"Általában egy elítélt három hónappal korábban értesül a szabadulása napjáról, én viszont csak három héttel előtte tudtam meg. Az ügyészség ugyanis nem akarta megadni a jó magaviseletemért a kedvezményt, és sokáig ment a huzavona, a bíró viszont végül rábólintott – fogalmazott a lapnak Ambrus.

A börtönben elkezdett kerámiával foglalkozni, keramikusként rengeteg terméket készített, aminek a felét bent kellett hagynia, de a másik felét hazavitte, hogy eladhassa.

A szabadulása után a hatóságok sokáig rettegtek attól, hogy újra bűnözni kezd, ezért az ismerőseit és a kinti kapcsolattartóját, a pótmamáját is alaposan lenyomozták. Attila azonban nem akart visszatérni a bűnözéshez.

"Emlékszem, amikor először bementem a bankba, lefagyott a rendszer, azóta oda nem is járok. Annyit fejlődött a technika, hogy a tévét és a telefont sem tudtam kezelni, mindent meg kellett újra tanulnom. Azt is nehezen szoktam meg, hogy mindenki felismer: amikor megjelentem az egyik újpesti étteremben, az emberek elkezdtek tapsolni nekem, én meg majd elsüllyedtem szégyenemben. Végül csak megtaláltam a helyemet, hála a börtönben kitanult szakmámnak. Sokáig kétségbe voltam esve, hogy miből fogok majd élni, ám három hónappal a szabadulásom után elmentem az első vásáromra Péteriben, ahol két óra alatt 450 ezer forintot kerestem az eladott flaskáimmal. Akkor éreztem először azt, hogy fog ez menni, lesz miből megélnem" – mondta a keramikus.

"A szabadulásom után a lányokkal sem volt egyszerű kapcsolatot teremteni. Akkor, 44 évesen, nem hittem abban, hogy lesz még olyan nő, aki szül nekem gyerekeket, hiszen korombeliek ezen már túl voltak. Másrészt egy családhoz olyan biztos anyagi és érzelmi háttér kell, amit – akkor azt hittem – sosem tudok megadni. Aztán találkoztam Rékával, aki mellett mindezt megélhettem, és ma már két gyönyörű gyermek édesapja lehetek" – tette hozzá a Viszkis.

Itthon

Ambrus Attila őszinte vallomása: nem hittem abban, hogy lesz még olyan nő, aki szül nekem gyerekeket

kapcsolódó cikkeink