Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-11-10 16:42:00

Olyan vészes a helyzet, hogy Moszkvában január közepéig maradnak a korlátozások

A járványhelyzet romlása miatt péntektől január 15-ig távoktatásra térnek át a moszkvai egyetemek és főiskolák, az éttermek és szórakozóhelyek pedig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket - jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere kedden honlapján.

A mozik és színházak nézőtermeinek kihasználtsága legfeljebb 25 százalékos lehet. Az egyéb, közönség bevonásával tartott kulturális és szórakoztató rendezvények megtartását felfüggesztik, beleértve a kiállításokat is. A sportrendezvényeken lehetnek nézők, de csak a fővárosi sporthivatal és a fogyasztóvédelem engedélyével.
A korábban csak az éjszakai szórakozóhelyeken alkalmazott QR-kódos bejelentkezést kiterjesztik a többi olyan szolgáltatásra is, amelynél elkerülhetetlen a kliensek személyes jelenléte. Felfüggesztik a gyermekszabadidő-központok, valamint az éttermek és bevásárlóközpontok gyermekmegőrzőinek munkáját is.

Szobjanyin szerint az intézkedések emberéletek ezreit menthetik meg. A keddi adatok szerint az orosz fővárosban egy nap alatt 5902-vel 481 068-ra nőtt a diagnosztizált fertőzések száma, a halálozásoké 68-cal 7429-re, a felépüléseké pedig 3663-mal 346 889-re nőtt. Országos szinten az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint 20 977-tel 1 817 109-re emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 25,4 százaléka tünetmentes.

Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10,1 millió), India (8,6 millió), Brazília (5,6 millió) és Franciaország (1,85 millió) után.

Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 5009-cel 435 207-re nőtt. A halálos áldozatoké 368-cal 31 161-re, a felépülteké pedig 15 600-zal 1 350 741-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 65,6 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 397 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 426 075 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Vjacseszlav Vologyin, az állami duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint a 450 képviselő közül elérte a 117-et azoknak a száma, akik vagy most betegek, vagy már átestek a Covid-19-en. Mint mondta, a legtöbben, 42-en a múlt héten voltak egyszerre aktív fertőzöttek.

Vlagyimir Putyin elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet keddi online csúcstalálkozóján hatékonynak és biztonságosnak nevezte a két eddig bejegyzett orosz vakcinát, és elmondta, hogy hamarosan egy harmadikat is regisztrálni fognak.

Hogyan hatnak az üzletek tevékenységére az intézkedések?

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink