Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-04-28 09:35:00

Májustól vége a kijárási korlátozásnak Ausztriában

Április utolsó napján megszűnnek a kijárási korlátozások Ausztriában – jelentette be kedden Rudolf Anschüber egészségügyi miniszter, bizonyos szabályok betartása mellett. Ezek szerint május 1-jétől újra szabadon lehet majd a mozogni az országban, de az embereknek tartaniuk kell az 1 méteres távolságot egymástól, a gyülekezést pedig tíz főben maximalizálják.

Ez alól a temetések kivételt képeznek, azokon legfeljebb 30 ember vehet részt. Az új szabályozások június végéig lesznek érvényesek, akkor majd felülvizsgálják őket.

Május 15-től kinyithatnak az éttermek is Ausztriában, reggel hattól este 11-ig lehetnek majd nyitva. Egy asztalnál legfeljebb négy felnőtt ülhet, plusz a gyerekeik. Az asztaloknak legalább egy méterre kell egymástól lenniük, de az egy asztalnál ülő személyek esetében ez nem kötelező.

A sorbanállás elkerülése érdekében előre kell helyet foglalni az éttermekben és nem lesz szabad helyfoglalás. Azoknak az éttermi dolgozóknak, akik kapcsolatba lépnek a vendégekkel, kötelező lesz az arc és az orr eltakarása, a többi alkalmazottnak nem.

Május 30-tól ugyancsak kinyithatnak a szálláshelyek, a látnivalók, a kirándulóhelyek és egyéb szabadidős létesítmények. A szabadtéri állatkertek már május 15-től fogadhatnak látogatókat, feltéve, ha biztosítják az egy méteres távolság betartását az emberek között – írja a Standard alapján a 24.hu.

 

atv.hu

Ajánlom

További külföldi híreink