Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-05-28 06:40:00

Már automatából is lehet szájmaszkhoz jutni

Spanyolország történetének leghosszabb gyászidőszaka kezdődött a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére. Az ibériai ország a kórokozó által egyik leginkább sújtott ország a világon. Közben a járvány gócpontja áttevődött Latin-Amerikába. A térségben már több a halott, mint Európában, illetve Amerikában. Vannak ugyanakkor sikertörténetek is: felépült a betegségből egy 42 éves terhes nő, aki lélegeztetőgépen volt súlyos állapotban, amikor beindult a szülés.

Koronavírus: Több mint 5 millió fertőzött világszerte

 

Spanyolország

Félárbocra engedték a nemzeti zászlót a középületeken Spanyolország-szerte. Az ibériai ország történetében példátlan hosszúságú, tíznapos gyászt hirdettek a koronavírus-járványban elhunyt 27 ezer ember emlékére.

„Nagyon helyes, hogy országos gyászt tartunk, de már korábban kellett volna” – vélekedett egy madridi férfi.

Fülöp spanyol király a feleségével és két lányával együtt egyperces néma csenddel emlékezett meg az áldozatokról. A Pedro Sanchez vezette spanyol kormány és a parlament is leállította a munkáját egy percre.

Latin-Amerika

Mára Latin-Amerika lett a világjárvány gócpontja, ahol most már több halálesetet regisztrálnak naponta, mint Európában, illetve az Egyesült Államokban. Itt is elsősorban az idősotthonok lakói vannak veszélyben.

„Borzasztó higiéniai viszonyok voltak a monterreyi idősotthonban. Túlzsúfoltak a hálóhelyiségek, koszosak a fürdőszobák, a vécékben nincs papír, a konyhák is siralmasak” – mondta Manuel De Lao, Nuevo Leon egészségügyi minisztere.

Jelenleg Brazíliában hal meg naponta a legtöbb ember COVID-19 betegségben, amely eddig csaknem 25 ezer halottat követelt. Ráadásul a szakemberek szerint augusztusra ötszörösére emelkedhet az áldozatok száma.

Sok brazil erőt merít abból, hogy egy terhes nővér, aki megfertőződött a koronavírussal, felgyógyult. A 42 éves asszony lélegeztetőgépen volt súlyos állapotban, amikor beindult a szülés április végén. Most először ölelhette magához a gyerekét.

„Csak Isten tudja, hogy mennyire hiányzott a kislányom” – mondta a nővér.

Szingapúr

Közben Szingapúrban szájmaszk-automatákat helyeztek üzembe a járvány terjedésének megakadályozására. A lakosok kiválasztják a megfelelő méretet, beszkennelik az igazolványukat, és megkapják a maszkot, amelynek viselete április közepétől kötelező a városállamban.

atv.hu

Ajánlom

További külföldi híreink