Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-05-17 11:51:00

Egyre kevesebb koronavírus-fertőzöttekkel foglalkozó kórházra van szükség Szerbiában

Egyre csökken azoknak a kórházaknak a száma, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek, ugyanis egyre kevesebben betegednek meg - emelte ki Milika Asanin, a szerbiai egyetemi klinikai központ igazgatója a belgrádi közszolgálati televízióban hétfőn.

Mint mondta, egyre kevesebben - jelenleg 2799-en - szorulnak kórházi kezelésre, és 99-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

Szerbia a tavalyi esztendőben több ezer lélegeztetőgépet vásárolt annak érdekében, hogy a legsúlyosabb eseteket el tudja látni, és három, kizárólag koronavírus-fertőzöttek számára kialakított kórházat is épített.

Koronavírus-fertőzés miatt a legtöbben 2020. december 27-én feküdtek kórházban, amikor 9731 beteget kellett ellátni.

Lélegeztetőgépen pedig tíz nappal korábban voltak a legtöbben, akkor országszerte összesen 353 beteg szorult lélegeztetésre.

A legtöbb fertőzöttet - 7999-et - december elsején regisztrálták, az elhunytak száma pedig december 4-én volt a legmagasabb, amikor 69-en veszítették el a harcot a kórral szemben.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 568-cal 706 458-ra, Koszovóban 321-gyel 106 506-ra, Észak-Macedóniában 62-vel 154 699-re, Montenegróban 74-gyel 98 852-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 106-tal 201 999-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 17-tel 6681-re, Koszovóban nyolccal 2230-ra, Észak-Macedóniában 14-gyel 5211-re, Montenegróban eggyel 1561-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 31-gyel 8992-re emelkedett.

Nem tudták fizetni a hamvasztást, ezért dobták a családok a Gangeszbe a koronavírus halottakat

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink