Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-10-14 09:01:00

Már 5 éves kortól oltanak Szlovákiában

Az 5-11 éves, krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek kérhető a vakcina.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint már lehet kérni Szlovákiában a koronavírus elleni védőoltást 5 és 11 év közötti gyerekeknek is, ezt a szülők vagy törvényes képviselők kérvényezhetik, valamint beutalót kell kérniük a kezelőorvostról – írja a 24.hu

A szóvivő elmondása szerint a megfelelő dokumentumokat el kel vinni az oltóközpontba, mert azok nélkül nem oltják be a gyereket. Három helyen van lehetőség az oltás felvételére, a pozsonyi gyermekkórházban, a Turócszentmártoni Egyetemi Kórházban és a Kassai Egyetemi Gyermekkórházban.

A minisztérium tájékoztatása szerint csakis olyan gyermek kaphatja meg a vakcinát, aki krónikus betegségben szenved, és akinek az állapotát jelentősen rontaná vagy a halálát okozhatná a koronavírusos megbetegedés.

A portál szerint az idegrendszeri betegségek, a krónikus tüdőbetegség, a súlyos immun-rendellenesség, a daganatos betegségek vagy egyéb súlyos betegségek jelenthetik a kockázati tényezőt, így az oltásról a szakorvosnak kell döntenie.

Olyan szülők és törvényes képviselők is kérhetik az oltást, ahol a gyerekekkel egy háztartásban élő, veszélyeztetett személyre komoly kockázatot jelentene a Covid-19 fertőzés – tette hozzá a szaktárca vezetője.

atv.hu

Ajánlom

További külföldi híreink