorizmus elleni közös fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről kezdtek megbeszélést.

A francia elnöki hivatal tájékokoztatása szerint a két ország vezetője egy-egy szál rózsát helyezett el a merényletsorozat azon helyszínén, ahol három öngyilkos merénylő 89 embert ölt meg. Elkísérte őket Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere. 

President Hollande and I stood shoulder to shoulder outside the Bataclan Cafe in Paris.

Szerző: David Cameron2015. november 22.

Francois Hollande és David Cameron ezt követően az Élysée-palotában tárgyalóasztalhoz ült, hogy egyeztessenek Nagy-Britannia esetleges csatlakozásáról a katonai koalícióhoz, amely az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásait bombázza Szíriában.

Erőszakba torkollt egy menekültpárti tüntetés Párizsban
november. 23. hétfő 10:21

Összecsaptak Párizsban a rendőrök és a demonstrálók, miután a tüntetés megszervezése megsértette a rendkívüli biztonsági intézkedéseket a francia fővárosban.

A hatóságoknak paprika sprayvel és gumibottal kellett oszlatniuk a tömeget. 

A párizsi események megfektették a francia szolgáltatási ágazatot
november. 23. hétfő 9:53

A november 13-i párizsi merényletek nyomán lassulhatott a növekedés Franciaország szolgáltatási ágazatában novemberben, de a magánszektor az előzetes adatok szerint így is bővült, köszönhetően a feldolgozóipar javuló teljesítményének is - ezt mutatják a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek (BMI) novemberi előzetes adatai.

Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza a felmérést kommentálva rámutatott, hogy a szolgáltató szektorban a bővülés lassulása alapvetően a párizsi merényleteknek tudható be. A felmérésben részt vevő szolgáltatási vállalkozásoknak a 60 százaléka, a feldolgozóipari cégeknek pedig 52 százaléka a merényletek után juttatta el a kitöltött kérdőíveket a Markitnak. 
    
Az utóbbi pár negyedévben a felmérések a francia gazdaság teljesítményének fokozatos javulásáról tanúskodtak. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a párizsihoz hasonló terrortámadásoknak általában nagyon rövid távú hatásai vannak. A negyedik negyedévben a turizmus és a kiskereskedelem teljesítményét valószínűleg visszavetik a merényletek.

Elfogták a terroristákat bújtató bandavezért
november. 23. hétfő 8:53

Letartóztatták Jawad Bendaoudot, a párizsi merényletsorozat elkövetőinek bújtatóit. A férfi segített elrejtőzni a terroristáknak a Saint-Denis-i apartmanban, amelyet a francia kommandósok a múlt héten megrohamoztak. 

Bendaoud pár éve egy tizenéves fiúnak egy húsvágóval elvágta a torkát. Miután kiengedték a börtönből hírhedt bandavezér lett. Drogkereskedelemmel és pénzbehajtással foglalkozott. 

Erről részletesebben itt olvashat.