Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-09-18 13:13:00

Aggasztó lépés Afganisztánban, a tálibok visszatértek a régi időkhöz

Erényügyi hivatal lép a nők helyzetével foglalkozó minisztérium helyébe a tálibok uralta Afganisztánban.

Erre enged következtetni, hogy helyszíni jelentések szerint pénteken Kabulban az eddigi nőügyi minisztérium épületén kicserélték a táblát, és az új tábla szerint a hivatal a jövőben "az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért" felel. A tálibok ugyanezen a néven működtettek erényügyi hivatalt, amikor az 1990-es évek második felében Afganisztánt irányították.

A Twitteren megjelent képek tanúsága szerint a korábbi minisztérium női dolgozói az épület előtt tiltakoztak az elbocsátásuk miatt.

A tálibok néhány hete vették át újra a hatalmat Afganisztánban, miután a nyugati országok kivonták a katonáikat, és a nyugatiakkal szövetséges kormány megdőlt. Afganisztán új urai utasították a nőket, hogy "a saját biztonságuk érdekében" egyelőre ne járjanak munkába, hanem maradjanak otthon, amíg a nemek teljes elkülönítését megvalósítják a munkahelyeken.

Az első tálib uralom idején, 1996 és 2001 között a nők csak férfirokon kíséretében hagyhatták el az otthonukat. Aki megszegte ezt a szabályt, azt korbácsütésekre ítélték. Az erényügyi hivatal felügyelte például azt, hogy mindenki teljesítse a napi ötszöri imádkozás kötelezettségét, valamint ellenőrizte az előírtnak megfelelő szakállhosszúságot is.

atv.hu/MTI

Eltűnnek a szabadságjogok Afganisztánban

 

Ajánlom

További külföldi híreink