Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-10-28 13:06:00

Oltási igazolásokat hamisító bűnszövetkezet bukott le a szomszédban

Összesen 168 gyanúsítottat állított elő a rendőrség Bukarest második kerületében.

A nyomozók már augusztus óta figyelték az egyik oltóközpont tevékenységét, ennek alkalmazottai a gyanú szerint megváltoztatták az országos oltási regiszterbe bevezetett adatokat, és így olyanoknak tették lehetővé az uniós védettségi igazolvány kiváltását, akik valójában nem kapták meg a vakcinát – számolt be az MTI.

Radu Mihaiu kerületi polgármester Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Neghinita napközi otthonban berendezett oltóközpontot a rendőrségi helyszínelés miatt ideiglenesen bezárták, és addig nem is nyitják újra, amíg a teljes személyzetét le nem cserélik.

Múlt héten egy Prahova megyei oltási központban és négy háziorvosi rendelőben tartottak házkutatást a rendőrök, és 35 gyanúsítottat állítottak elő. Ebben az ügyben a „szolgáltatásért” fizetni is hajlandó oltásszkeptikusoknak valódi oltási igazolásokat állítottak ki, de a vakcinát nem adták be, hanem kiöntötték.

A Pro TV híradója szerint a hamis oltási igazolásokat már közösségi oldalakon is hirdetik: a jelentés szerint 400 lejért (csaknem 30 ezer forintért) lehet a „QR-kódos ellenőrzés próbáját is kiálló” védettségi igazolást beszerezni. Bár a koronavírus elleni oltás ingyenes Romániában, valamint a hamisítók és a hamis védettségi igazolványt használók is börtönbüntetést kockáztatnak, látványosan fellendült az országban a hamis igazolványok piaca.

A román rendőrség már több mint kétszáz, fiktív oltásokkal kapcsolatos ügyben indított bűnvádi eljárást.

Szigorítják a járványügyi intézkedéseket Romániában

atv.hu 

Ismét Géniusz Gundel Takács Gáborral ma 20.30-tól az ATV-n!

Ajánlom

További külföldi híreink