Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-02-29 10:49:00

Könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a török-görög határnál

A görög biztonsági erők az éjszaka több illegális határátlépőt fordítottak vissza a görög-török határon, néhány embert letartóztattak - mondta Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter szombaton, a Szkai görög hírtelevíziónak.

"Görögország határai egyben Európa határai is" - szögezte le a miniszter. Jannisz Plakiotakisz görög hajózási és szigetpolitikai miniszter ugyanekkor bejelentette, hogy az ország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is.

Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.

A görög közszolgálati televízió értesülései szerint néhány embernek gumicsónakon sikerült átkelnie a határfolyón.

A görög kormány szombatra válságértekezletet hívott össze. Athén pénteken jelentette be, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket.
 
A görög kormány egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. A török döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be. Az athéni bejelentést követően nem sokkal később a bolgár kormány is hasonló döntést hozott.

Több mint 4000 határsértőt tartóztattak fel a görögök

A görög hatóságok az elmúlt 24 órában több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől - közölte szombaton a görög kormányszóvivő.

Szteliosz Petszasz leszögezte, hogy a tömeges határsértési kísérletnek semmi köze az elmúlt napokban, 33 török katona eleste miatt súlyosbodott idlíbi válsághoz. A kormány minden tőle telhetőt megtesz a határok védelmében - tette hozzá a szóvivő.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink