Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-08-11 17:50:00

Trump kedveli a kínai elnököt, de ma már nem ugyanúgy érez iránta, mint korábban

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújába kijelentette, hogy korábban "nagyszerű" volt a személyes viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de ez mára már megváltozott.

Kifejtette azt is, hogy ezt a "nagyszerű viszonyt" az új típusú koronavírus járványa változtatta meg. "Kedvelem őt, de ma nem ugyanúgy érzek iránta, mint korábban" - fogalmazott Hsziről. Hozzáfűzte, hogy nagyon régóta nem beszélt a kínai vezetővel.

Hangsúlyozta, hogy

a járvány sokkal rosszabb következményekkel járt, mint az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti nézetkülönbségek. "S ez igazi szégyen"

- mondta.

Trump és az amerikai kormányzat több tagja is Kínát okolja a járvány világméretűvé szélesedéséért, azt állítva, hogy Peking elhallgatta a közép-kínai Vuhanból kiindult vírus terjedését, majd később sem tárta fel a járvánnyal kapcsolatos teljes igazságot. A kétoldalú viszonyt tovább keserítette Peking tevékenysége a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területein, továbbá a Hongkongban bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt kialakult helyzet. Az amerikai elnök már e törvény elfogadása előtt intézkedéssorozatot hozott Peking ellen, s a törvény bevezetése óta nem szűnik bírálni a kínai politikát. Jimmy Lai hongkongi médiamágnás és két fia e törvény megsértésére hivatkozó letartóztatását Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója hétfőn élesen bírálta. Donald Trump a keddi rádiós interjúban nem tért ki Jimmy Lai ügyére.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink