Színes

2009-05-28 08:13:17

Ki akarják lakoltatni Overdose-t

Azért harcolnak az egyesületek, hogy a városvezetés a szóban forgó ingatlanokon nem teremtene lehetőséget beépítésre.

Nyolc egyesület juttatta el szerdán szerkesztőségünknek az alábbi sajtóközleményt:

Vége lehet a magyar lósportnak, ha Dunakeszi képviselő-testülete elfogadja az alagi tréningtelep és a környezetében lévő ingatlan együttes övezeti kategóriáinak módosítását. Ezzel az önkormányzat bevételhez jutna, ám mintegy 300 hektárnyi, többféle sportcélú intézménynek is helyet adó, részben védett zöldterületet veszítenének el a környéken lakók. A szóban forgó ingatlanok természetvédelmi szempontból is igen értékesek, egyebek mellett a fokozottan védett kerecsensólymok is táplálkozó helyül választották. Lényeges a terület szerepe a főváros átszellőzésében is, hiszen Dunakeszi és Budapest között csupán ez a zöld sáv nem került beépítésre. A tréningtelepen készülnek a legjobb hazai versenylovak, köztük nemzeti büszkeségünk: Overdose is.

A civilek azt szeretnék, ha a városvezetés a szóban forgó ingatlanokon nem teremtene lehetőséget beépítésre. Várhatóan csütörtökön fog tárgyalni Dunakeszi város képviselő-testülete a területek sorsáról. Ismertek a tervek vidámparkról, szállodáról, „állati bevásárlóközpontról”, sőt a világ 4. legnagyobb vásárvárosáról is.

A képviselő testület nyilvános ülésére várhatóan május 28-án, csütörtökön 18 órától kerül sor a Dunakeszi Polgármesteri Hivatalban, amely előtt 17,30-tól a civil szervezetek és a helyi lakosok demonstrációt szerveznek.

(Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány Dunakeszi Csoportja, Dunakeszi-Alag Közhasznú Egyesület, Dunaparti Környezetvédők Egyesülete, Élőlánc a Városért Egyesület, Levegő Munkacsoport, Mi, Kesziek Egyesület, Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület, Tiszta és Élhető Dunakesziért Egyesület)

atv.hu

További színes híreink