Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-11-15 12:38:00

Koronavírus: döbbenetes hatása van az amerikai vakcinának

„Súlyos másnaposságra” hasonlító tünetekről, izomfájdalomról, fejfájásról és lázról számoltak be az önkéntesek. Volt olyan, akinél romlottak a tünetek a második oltás után.

Az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat vakcinájáról a héten jelentették be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek. Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója azt mondta, megállíthatja a járványt a vakcina, de lehet, hogy évente be kell majd adatni.

A Vice írt arról, hogy a harmadik fázisában végzett kísérleteken részt vevő önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít. Sokan azt állították, hogy az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan izomfájdalom, fejfájás és láz kísérte a szer beadását. Volt, aki elsőre legyengült, a második oltás után viszont még rosszabbak lettek a tünetei – szemlézte a beszámolót a 444.

A vizsgálatban hat különböző országból kb. 43 500 ember vett részt, 38 955 önkéntes kapta meg a vakcina második adagját november 8-án. Az még továbbra sem ismert, hogy a vakcina mennyire hatékony életkor és etnikai hovatartozás szerint, és mennyi ideig tarthat az immunitás.

A Pfizer közölte: idén világszerte 50 millió, 2021-ben pedig akár 1,3 milliárd oltóanyag-dózis előállítását várja.

atv.hu

Magyar szabadalom a koronavírus szövődményei ellen

 

Ajánlom

További külföldi híreink