Videó

Kéri László

Nem Matolcsyról, hanem egy intézményről van szó, ami egy rendszer része- csak akkor bukik meg, ha a rendszer is. – mondta Kéri László Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. „Égnek és földnek össze kell szakadnia,” hogy meginogjon a Matolcsy Györgybe vetett bizalma, ezt mondta Orbán Viktor az MNB botrányról. Közben jogászok szerint bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelésnek látszik az MNB alapítványok ügye. Kéri szerint Matolcsy olyasmiket tudhat a miniszterelnökről, hogy nem lehet megválni tőle, de annyi mindent hallott már Orbán Viktortól, hogy nem kell neki nagy jelentőséget tulajdonítani, tette hozzá a politológus. Az elmúlt időszakban jövedelem átcsoportosítás zajlott, mondta Kéri, ennek egy része, például az energiaszolgáltatók államosítása, még tetszett is a lakosság nagy részének. Ők úgy gondolják, tette hozzá, hogy „magyar embernek, magyar legyen a kizsákmányolója is”. A politológus szerint az elmúlt hat év alatt évi ezer milliárdos jövedelem átcsoportosítás történt Magyarországon. Az egyik legfőbb jövedelemforrás, az uniós támogatások, ami Lázár János kizárólagos felügyelete alá tartozik. Kéri László szerint a jelenlegi kormány egyik jövedelem elosztó centruma ez, a másik központ Rogán Antal és hivatala, de az MTVA is egy jövedelem elosztó központ, tette hozzá. Ilyen még Paks 2, a sportfinanszírozás. Mészáros Lőrinc is jövedelem elosztó központnak számít Garancsival együtt, tette hozzá Kéri. Rendkívül rafinált a rendszer, hangsúlyozta a politológus, lassan a parlamentet, meg a költségvetést el is lehet felejteni, mert egyre több olyan elosztó központ van, ami kiesik a költségvetés, a parlament felügyelete alól. Amíg nem lesz egy folyamatokat feltáró értelmiség, egy média, ahol szabadon kérdeznek, és egy ellenzék, amely az eredményt érthető programokká alakítja, addig nem fog változni semmi, mondta Kéri László.

atv.hu

Kapcsolódó videók