Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-12-02 20:56:00

A Szájer-üggyel foglalkozik a nemzetközi sajtó is

A nemzetközi sajtó is nagy terjedelemben foglalkozik a Szájer Józseffel kapcsolatos hírekkel. Általában azt emelik ki, hogy a politikus Orbán Viktor kormányfő meleg-ellenes pártjának európai parlamenti képviselője.

A világszerte sokat idézett Reuters brit hírügynökség külön videó-összeállítást készített Szájer József botrányáról azzal a kísérőszöveggel, hogy a politikus több mint harminc éve Orbán Viktor „szövetségese”.

A Daily Mail az emelte ki, hogy Szájer József az egyik alapítója volt a jobboldali Fidesz pártnak, valamint részt vett az „ultrakonzervatív magyar alkotmány” megszövegezésében. A brit bulvárlap azt hozzátette azt is, hogy a botrány „érzékeny időszakban” jött Orbán Viktor számára, aki „elkeseredett küzdelmet” folytat Brüsszellel.

A német közszolgálati Deutsche Welle azt húzta alá, hogy Szájer József Borkai Zsolt és
Kaleta Gábor után egy éven belül már a harmadik Fidesz-politikus, aki hasonló botrányba keveredett. A miniszterelnökről pedig az írták: Orbán Viktor „következetesen a keresztény értékek rendületlen védelmezőjeként állítja be magát, miközben bírálja a liberális Nyugat erkölcsi csődjét”.

A New York Times is foglalkozik a botránnyal, a Fidesz egyik vezető politikusának nevezve Szájer Józsefet.

A belga lapok pedig megtalálták a titkos orgia szervezőjét, aki nem látott problémát abban, hogy megsértették a járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Mint mondta: a résztvevők rendkívül óvatosak voltak, már mindenki átesett a fertőzésen. A szervező arról is beszélt, hogy a rendőrök hirtelen elözönlötték a szobát, és igazoltatni akarták a résztvevőket, ami nem ment, mivelhogy még csak alsónadrág sem volt senkin.

A Szájer-üggyel foglalkozik a nemzetközi sajtó is

 

atv.hu

Ajánlom

További külföldi híreink