Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-05-20 16:27:00

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa bírálta az egyes tagállamok idősotthonaiban kialakult járványügyi helyzetet

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán élesen bírálta az egyes európai államokban az idősotthonokban kialakult járványügyi helyzetet és sürgős változást sürgetett.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa bírálta az egyes tagállamok idősotthonaiban kialakult járványügyi helyzetet
Dunja Mijatovic szerint a magas halálozási arány ezekben az intézményekben részben a rossz felkészültségre, részben pedig az állami támogatás hiányára vezethető vissza.

Mint mondta, a már korábban is gondot okozó személyzethiány, illetve az alkalmazottak számára nélkülözhetetlen védőfelszerelések hiánya, valamint a nem megfelelő koordináció a kórházak és az idősotthonok között egyaránt ahhoz vezetett, hogy az egészségügyi válság ezekben a létesítményekben különösen drámai következményekkel járt.

Mijatovic hangsúlyozta:

több európai országban a válságkezelés hellyel-közzel kaotikussá vált, az ápolószemélyzet pedig jobbára magára volt utalva. A helyzet jogos kételyeket vet fel arra vonatkozóan, hogy az idősotthonokban a koronavírusban elhunytak valóban hozzáférhettek-e a szükséges egészségügyi ellátáshoz 

- fogalmazott.

Mijatovic felszólította az európai országokat, hogy tanuljanak az eddigi hibákból. Mint mondta, a személyes védőfelszerelés mellett biztosítani kell a személyzet rendszeres tesztelését a koronavírusra. Emellett pedig az ápolók továbbképzését és magasabb bérezését sürgette.

Franciaországban különösen erősen sújtotta a pandémia a bentlakásos intézményeket, a 28 ezer halálos áldozat majdnem egyharmadát az idősotthonokból jelentették. A járvány hasonlóan súlyos következményekkel járt az olasz és a spanyol intézményekben is.

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink