Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-10-25 06:50:00

WHO főigazgató: döntés kérdése, mikor ér véget a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet annak,” hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus elleni küzdelemhez.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója erről a berlini egészségügyi világkonferencián beszélt.

Gebrejeszusz úgy látja, hogy a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket – tudatta az MTI.

Kiemelte azt is, hogy hetente közel ötvenezren vesztik életüket Covid-19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége.

Emlékeztetett: a WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának negyven százalékát beoltják az év végéig, hetven százalékát pedig 2022 közepéig.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ezek elérhető célkitűzések, de csak akkor, ha az országok, illetve a vakcinák elosztását ellenőrző vállalatok megteszik, amit ígértek.

„Azoknak az országoknak, amelyek már elérték a negyven százalékos célt - beleértve a G20 összes tagját -, le kell mondaniuk az újabb oltóanyag-szállítmányokról” a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés és az Afrikai Unió által létrehozott Afrikai Oltóanyag-beszerzési Alap (AVAT) javára – hangsúlyozta a főigazgató.

A tisztségviselő egyúttal felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról.

WHO: A tehetősebb országok szeptemberig várjanak a harmadik oltással

atv.hu 

Ajánlom

További külföldi híreink